< />
2011. június 22.

Rossz irányt váltott a szociális párbeszéd

Szövetségi vezetőségi ülés - 2011. június 8-9.

A helyzet rendkívül súlyos - jelentette ki Gál Rezső EVDSZ elnök a Cserkeszőlőn tartott szövetségi vezetőségi ülésen. - Aktív szerepet kell az EVDSZ-nek vállalnia most is a munkavállalói érdekek érvényesítésében. Határozatban és aktív jelenléttel is vállaljunk szerepet a június 16-i országos gyalogos és autós demonstrációban, melynek szervezésében is részt veszünk.

Továbbá ne csak demonstrációval, hanem sztrájkkal is adjunk hangot követeléseinknek. Sztrájkkövetelésünk nem a munkáltatóval szemben fogalmazódott meg. Legyen a jövőre nézve olyan szabályozás, mely igazodik a Villamosenergia-ipari Ágazati Kollektív Szerződés VII. szakasz 8. pontjához, illetve maradjon fent a korkedvezményes nyugdíjazás lehetősége továbbra is, mely az ágazatban két munkakultúrát érint: az ionizációs sugárzásnak kitett munkahelyeken dolgozókat és a bányászokat. A sztrájk folyamán egy-egy ipari fogyasztó lekapcsolását tervezzük a hálózatról két órára, mely alatt munkásgyűléseken fogalmazzuk meg ismét követeléseinket június 29-én.
Ezt követően a tagszervezetek egyhangúlag elfogadták a javaslatokat és kijelentették, részt vesznek a demonstráción és megszervezik az országos sztrájkot, ha a követelések nem teljesülnek.

Az EVDSZ Szövetségi Vezetősége határozataiban kinyilvánította, nem ért egyet a kormányzat azon intézkedéseivel, mely során a Munkatörvénykönyv munkavállalók érdekeit sértő módon kerül módosításra, sőt a korengedményes nyugdíjat is megszüntetni tervezik. A szövetség állást foglalt a korkedvezményes nyugdíj tervezett megszüntetése ellen és tiltakozását fejezi ki az Országos Érdekegyeztető Tanács feloszlatása miatt. Az országos szociális párbeszéd irányt váltott, az érdekképviseletek mellőzöttek, véleményük nem talál meghallgatásra sem.
A szövetségi vezetőségi ülés napirendi pontjai voltak továbbá az EVDSZ Etikai Bizottság jelentése a tagszakszervezetek tevékenységéről és a szövetség kommunikációjában való részvételükről. Tájékoztató hangzott el az önkéntes nyugdíjpénztári változásokról, az Európai Üzemi Tanácsokról szóló szeminárium júniusi állomásáról és programjáról.

Majd aktuális kérdések kerültek megtárgyalásra. Nevezetesen az AES Borsodi Energetikai Kft.-ben, a Siemens Erőműtechnikai Kft.-ben, a Budapesti Erőműben a munkavállalókat érintő folyamatok és tárgyalások.
A norvég EL&IT Szakszervezet képviselője a szövetségi vezetőség ülésén előadást tartott a skandináv érdekegyeztetési modellről.

A hazai szociális dialógus és szakszervezeti konföderációk tevékenységét és a demonstrációs részvételeket elemezték Gaskó Istvánnal, Liga Szakszervezetek elnökével a szövetségi vezetőség tagjai. A június 16-i demonstrációval kapcsolatban Gaskó István kijelentette, támogatja a LIGA a kezdeményezést, de nem vesz részt rajta. Nehezményezte azt, hogy a konföderációk vezetői nem ismerik el eddigi hibáikat és nagy részük van abban, hogy a társadalom számos alkalommal kemény ítéletet mond felettük. Szokásához híven határozottan, de szokatlanul kemény szavakkal illette a jelenlegi politikai helyzetet, - parázs vita alakult ki. A szövetség tagjai azonban úgy vélték, az összefogásnak most van itt az ideje a munkavállalók érdekében, a közös cselekvéshez nem elszámoltatás kell. Határozott közös célok, meghatározott üzenetek és együttes cselekvés szükséges az eddigi jogok megtartásához, a szolidaritás megerősítéséhez.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...