2008. augusztus 5.

Közeledve a magyar villamosenergia-piac részleges megnyitásához, gyakorta jut eszembe a cikkem mottójául választott, filozofikusnak tűnő - de nagyon is gyakorlatias - német eredetű szállóige, melyet a szabadelvűség, a szabadkereskedelem jelmondataként is emlegetnek.

Vajon hagynak-e élni minket ezen a piacon, s ha igen, akkor milyen feltételeknek kell, hogy megfeleljünk?

A jövőt persze senki sem tudhatja biztosan, de azért érdemes számba venni azokat a hatásokat, amelyek 2003. január 1-jét követően érhetik a Mátrai Erőmű Részvénytársaságot. Azon belül is fokozott figyelmet fordítva a munkavállalók helyzetére ható eseményekre.
Kétségtelen, a leginkább fenyegető veszély a termelői ár esése, és az ebből fakadó erőművi kapacitás kihasználatlansága. Egyszerűen fogalmazva: amennyiben a Mátra nem tud olyan olcsón áramot kínálni a kereskedőknek és a feljogosított fogyasztóknak, hogy tőlünk vásároljanak, s ha ez az állapot tartóssá válik, bezárhatunk.
A megoldás kézenfekvőnek tűnik: költségcsökkentés.

S hogy a csökkentést hol, milyen mértékben lehet végrehajtani? A vizsgálatok elvégzésére a részvénytársaság igazgatósága a tanácsadói piacot uraló McKinsey és Company-t kérte fel, akik Németországban hasonló munkát már elvégeztek.
A McKinsey-tanácsok megvalósítása persze nem jelent 100%-os garanciát a fennmaradásra, mégis fontos egy kívülálló cég vizsgálati módszerével cégátvilágítást végezni.
A tanácsadó cég a Mátrai Erőmű szervezetének tekintetében összehasonlító elemzésre vállalkozott, s alapul a frimmersdorfi erőművet választotta, melyet hasonló adottságúnak minősített.

„A napot a holddal, az éjszakát a nappallal összehasonlítani nem lehet” - fogalmazta meg véleményét nemrégiben egy bányász kollégám, mikor az összehasonlító vizsgálati módszer szóba került közöttünk.
És valóban, az erőműveknél (mint ahogyan a bányáknál is) alkalmazott technológiában, a működtetési körülményekben (tüzelőanyag, bérezés, piac nagysága, stb.) oly sok különbség található, hogy a sommás végső következtetés akár kellően megalapozottnak is tekinthető.

De ha a hasonlatoknál maradunk, én a labdarúgást veszem, mint példát. Vajon összevethető-e 2002-ben az angol és a magyar foci? Talán a futballban kevésbé járatosak is elmosolyodnak ezen, hiszen a jelenlegi magyar foci minősége köztudomású. És sorolhatjuk az érveket, hogy miért nem: a stadionok minősége, az edzők felkészültsége, a finanszírozás, s nem utolsó sorban a játékosok képességei.

Az élet mégis megteszi az összehasonlítást, ha máshogy nem, hát összesorsolja a Zalaegerszeget a Manchester United-del. A pályán eltűnik a „miért nem lehet összehasonlítani”, s marad végül az 1 : 5-ös magyar vereség. De ettől még a magyar foci nem szűnik meg! Az élet a villamosenergia-termelők számára a szabadpiacot jelölte ki a megmérettetésre. Kérdés, egy esetleges gyenge szereplés kiszorítja-e a Mátrát az energiapiacról?

Persze, mint minden hasonlat, a fenti összevetés is sántít. Ki ne érezné a különbséget egy futballvereség és egy gyárbezárás között. A sportfiaskó után edzői megrovás várható az öltözőben, a munkahely elvesztését emberi sorsok fordulása, családok megélhetésének bizonytalansága követi az életben. A sportkudarc után jön egy következő bizonyítási lehetőség, míg az erőműves munkavállalók többségének szinte lehetetlen környezetünk munkaerőpiacán, az erőműben megszerzett speciális szakmai ismereteinek értékét megőrizve elhelyezkedni. Akkor is így van ez, ha meggyőződéssel állítható: ennek a tudásnak a minősége felveszi a versenyt bármelyik EU-ban üzemelő szenes erőmű azonos munkakörben foglalkoztatottainak szakmai színvonalával.
Bennünket, munkavállalói érdekeket képviselő tisztségviselőket ez a felelősség vezetett arra az elhatározásra, hogy ellátogassunk Frimmersdorfba, s személyesen győződjünk meg arról, hogy a McKinsey-anyagban szereplő, az erőművi blokkok különbözőségeinek kiegyenlítését szolgáló ún. „OECD PPP adatokra” alapozott módszer visszatükrözi-e a valóságot.

