< />
2012. november 15.

Komlói Fűtőerőmű Portré

Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete – Gallina László

1988. márciusában kerültem a Komlói Fűtőerőműhöz, akkor még szenes erőmű volt, mit tagadjam először nagyon nehéz volt megszokni az igencsak piszkos munkát, de a jó társaság átsegített ezeken a nehézségeken. Lakatosként kezdtem, idővel hegesztőként is számítottak rám, jelenleg is ebben a beosztásban dolgozom.

-Hogyan kerültél kapcsolatba az érdekvédelemmel és mikor?
-2009-ig a Pécsi Erőmű tagszakszervezete voltunk, utána szétváltunk és csatlakoztunk az EVDSZ-hez. Ekkor búcsúzott tőlünk az előző főtitkár, Aipl József, akinek mindannyian sokat köszönhetünk. Bár én belépésem óta szakszervezeti tag vagyok, csak 2009-től vagyok tisztségviselő. Bevallom a kollégák unszolására vállaltam el ezt a tisztséget, amit ezidáig nem bántam meg. Természetesen a tapasztalatszerzés a mai napig tart, amiben nagy segítségemre van a főtitkár, Molnár László, akinek már komoly helyi és országos ismeretei vannak az érdekvédelem terén.
-Miért tartod fontosnak hogy minél több munkavállaló belássa, hogy összefogással lehet jobb munkakörülményeket elérni?
-Mert az összefogás ereje olykor talán a munkáltatót országos szinten, ezen kívül pedig a mindenkori kormányt is arra figyelmezteti, hogy nem lehet mindig megkerülni a munkavállalókat. Ez idáig remekül hangzik, sajnos az összefogás jelenleg Magyarországon még nem mindig valósult meg. Főleg ha a nagy tradíciókkal rendelkező nyugat európai szakszervezeti és civil összefogásokra gondolunk.
-Véleményed szerint mennyire bíznak az emberek az érdekvédőkben, illetve milyen elvárásaik vannak feléjük?
-Úgy gondolom ebben a kérdésben elég vegyes a kép. Nem lehetünk egyáltalán elégedettek, ha a baj forrása abból fakad, hogy a mindenkori kormányzat jogi eszközökkel megpróbálja csorbítani a szakszervezetek jogkörét, illetve ezáltal rombolja a presztízsét. Persze minden vitás kérdést igyekszünk felvetni, az ÜSZB gyűlésen, illetve elsősorban a főtitkár vezetésével rámutatni a problémákra a cég vezetése előtt is. A munkavállalók elvárják a segítséget ebben a sokszor kiszolgáltatott világban.
-Hogyan ítéled meg az üzemi tanács és a szakszervezetek súlyát, hogyan egészítik ki egymást?
-Nálunk az üzemi tanács és a szakszervezet közös gyűléseken vesznek részt. Együtt tárgyaljuk meg a problémákat, bértárgyalásokon és egyéb fajsúlyosabb ügyekben az üzemi tanács vezetője is részt vesz a cég vezetésével folytatott tárgyaláson.
-Milyen a viszonyod az EVDSZ-el és képviselőivel?
-A főtitkárt egy évben egyszer-kétszer elkísérem szövetségi gyűlésre, illetve országos konferenciára. Így már találkoztam jó pár tisztségviselővel, figyelemmel hallgatom felszólalásaikat, illetve próbálom azt itthoni munkatársakat tájékoztatni az ott folyó munkáról.
-Az erőműben melyek a kiemelt ügyek mostanában?
-Elsősorban várjuk a VKSZ tárgyalásának országos eredményeit, ami az emberekben aggódást vált ki, illetve a cafeteria kérdése a fő beszédtéma, amelyről még mindig folynak a kormányszintű tárgyalások.
-Van-e hobbid és mivel tudsz kikapcsolódni?
-Mivel túl sok időm nincs, azért néha eljárok horgászni, kézilabda meccsre szeretek járni és néha esténként internetezek.
-Hol élsz a családoddal és hogyan töltöd az időt?
-Komlótól 9 km-re levő Magyarszéken lakom. Nős vagyok van egy 17 és egy 21 éves lányom. Mindketten tanulnak. A feleségem Pécsett dolgozik kesztyűs szakmában.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...