< />
2009. július 9.

VIRUSZ Hírek

Kulturális Örökség Napjai 2008 - több száz látogató a MAVIR-nál

Szeptember 20-án és 21-én, a "Kulturális Örökség Napjai”-n közel ötszázan voltak kíváncsiak a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító tevékenységére és a rendszerirányítás szívére, a vezénylőre.
Több éve már, hogy az 1984-ben megfogalmazódott európai kezdeményezéshez - amely "Historic Monuments Open Day” néven vált ismertté - hazánk is csatlakozott, s amelynek keretében számtalan emlékhely, érdeklődésre számot tartó intézmény nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt.
A MAVIR immáron negyedik alkalommal várta előadásokkal, a rendszerirányítás feladatairól készült filmmel, illetve a tevékenységéről szóló információs anyagokkal az érdeklődőket, akik a rövid bemutató után megtekinthették a rendszerirányítás szívét, a vezénylőt is - ezen a Várbeli helyszínen immáron utolsó alkalommal.
A jövő év második felében a vezénylő központ új helyre, a társaság most épülő Szentendrei úti székházába költözik - ezzel pedig az a közel hat évtizedes történelmi korszak zárul le, amely a (régi nevén) Teherelosztó 1953-as Budai Várba történő költözésével kezdődött.
A magyar rendszerirányítás története azonban még ennél is korábbra - 1949 őszére - nyúlik vissza, amikor is a magyar villamosenergia-rendszert (VER) üzembe helyezték és Budapest kábelhálózatán keresztül párhuzamosan bekapcsolták a rendszerbe Magyarország keleti és nyugati áramszolgáltatói körzeteit.
Ezt az ország és az iparág szempontjából egyaránt rendkívül fontos eseményt, illetve annak 60 éves jubileumát a MAVIR a 2009-es emlékév során méltó módon kívánja megünnepelni. A jövő évi "Kulturális Örökség Napjai” rendezvény már várhatóan e jubileum jegyében telik majd az új vezénylő központban is.
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...