S nem utolsó sorban az is érdekelt bennünket, hogy az ott működő üzemi tanács miként viszonyult az eseményekhez, milyen feltételeket támasztottak a szociális foglalkoztatási feszültségek elkerülése érdekében. Elmondhatom, hogy a jelentős létszámcsökkentés ellenére senki nem került az utcára, nem maradt ellátatlan! Ha a Mátrában is elhatározott munkáltatói szándék lesz a leépítés, a MEVISZ elkötelezett abban, hogy ez nálunk se történjék másként.
A tárgyalásokra egy munkanap állt rendelkezésre, így a találkozó előkészítésére nagy hangsúlyt fektettünk. Előre, írásban elküldtük a minket érdeklő kérdéseket, és azokat a táblázatokat (műszaki-gazdasági mutatók), amelyek alapján mi is levonhatjuk az összehasonlítás objektivitását. Itt jegyzem meg, hogy ezek a táblázatok, adatok megtalálhatóak az üt. és a szakszervezeti bizottság tagjainál!
A megérkezésünkkor az első benyomásunk alapján megállapíthattuk, hogy egy „becsomagolt” erőműről van szó, ahol zárt rendszeren keresztül jut el a tüzelőanyag az égéstérbe. A tüzelőanyagról annyit még érdemes megjegyezni, hogy fűtőértéke közel azonos a miénkkel, de hamutartalma csupán a harmada, s a berendezést roncsoló hatású vegyületek aránya is jóval kedvezőbb. A berendezések műszaki állapotát óvja, hogy a villamosenergia-rendszer alaperőműként tart igényt frimmersdorfra, gyakorlatilag 90%-os üzemeléssel.

Tárgyalásunk során a leglényegesebb különbségként értékeltük, hogy a német erőmű nem egy önálló elszámolási egység, hanem egy 7 szeneserőműből álló (10.000 MW összteljesítményű) részvénytársaság 1 telephelye, s az erőműveket 3 bányából látják el szénnel.

