< />
2012. augusztus 6.

MAVIR futam 35 fokos aszfalton

Amikor nem a levegőben és nem a vízen kell megtenni az utat, akkor kétségtelenül még mindig a futás a legpraktikusabb megoldás abban az esetben, ha sietünk és nincs tömegközlekedési lehetőség a közelünkben. Persze ma már mindent megteszünk a kényelem érdekében, szerencsére azonban még mindig sokan hódolnak ennek az ősi testmozgás nyújtotta élménynek. A legtöbben súlyfeleslegük ledolgozása érdekében választják ezt a mozgásformát, de vannak, akik egyszerűen csak így tudnak kikapcsolódni.

A MAVIR-osok közül is sokan az utóbbi ok miatt választották 2012. június 17-én a „Fut a Vác” rendezvény keretein belül a MAVIR futamot, ahol nem csak a MAVIR SE versenyzői, hanem az MVM futói is rajthoz álltak. Vannak, akik évről évre megteszik a rövid utat Vácra, hogy ismét kipróbálják magukat vagy nyáron a Duna-parton, vagy akár a téli rendezésű versenyeken.
Az idén is választani lehetett a 2 és az 5 kilométeres távok között. A 2 kilométeres mezőnyt azok választották, akik most ízlelgetik a futás élményét. A hosszabb távra már inkább azok álltak a rajtvonalhoz, akik esténként, vagy néha-néha kocogni szoktak.
A MAVIR SE Utcai futás szakosztály vezetősége az évi két verseny megrendezésekor lehetőséget biztosít arra, hogy egy lábra erősített mikrochip segítségével pontos eredményt kapjunk teljesítményünkről, amit összehasonlíthatunk a legutóbbival, vagy előre tervezhetünk, a jövő évi megmérettetést illetően.
A lehetőség adott. Még fél év van hátra a következő MAVIR futamig, amit december 9-én rendezünk. A szakosztály edzői felajánlják, hogy aki elhatározza, hogy a téli versenyen lefutja az 5 vagy a 10 kilométeres távot, esetleg idő közben kedvet kap a futáshoz és a 2 kilométeres táv teljesítését tűzi ki céljául, annak edzéstervet készít - amennyiben versenyzési szándékait jelzi a szakosztály vezetősége felé -, nehogy felkészületlenül álljon a kihívások elé.
Az idei versenyen is találkozhattunk olyan kollégákkal, akik először küzdötték le a futamunk távjainak egyikét és remélhetőleg ismét viszont láthatjuk őket a MAVIR futamon.
A versenyen a 35 fokos hőségben, ahol tűzoltófecskendőkkel hűtötték a futókat, a közel 30 MAVIR résztevő mellett több mint nyolcszázan teljesítették a távok egyikét. A verseny szervezői Bíró György és Sturcz Anita (MAVIR SE) voltak. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Kerékpáros szakosztály tagjainak, akik a futamokat vezették fel.


Bíró György
Utcai futás szakosztályvezető
MAVIR SE

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...