< />
Szerző: T.A.)
2009. július 13.

MVMDSZ Hírek

KERESZTTŰZBEN AZ MVM

A "kerekasztal" résztvevői
Mint közismert, a kormány intézkedéseket tervez a Magyar Villamos Művek Zrt. tulajdonosi, funkcionális és szervezeti átalakítására.
A kialakult helyzet szakmai hátterét és annak okait, valamint a szükséges lépéseket a szakértők, a szakma szervezetei eltérő módon ítélik meg. A MEE a szakmai közönség és a sajtó nyilvánossága előtt április 10-én Budapesten, a Hotel Mercure Buda különtermében lehetőséget biztosított a vélemények, álláspontok és javaslatok ismertetésére és ütköztetésére. Kovács András főtitkár megnyitó szavaiban emlékeztette a nagy számban megjelent hallgatóságot, hogy a 108 éves egyesület mindig ügyelt arra, hogy az elektrotechnika területén fejtse ki tevékenységét, de 15 éve olyan változások indultak meg a villamos energetikában, hogy most, első esetként szükségét érezték, hogy kilépjenek egy tágabb térbe.
A kerekasztal-beszélgetés, a vita résztvevői voltak dr. Aszódi Attila, az MTA Energetikai Bizottság elnöke, dr. Csom Gyula, az MTA Energetikai Bizottság volt elnöke, dr. Járosi Márton, az Energiapolitika 2000 Társulat elnöke, dr. Tombor Antal energetikai szakértő, a MAVIR volt vezérigazgatója, dr. Kaderják Péter, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont igazgatója.
A Gazdasági Versenyhivatalt és a Magyar Energia Hivatalt a személyre szóló felkéréstől eltérően alacsonyabb beosztású tisztségviselők képviselték, s felhatalmazás vagy mélyebb ismeret hiányában emiatt a Kereszttűzben az MVM címet viselő rendezvény meghívójában beharangozott "nem mindennapos találkozás és csatározás” ugyan elmaradt, de vita volt, ugyanakkor egységes álláspont alakult ki a tekintetben, hogy az állam regulációs szerepére szükség van, és a villamos energia olyan áru, melyet gazdasági, piaci szempontból más termékkel nem lehet egy kalap alá venni.
Az elhangzott véleményekből: - Azt mondták, hogy a verseny a fogyasztói árak csökkenését fogja előidézni. Ez nem történt meg. A piac kizárólagos önszabályozása esetén áremelkedés következik be… Az uniós bizottságban van egy olyan törekvés, hogy a vertikális felépítést szét kell bontani. Ezt több tagállam nem fogadja el. Miért kell szétbontani egy szervezetet, ha jól működik? (dr. Csom Gyula). - Az állami tulajdon nem kormányzati tulajdon! Az MVM betartotta a törvényeket, eddig konszenzus volt egy egységes, erős villamos művek fenntartásában. Aktuálpolitikai rögtönzésnek lehettünk tanúi bűnbak effektussal (dr. Járosi Márton). - Az a világtendencia, hogy nosza, neki a rendszernek, kivonulunk, a verseny majd megoldja, - ez működési zavarokhoz és áremelkedéshez vezet… Átviteli hálózat nélkül a rendszerirányító nem tud megfelelően működni… A MAVIR kifogástalanul és pártatlanul működött, működik… A tulajdonosi szétválasztást nem "hétfőről keddre” kell eldönteni. Hatástanulmányt kell készíteni (dr. Tombor Antal). - Hosszú távú energiapolitikát kell kialakítani, mert az energetikai beruházások megvalósulása, az üzemeltetés hosszú időtartamú. A kormány mutasson utat, irányt a befektetőknek, jelenleg ezt nem teszi meg (dr. Aszódi Attila). - Az állam két fő eszközzel rendelkezik a közjó érdekében: tulajdonosi oldalról, illetve szabályozási beavatkozással… A magántulajdonú cégeket munkára, kemény versenyre kell kényszeríteni, megizzasztani… Az alaphálózat semmiképpen ne kerüljön privatizálásra, leválasztható, de legyen semleges (dr. Kaderják Péter).
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...