Így önállóan nem tartják számon, hogy mennyi a tüzelőanyag-költségük, nincs üzemi eredményük, ebből következően azt, hogy mennyit kapnak a hálózatra adott energiáért, a Rheinbraun központilag diktálja (2,5 eurócent/kWh; 6,25 Ft/kWh).
De nézzük a kiadások közül a minket legjobban érdeklő tételt, az élő munkaerőre fordított költséget. Nos, ez Frimmersdorfban tavaly 82 500 000 EUR volt, míg a Mátrának az erőműben foglalkoztatott létszáma 13 600 000 EUR- ba került. Ha valóban fair megállapítást kívánunk tenni, akkor a háromszoros német teljesítményhez igazítva (2406 MW), háromszorozzuk meg a Mátra személyi jellegű kiadásait (40 800 000 EUR), és megállapíthatjuk, hogy még mindig nem érjük el a frimmersdorfi erőmű összes személyi költségének a felét sem. Ebből azt a következtetést vonom le, hogy a mi 11,2 Ft/kWh átlag eladási árunkban nem a bér, a hozzá kapcsolódó járulékok, a szociális juttatások összege - aránya - fog versenyképtelen helyzetet előidézni.
Amiben szinte azonosak vagyunk, hogy a lakosság ott is a szenes erőmű értékesítési árának többszöröséért jut az áramhoz. Magyarországon a duplájáért, Németországban majd ötszöröséért (11,2 Ft/kWh Mátra-átlagár mellett 22 Ft/KWh a nappali fogyasztás, 6,25 Ft/kWh Frimmersdorfi-ár mellett 30 Ft/kWh-át fizet a lakosság). Ez is jól mutatja, hogy kereskedni a villannyal mennyivel jobban megéri, mint termelni.
Kétségtelen, hogy a 2406 MW-os erőmű üzemeltetői és karbantartói létszáma együtt alig haladja meg a 680 főt (heti munkaidő 38 óra), de a kis létszám mögött jelentős technikai háttér áll (pl. két blokknak van 1 vezénylője). A „külsős foglalkoztatás” is csak körülbelül 5%-ban van jelen.
A McKinsey összehasonlításában a földrajzi különbségek közé sorolja a munkaórák, személyi költségek eltéréseit, s a már jelzett OECD PPP alapján a frimmersdorfi költségek 67%-ával korrigál vissza, s állapítja meg, hogyha a német erőmű hazánkban működne, mennyivel olcsóbb lenne.
Belegondolni se merek, hogy mekkora hatékonyságjavulást fedezhetnénk fel, ha a frimmersdorfi erőmű ezen sajátos optikájú összehasonlításban Albániában üzemelne. Arról nem is beszélve, hogy ugyan a költségvizsgálati módszert nem befolyásolja, de a Németország nyugati határán termelt energiát ide is kell szállítani, ami többletköltséggel, hálózati veszteséggel jár, - amit a kereskedőknek igencsak be kell kalkulálni.
A McKinsey cég javaslatainak megvalósításának eredményeként - a költségmegtakarítások mellett - gyakori jelenség a működési biztonság nagyobb kockáztatása ( német kollégáink megfogalmazása szerint növekedett a rizikófaktor).
Erre jól következtethetünk a Mátrára vonatkozó, már elkészült anyagban szereplő javaslatból is, mely szerint tanácsos a „jó ha van tevékenységek megszüntetése”.
Néhány gondolatot arról, hogy ha mi megtesszük a tőlünk telhetőt, s lecsökkentjük költségeinket a lehetséges minimumra, akkor a tulajdonosi tőke megtérülési elvárásai mellett helyt tudunk-e állni 2010-ben (várható teljes piacnyitás) egy olyan piacon, ahol a nagyfogyasztók egyre-másra építik saját erőműveiket, és ezzel kivonják a kapacitásigényüket a piacról (legutóbb a Tiszai Vegyi Kombinát jelentette be, hozzálát egy 36 MW-os erőmű megépítéséhez, s a nagyobb lakosú városok önkormányzatai is sorra beruháznak a saját szükségleteiket kielégítő villamos művekbe). Megjelenik azoknak az országoknak az export-energiája, akik hajlandók önköltség alatt is áramot kínálni euró-ért, dollárért (Ukrajna, Szlovákia, stb.), s az átadási ponton nincs felcímkézve a termék: „Környezet-kímélő technológiával készült!”. A magyar állam már nem garantál villamosenergia-átvételt (az EU két vezető államában jobban vigyáznak a nemzeti érdekekre: Franciaországban az EU-direktívák ellenére a mai napig állami tulajdonban, és egyben tartják a villamosenergia-termelést, szolgáltatást, talán csak majd most kezdenek hozzá a privatizációhoz, hatalmas tüntetések közepette, s tart ameddig tart. Németországban csak úgy termelhet, szolgáltathat más nemzethez tartozó, ha részvényeket vásárol német energetikai cégekben - maximum 49%-ig -, egyébként nem tudnak betörni a német árampiacra. Nem tudunk kisegítő kapacitást igénybe venni, ha nem tudunk teljesíteni pl. súlyosabb üzemzavar esetén (a jelentős kötbérfizetési kötelezettségek kiküszöbölésére egy reménysugár a tervezett 400 MW-os blokkegység). A Mátra egy rendkívül nagy többletkapacitással rendelkező piacra lép (elsősorban az atomenergia miatt), így az exportlehetőségei minimálisnak tekinthetők.
Nos, ezek valóban a jövő feladványai, de egy biztos, ha Németországban bezárják a frimmersdorfi erőművet, csak a Rheinbraun ezen részvénytársaságában még mindig marad 6 szenes erőmű. Ha Magyarországon bezárják a Mátrát, akkor ezzel gyakorlatilag megszűnik a hazai tüzelőanyagból nyert villamosenergia-termelés, s marad a foci.

(Forrás: "forró drótf" újság 8. évf. 10.sz.)

Hozzászólás írása:

Facebook - VD - Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége