< />
2011. szeptember 22.

Tiltakozás

Négy szakszervezeti konföderáció (ASZSZ, MSZOSZ, ÉSZT, SZEF) tiltakozó akciót szervezett a kormány eddigi, főleg a munka világát érintő intézkedései ellen Budapesten a Parlament előtt, szeptember 12-én. A résztvevők tiltakozásukat fejezték ki az új munka törvénykönyve tervezete ellen, amely, ha változtatás nélkül elfogadják, a szakszervezetek szerint rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe hozza a munkavállalókat.

Az érdekvédők véleménye szerint a tervezet elfogadása csökkentené a fizetéseket, növelné a munkaidőt, valójában védelem nélkül hagyná a munkavállalókat és lehetőség lenne egy sor kényszerű munkaszerződés létrejöttére a munkáltatói fölény miatt (hosszú volt a sora a kifogásoknak), az alacsony jövedelműeket hátrányosan érintette az egykulcsos szja, a kormány felrúgta a szociális párbeszéd korábban kialakult rendszerét, a képviselők egy része eddig kritika nélkül nyomott igent olyan törvényekre, melyeket nem előzött meg egyeztetés. Ezért is tiltakoznak a szakszervezetek lassan egy éve folyamatosan. A szakszervezeti vezetők hangsúlyozták, hogy az őszi parlamenti ülésszakon számos olyan sarkalatos törvény kerül elő, amelyek érintik a munka világát. Szerintük ezeket nem lehet egyeztetés nélkül elfogadni, ahogy azt a parlament korábban tette.
Elhangzott, hogy ha ebben a formában fogadják el a törvénytervezetet, annak nemcsak a munka világát, hanem az egész társadalmat érintő feszültségek leszek a következményei.
A tüntetők élőlánccal vették körbe a Parlament épületét és átadták petíciójukat a parlamenti pártok képviselőinek. A szakszervezeti vezetők elmondása szerint a Fidesz képviselője ígéretet tett arra, hogy minden olyan törvényről, ami a munkavállalók széles tömegeit érinti, konzultálni fognak az érdekképviseletekkel. A petíciót elküldték az összes képviselőnek e-mailben is.
A szakszervezetek érdemi párbeszédet sürgettek. Ami a folytatást illeti, valamennyi szakszervezeti vezető elképzelhetőnek tartja, hogy lesznek további megmozdulások, ha nem történik érdemi változás.
A demonstráción részt vett az EVDSZ több tagszervezete is.

(E.)

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...