< />
2007. január 11.

PADOSZ Hírek

ÉPÍTIK, MERT SZÜKSÉG VAN RÁ

Az Országgyűlés az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. Törvény 7. paragrafusának (2) bekezdése alapján előzetes, elvi hozzájárulást adott Bátaapáti közigazgatási területén, Bátaapáti (Üveghuta) térségében földtanilag már alkalmasnak minősített területén - kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok tárolására alkalmas - radioaktív hulladéktároló létesítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez. A munkálatok megkezdődtek, és az eddig eltelt időszakban már közel kétezer érdeklődő tekintette meg a Nagymórágyi-völgy vágatait.
Nagyon nagy az érdeklődés, de csak előzetes egyeztetés után tudjuk fogadni a látogatókat - tájékoztatta Szabó Attila, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kht. munkatársa a november utolsó napján odalátogatott, az Országos Atomenergia Hivatal által rendezett Nukleáris Újságíró Akadémia tanfolyamon részt vett tollforgatókat. - Kettő, egyenként 1700 méter hosszú lejtősakna kerül kialakításra és a 21 méter szelvényméretű portálok egymástól 110 méter távolságban helyezkednek el, melyek a felszíntől számítva 250 méter mélységben érik el legmélyebb pontjukat. A külszínről indított kutatófúrások után ma már elsősorban a vágathajtással párhuzamos különböző, döntően geofizikai vizsgálatok, mérések, elemzések történnek. Megkezdődött a beruházás szakasza és decemberben a környezetvédelmi engedély megszerzése iránt is elkezdődik az eljárás.
A vágatból kitermelt gránitot kiszállítják, különböző szemcsenagyságra zúzzák, törik, és az eddig kitermelt anyag a végleges telephely aljzatát fogja képezni. Erre épül három nagy épület, az adminisztrációs- a fogadó- és az őrzés-védelmi objektum, a betonüzem, valamint a technológiai épület. A völgyet ölelő vágatközeli domb legmagasabb pontján létesül majd a kiállítóterem és a látogató központ. Felgyorsultak az események, mert az atomerőműben az ideiglenesen tárolt hordós, kis- és közepes aktivitású hulladéktároló befogadóképessége véges, az atomerőművet mielőbb tehermentesíteni kell.
A nyugati, Eszter névre keresztelt lejtősakna falán elhelyezett tablók az eddigi kutatások egyes fázisait, a kutató- és elemző munkákban és a vágathajtásban részt vevő cégek tevékenységét ismertetik, továbbá az első keresztvágatban, filmvetítés keretében a védősisakos, gumicsizmával sáros vízben tocsogó újságírók részletes tájékoztatást kaptak - és kapnak a látogatók - a vágathajtási munkák egyes fázisairól.
- Amikor Bátaapáti úgy 15 éve pozitív hozzáállást tanúsított a nukleáris hulladékok elhelyezése ügyében, akkor mindenki úgy nézett ránk, hogy nem is igazán normálisak - mondta Krachun Szilárd, Bátaapáti polgármestere, a Társadalmi Ellenőrző és Tájékoztató Társulás (TETT) elnöke, aki Garay János, Mó-rágy polgármesterének társaságában immár a felszínen, tárgyalóasztal mellett adott további tájékoztatást a szakújságíróknak. "- A lakosságot megismertettük az elképzelésekkel, nagyon sok fórumot tartottunk, és azt is hozzá kell tennem, hogy mi sohasem riogattuk az embereket. Többször előfordult, hogy egyes környező településeken tartott tájékoztatásokon kifütyültek engem, de hasonló sorsra jutott az atomerőmű vezérigazgatója is, míg a teljes hozzá nem értést tanúsító felszólalók hatalmas tapsot kaptak. Fel kellett tennem a kérdést: Azt hiszik, hiszitek, hogy a magyar szakemberek be akarnak minket csapni?
A képviselőtestület kezdeményezésére helyi népszavazást tartottunk 2005 júliusában a következő kérdéssel: Egyetért-e Ön azzal, hogy Bátaapátiban kis és közepes aktivitású radioaktív hulladéktároló létesüljön? Bátaapáti község lakosainak 75 százaléka járult az urnához és 91 százalékuk igennek válaszolt…
Községeink szépen fejlődnek. Én azt gondolom, hogy ma már inkább irigyeink vannak.”

(T. A.)
Forrás: "forró drót" újság 12. évf. 12.sz.)
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...