< />
2017. december 12.

Sikeres Nemzetközi Konferenciát rendezett az EVDSZ

„Az igazságos átmenetről az energiaiparban a kelet-közép európai régióban” címmel

a konferencián készült fotók a képre kattintva tekinthetőek meg

2017. november 27-28 között került sor az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezetei Szövetsége nemzetközi konferenciájára „Az igazságos átmenetről az energiaiparban a kelet-közép európai régióban”-címmel az Aquaworld Resort Hotelben, Budapesten. A rendezvény megvalósítását a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázat keretében támogatta.

Az eseményen a magyar, cseh, lengyel, és szlovén villamosenergia-ipari szakszervezetek képviselői vettek részt, valamint egyéb elfoglaltságuk miatt nem tudtak ugyan részt venni, de a résztvevőknek üzentek és a konferencia eredményét megkérték az EPSU, az Európai Közszolgáltatási Szakszervezet, valamint az IndustriAll (Energiaipari-, Bányaipari-, valamint Ipari munkások Szakszervezete) képviselői is.

2017. november 27-én a nemzetközi vendégeket egy vacsorával vártuk, amely közben megismerkedtek a résztvevők az EVDSZ vezetőségével, a paksi, budapesti, tiszántúli szakszervezetek tisztségviselőivel. A Budapesti Erőmű Szakszervezetével külön egyeztetést folytatott a cseh delegáció egy európai ÜT létrehozása érdekében.

November 28-án csatlakoztak meghívott vendégeink és további szakszervezeti vezetők és tagok a nemzetközi konferencia résztvevőihez.

dr. Szilágyi József EVDSZ elnök első előadásában bemutatta az EVDSZ tevékenységét, kiemelten foglalkozva a nemzetközi szervezetekben való részvételével és kapcsolataival.
Ezt követően az európai energetikai célkitűzéseket mutatta be, az un. „4. európai energiacsomag”-ot, valamint az Európai Szociális Párbeszéd Bizottságban megvitatott „Az igazságos átmenetről az energia-iparban című nyilatkozatot, a tagországok szerepét a „4. energiacsomag” elfogadásában és az igazságos átmenet biztosításában. A felmerült problémák között külön hangsúlyt kapott a „4. európai energiacsomag” várható hatása a foglalkoztatásra, a munkavállalók munkakörülményeire és a javadalmazására. Megállapította, hogy az átmenetnek lesznek vesztesei, akik munka nélkül maradnak majd – erre lenne jó az előnyugdíj rendszerek kialakítása, valamint források szükségesek az átképzésekre is. Elnök úr kérte a külföldi vendégeket, hogy mérjék fel otthon, milyen fogadtatása lenne egy ágazati szakszervezeti együttműködésnek V4-es szinten.

Dr. Mészáros Melinda a LIGA Szakszervezetek elnöke felszólalásában méltatta az EVDSZ tevékenységét, valamint beszélt arról, hogy a LIGA Szakszervezetek életében jelentős szerepet tölt be az energiaipar kérdése. Az Európai Bizottság által előkészített anyagok vonatkozásában azt tapasztalják, hogy az általános elvek mellett hiányoznak a konkrét végrehajtási folyamatok leírásai. A szociális pillér november 17-i aláírása előtt (amely idő közben aláírásra került) egyeztetések folytak a 20 alapelvről. Az európai szakszervezeti szövetség alapcélként rögzítette azt, hogy a munkavállalói réteg nem lehet az átmenet vesztese! Meg kell teremteni a foglalkoztatási feltételeket, az átképzések rendszerét, egy rugalmas nyugdíjba vonulási rendszert szükséges kiépíteni.

A konferencia következő előadója Jerzy Moric volt Lengyelországból az NSZZ Szolidaritás szakszervezet képviseletében. „Az energia ágazat Lengyelországban” c. előadásában az ágazat bemutatása mellett üdvözölte a V4-es együttműködési szándékot, célul tűzte ki, hogy ne legyenek ellentétes véleményeink a V4-eken belül. Közös feladatként határozta meg, hogy az átmeneti időszakra vonatkozó megállapodásokat újra kell tárgyalni, hogy minél fájdalom-mentesebb legyen ez az időszak. Lengyelország módosítani fogja energiamixét és igazodni fog ehhez az energiacsomaghoz, de a saját ritmusában, mert erre a kitűzött határidők nem elegendőek.


Ugyancsak Lengyelországból és az NSZZ Szolidaritás szakszervezettől érkezett következő előadónk Roman Rutkowski, aki „Kollektív Szerződések az energia ágazatban” címmel tartotta meg előadását. Elmondta, hogy véleménye szerint egységes, európai szintű kollektív szerződés megkötésére lenne szükség, ugyanis teljesen más a térségenkénti KSZ tartalma. Amit Európa északi és nyugati régiójában nem tesznek meg, azt a kelet-közép európai térség munkavállalóival megteszik. A szakszervezetnek kötelessége mindent megtenni annak érdekében, hogy a KSZ felmondhatatlan legyen. A világ szakszervezeteinek össze kell fognia, ők ennek elősegítését célul tűzték ki a szakszervezetük számára. Cél, hogy ugyanolyan feltételek mellett foglalkoztassák az adott munkavállalót a világ bármely országában. Üdvözölte a találkozót és a tapasztalatcserét.


dr. Szilágyi József harmadik előadásában dr. Aradszki András energetikáért felelős államtitkár levele alapján bemutatta a magyar kormány álláspontját a 4. energiacsomagról. A magyar energiapolitika irányait tartalmazó legmagasabb szintű dokumentum a Nemzeti Energiastratégia, amelyet 2011-ben fogadtak el. Három alapvető célt fogalmaztak meg benne: a hazai energiaellátás hossztávú fenntarthatósága, biztonsága és versenyképessége. A „Tiszta energiát minden európainak” c. javaslatcsomag (2016. november) célja: az EU-s villamos energia rendszer 2030-ig történő átalakítása. A magyar álláspont: Nem az új jogi keret gyors elfogadása a fontos, hanem koherens, végrehajtható szabályozás kialakítása, ehhez pedig idő kell!
dr. Aradszki András külföldi úton volt a konferencia idején, de a hivatkozott levélben jelezte, hogy fontosnak tartja a konferencia témáját, és kifejezte a tárgyalási szándékát a témát érintően a BDSZ-szel és az EVDSZ-szel, amelynek eredményéről a 2018. január végén megjelenő Forró Drótban beszámolunk.


Ezek után dr. Szilágyi József ismertette az EVDSZ álláspontját az igazságos átmenetről a villamosenergia-iparban: Fontos a széndioxid kibocsátás csökkentése. Az igazságos átmenet garanciái mellet a tisztességes átmenet garanciáit is meg kell teremteni. A hazai erőforrások (energiahordozók, beépített kapacitások, humán erőforrások) felhasználását biztosítani kell. A biztonságot, ezen belül a munkahelyek biztonságát is támogatni kell! EU-s (technológia-semleges) támogatási rendszerek kellenek! Versenyképes és megfizethető ár szükséges! Biztosítani kell, hogy az EU-n kívülről ne érkezhessen az EU-ba szennyező technológiával előállított villamos energia! Az átalakulás terheit nem viselhetik csak a munkavállalók!


Ebéd előtt Medveczki Zsolt a Mátrai Erőmű (az egyetlen még működő magyarországi szenes erőmű) Villamos Szakszervezetének (MEVISZ) titkára mutatta be a mátrai helyzetet. Egyetértett a lengyel kollégákkal: a fokozatosság elve érvényesüljön a szén kivezetésnél.
Délután panelbeszélgetése került sor a kelet-közép európai delegációk egy-egy képviselőjével a villamosenergia-ipar átalakulásának hatásairól a munkavállalókra, különös tekintettel a villamosenergia-ipari munkakörökre, a munkavállalók javadalmazására, és a munkakörülmények változására.

A panelbeszélgetés kérdéseit Téglás József EVDSZ elnökhelyettes tette föl, álláspontjukat az alábbi résztvevők osztották meg a beszélgetés keretein belül:

Jerzy Moryc NSZZ Szolidaritás (az energia előállítás országos szekciójának vezetője) Lengyelország
Roman Rutkowski NSZZ Szolidaritás (az energetikai részleg országos szekciójának elnöke) Lengyelország
Mitja Fabjan SDE (Szlovén Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezete) Szlovénia
Karel Klusák ECHO (Vegyipari és Energiaipari Szakszervezet elnökhelyettese) Csehország
Martin Picmaus ECHO (Vegyipari és Energiaipari Szakszervezet elnökségi tag) Csehország
dr. Szilágyi József EVDSZ (Egyesült Vill.energia-ipari Dolg. Szakszervezeti Szövetségének elnöke) Mo.

A panelbeszélgetést követően Dr. Járosi Márton, az Energiapolitika 2000 Társulat elnökének előadása következett "Az energia unió és a tagállami felelősség" címmel.

Elmondta, hogy nagyszerű felvetések hangzottak el – javaslatot is fog tenni a határozatra az együttműködés vonatkozásában. Felelősségünk van az utódok élhetőségének biztosításában, de elsősorban az élő nemzedék életfeltételeit kell biztosítani. A közös felelősséghez a tagállamok erőforrásának arányában kellene hozzájárulni, nem egyenlő módon. Az EU-n belül szó sincs arról, hogy kiegyenlítés történne- a később csatlakozó országok gazdasági helyzetére egyáltalán nincs tekintettel az EU. Egyetért azzal, hogy a globalizáció elpusztította a KSZ-eket – azt javasolja, hogy az európai KSZ kialakítása érdekében konferenciát kellene tartani. Javasolta azt is, hogy a konferencia tegyen közzé egy felhívást a közép-kelet európai régióban az azonos sorsú országok kormányaihoz, hogy hívjanak össze egy olyan konferenciát az államok és a szakszervezetek képviselőinek részvételével, ahol ezeket a kérdéseket megbeszélik.


A konferencia végén dr. Szilágyi József összegezte az elhangzottakat, majd felajánlotta, hogy az EVDSZ vezetősége készít egy közös nyilatkozat tervezetet, amelyet eljuttat a konferencián résztvevő szakszervezetekhez, és annak helyi megvitatása és elfogadása után valamennyi szakszervezet aláírásával ellátva tesszük azt közzé. Felajánlotta továbbá, hogy az EVDSZ elkészíti a V4-ek villamosenergia-ipari szakszervezeteinek együttműködésére vonatkozó megállapodás tervezetet, és a végleges megállapodás aláírására rendezvényt szervez.

Ezen konferencia is bebizonyította, hogy elveink és célkitűzéseink nemzetközi szinten is helytállóak:
EGYÜTT ERŐSEBBEK VAGYUNK!

-TAT-

Az elhangzott előadások prezentációi:

- dr. Szilágyi József: EVDSZ bemutatása

- dr. Szilágyi József: A magyar kormány álláspontja a „4. energiacsomag”-ról és az EVDSZ álláspontja az igazságos átmenetről

- Jerzy Moric előadása

- dr. Szilágyi József: Az európai energetikai célkitűzések, az un. „4. európai energiacsomag”. Az Európai Szociális Párbeszéd Bizottságban megvitatott „Az igazságos átmenetről az energia-iparban” c. nyilatkozat

- Dr. Járosi Márton előadása

- Beszámoló a konferenciáról a Forró Drótban

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...