< />
2011. március 22.

Nőnapi köszöntők

A nő a középpontban

Nádorfalvi Nándorné Piroska az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. Kaposvári Régiójában területgazda. Munkája során a középfeszültségű (20 kV-os) területeket felügyeli, minden problémát észre kell vennie. Terepjáróval közlekedik könnyű és nehéz terepeken, napsütésben, esőben, hóban. Mint műszaki beosztású nő „ritkaságnak” számít a területgazdák között. 22 éve dolgozik az E.ON kötelékében, és bizonyítja alkalmasságát. Mint mondja, szereti a munkáját. Igyekszik a legjobb tudása szerint dolgozni, amit a főnökei el is ismernek.

A Dédász Szakszervezetben Nyers János elnök számít Piroska munkájára, a szakszervezeti bizottságban mint bizalmi képviseli a régiót 2001 óta.

– Hogyan emlékszel a régmúlt nőnapjaira? - kérdezem Piroskát.
– Hatalmas zenés-táncos bulikat rendeztek a tiszteletünkre. Akkor ez volt a szokás. Jóleső érzés volt, hogy mint a szebbik nemet köszöntöttek bennünket. Ma már ez szerintem sehol sincs így, de nincs is rá igény.

– Ma, a jeles napon hogyan köszöntöttek a férfi kollégák titeket?
– Mint minden évben e napon, most is különösen kedvesek voltak a fiúk. Még az itt dolgozó, de nem E.ON-os nőkre is gondoltak. Munkaidő után most már a gázos kolléganőkkel együtt, hangulatos kis ünnepség keretében hallottuk tőlük a kedves és szép, néha talán számunkra hízelgő szavakat. Jólesett a hölgyeknek a személyre szóló ajándék, a virág, és koccintottunk egymás egészségére is. Különösen örültünk annak, hogy ezenkívül 15-en a szakszervezettől további ajándékot kaptunk. Mint mindenhol, itt is vannak ún. potyautasok, ők ebből is kimaradnak.

– Szerinted a nők - vagy ahogy sokan mondják rólunk, a szebbik nem - szerepköre, hivatása változott-e az évtizedek alatt?
– Mondják, a nő örök… Ebben sok minden benne van. A nő fogja össze a családot. Amilyen a háziasszony, olyan a lakás, a porta. A családi meghitt melegség, a szeretet mind mind belőle árad. Egy ügyes nő nemcsak megfogja, de meg is tudja tartani a férfit…
De otthon sem feledkeznek meg Piroskáról és a család nőtagjairól, lányáról és leányunokájáról, hiszen Nándor nőnapi köszöntése örömteli perceket szerez nekik.


Koósz Emőke:

– 2009. augusztus 1-je óta dolgozom a PADOSZ-nál, előtte belső ellenőr voltam.
A nőnap számomra azt a harmadik napot jelenti egy évben, amikor biztos, hogy kapok virágot. Szeretem, hogy ilyenkor egy kis kitüntetett figyelemben részesülünk nőtársaimmal együtt. Néha eszembe jutnak azok a nők, akik sok-sok évvel ezelőtt kiharcolták ezt a napot. Vajon elégedettek lennének azzal, ahol most tartunk? Erre gondoltak, amikor a nők egyenjogúságát a zászlójukra tűzték?
Én azt gondolom, van még bőven tennivalónk ebben a férfiszemléletű világban. Ezekhez az apró csatákhoz kívánok minden nőnek kitartást, és azt, hogy megmaradjon, erősödjön bennünk az a sok jó, „női”-nek nevezett tulajdonság, ami a világot jobbá, békésebbé teszi.


Czagler Magdolna (MVM GTER Zrt.):

– Emlékszem, amikor az MVMT-be kerültem, nőnapon olyan sokan voltak az Iskola utcai tanácsteremben megrendezett ünnepségen, hogy alig lehetett beférni. Ahogy teltek az évek, egyre kevesebb lett azon nők száma, akik igényelték az ünnepséget, s ezért meg is lett szüntetve. A munkáltató általi szerény megemlékezés, ajándékozás megmaradt.
Nem tudom, hogy a nők miért nem örülnek már az ünnepségnek, pedig ők is tudják, hogy a hétköznapokban minden az ő vállukra van téve, a mosás, a vasalás, a takarítás, a bevásárlás, a főzés. A férfiak csak kis hányada az, aki vállal valamennyit belőle. Természetesen mindezt a 8 órai munka mellett.
A férfiak akkor érzik meg igazán a nő, az anya hiányát, ha az beteg lesz, vagy elveszítik ideiglenesen vagy véglegesen. Mikor a nő, az anya nincsen már, akkor tűnik föl, hogy ő milyen sokat dolgozott, ugyanis nem fő meg az ebéd, a vacsora, nem mosogatódik el az edény.
A munkahelyen is teljesen természetes, hogy a nőknek anyáskodniuk kell a férfiak felett.
Nekem a nőnap attól más mint a többi nap, mert a munkáltatóm gondol ránk, nőkre, s itt még van néhány kolléga, akitől kapok egy szál virágot, vagy egy szép e-mail képeslapot. Nekem ez nagyon jól esik. Számomra a nőnap egy ünnepnap. - fábián-

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...