< />
2009. szeptember 29.

ÜLÉSEZETT A BDSZ XXXI. KONGRESSZUSA

Ennek fő oka az volt, hogy a bánya- és az energiaiparban, de az ipar egészében, sőt a feldolgozóipar területén is jelentős változások mennek és mentek végbe az elmúlt évtizedekben. A folyamatnak a lényege, hogy jelentősen csökkent a foglalkoztatottak száma, s ezzel együtt a hagyományos, jól szervezett, erős és több mint százéves múltra visszatekintő szakszervezet szerveződési lehetőségei beszűkültek - összegezte a Bányamunkás lapban Rabi Ferenc BDSZ elnök.
A tanácskozáson elsőként a mandátumvizsgáló bizottság jelentését hallgatták meg, majd elfogadták a kongresszus ügyrendjére és választási szabályzatára tett javaslatot, s megerősítették tisztségükben a kongresszusi munkabizottságok elnökeit és titkárait. Ezt követően szavaztak a küldöttek a kongresszus napirendjéről, melyben a beszámoló mellett szerepelt az alapszabály módosítása is. A BDSZ XXXI. Kongresszusa a Magyar Himnusz elhangzása után kezdte el munkáját.
A kongresszusi kiegészítő beszámolóban Rabi Ferenc elmondta, „nagyon nehéz és ellentmondásos négy éven vagyunk túl. Az első időszak első pár hónapjában még az úgynevezett jóléti rendszerváltás programja ment végig, ezt követően pedig következett a megszorítások időszaka.” Az elnök ismertette a szakszervezet tevékenységét, azt, hogyan próbálták megőrizni elért eredményeiket. Megmaradt a bányász korkedvezményes nyugdíj, föld alatt és külszínen is. Érvényesült a bányásznyugdíj átlagszámítási kedvezmény. Megőrizték a szén- és tűzifa-járandóság adókedvezményét. A bányász hagyományőrzésre még a ciklus elején áthúzódóan pályázati pénzeket osztottak ki milliós nagyságrendben, ami élénkítette a bányász hagyományőrzést, a művészeti közösségek tevékenységét és segített stabilizálni a nyugdíjas szervezeti egységek működését. Beszélt a szakszervezeti munka politikai hátteréről és megemlítette, az ágazati szociális párbeszéd bizottsági üléseken az elnökség tagjai rendszeresen részt vettek, ahol jelentős megállapodásokat is kötöttek.
A nyilvánosság és kapcsolattartás témakörben Rabi Ferenc megemlítette a BDSZ honlap bevezetését, a Bányamunkás c. újság szerepét, és nagyon fontosnak ítélte meg a tájékoztató munkában a személyes találkozásokat, „amelyeken véleményt lehet cserélni, ütköztetni lehet álláspontokat, ezekre nagyon nagy szükség van, ezek viszik tovább a mindennapi munkánkat.”
Az Országos Tanács, a Számvizsgáló Bizottság beszámolója után Rabi Ferenc, az Alapszabály Bizottság elnöke előterjesztette azokat a módosító javaslatokat, amelyekre elsősorban a három ágazati szakszervezet (BDSZ, Textilipari Dolgozók Szakszervezete - TDSZ, Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete - RDSZ) fúziójának következtében szükséges megtenni, valamint egyéb indokolt változtatásokat. A módosító javaslatokat a kongresszusi küldöttek egyhangú szavazással fogadták el.
A szakszervezet neve az egyesülés után: Bánya-, Energiaipari-, és Ipari Dolgozók Szakszervezete, rövidítve BDSZ. A TDSZ és az RDSZ tagozatként működik az új szerkezetben.

- ács.

Forrás: Bányamunkás
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...