< />
Szerző: (f. e.)
2009. július 31.

15. évf.,7-8. szám

Segítik az érdekvédelmi munkát

Az Európai Közszolgáltató Szakszervezetek Európai Szövetségének (EPSU) közelmúltbeli brüsszeli kongresszusa nagy jelentőséggel bírt mind a kongresszuson részt vevő küldöttek és a meghívottak, mind a képviselők országaiban működő szakszervezetek számára.
Az EPSU kongresszus a 2009-2014-es időszakra, Európa közszolgáltatásai számára tízpontos akciótervet fogadott el. A gazdasággal, a munka világával és a szociális kérdésekkel kapcsolatos számos kérdésben - mint a víz, az energia, a hulladékok, a kollektív tárgyalások, az európai szociális párbeszéd és a multinacionális vállalatok - határozatot, ajánlást fogalmazott meg.


Az EPSU VIII. Kongresszusán tisztségviselő-választásokra is sor került, megválasztották az EPSU felső vezetését, a Végrehajtó Bizottságot. A VB-ben nemzetenként 1 főt javasolnak. Gál Rezső EVDSZ elnököt megerősítették ebbéli tisztségében, amelyet már több cikluson át eredményesen betölt. Gál Rezsőt azon kívül, hogy a magyar delegáció nevében felszólalhatott, további megtiszteltetés érte, az EPSU főtitkára felkérte, hogy szeretné, ha az őszi EU energiabizottsági tisztségek választásánál az elnökhelyettesi posztot elvállalná.
A kongresszuson részt vevő háromfős magyarországi delegáció a kongresszus után kezdeményezte, hogy konferencia keretében a közszolgáltatásra és közüzemekre vonatkozóan elemezzék és részletesen dolgozzák ki a feladatokat Magyarországon, amelyre - többek mellett - az EPSU főtitkárát is meghívják. Ezzel kapcsolatosan szorosabb együttműködés alakult ki a Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetségével és a tervek szerint az iparágban jelen lévő gázipari szakszervezetekkel is keresik a kapcsolatot.
– Fontos a szakszervezetek, elsősorban az EVDSZ számára az, hogy európai szinten a villamos energia és az energia kérdésében elhangzottakat, a meghozott határozatokat, döntéseket és javaslatokat a tagjaink megismerjék és ki-ki a saját területén azt hasznosítsa - hangsúlyozta Gál Rezső. - Részvételünkkel követhetjük az európai energiapolitika alakulását is.
Az azóta folytatott egyeztetések alapján egy jövő év tavaszi nagyszabású, nemzetközi résztvevőkkel lebonyolítandó víz-gáz-villany konferenciát kívánunk közösen szervezni. Ehhez szeretnénk pályázati erőforrásokat is megnyerni.
Fentieken kívül nagyon fontos konfliktus esetén a szakmai tapasztalatcsere és a konkrét ügyekben a harcos kiállás és támogatás a nemzetközi szervezetek részéről, vagy a teljesség igénye nélkül az olasz, a német, a francia, a svéd szakszervezetektől. Ez persze kölcsönösséget jelent, - legutóbb mi voltunk szolidaritásból a düsseldorfi tüntetésen.
A mi villamosenergia-ipari konfliktusaink során - pl. bérrel vagy a C-tarifával kapcsolatban - mindig számíthattunk az európai szakszervezeti szövetségek és baráti nemzeti szintű szakszervezetek aktív támogatására, mely komoly erőt ad nekünk - mondta az elnök.
Forrás: 15. évf.,7-8. szám
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...