< />
2010. március 23.

Látogatás a vezénylőben

A VIRÜSZ Ifjúsági Tagozata szervezésében fiatalok csoportja tekintette meg a MAVIR ZRt. Országos Diszpécser Szolgálat központját és a magyar rendszerirányító vezénylőtermét Budapesten, az Anikó utcai székházban március 13-án.

Előadást tartott Decsi Gábor, az ODSZ üzemirányítási üzemvezetője a szolgálat tevékenységéről, az európai és hazai rendszerirányítás helyzetéről és feladatairól. A résztvevőknek nem mindennapi élményben volt részük, hiszen láthatták a folyamatos műszaki és technikai irányítást a vezénylőből is.

A VIRÜSZ Ifjúsági Tagozatának képviselői, Ritzlné Kunze Nikolett és Horváth Endre a rendkívül pontos és jól szervezett látogatás során fogadta és köszöntötte a fiatalokat. A precizitásra mindenképpen szükség is volt, hiszen a MAVIR-ba történő szakmai sétát fontos előzetes egyeztetések előzték meg. A hosszú hétvége ellenére nagy számú érdeklődő érkezett az ország távoli pontjairól is, többek között Szombathelyről, Debrecenből, Keszthelyről, Kecskemétről, Győrből.
A rendszerirányítás és a napi üzemirányítás bonyolult és koncentrált munkát igényel, ám ennek érzékeltetése mellett rendkívül érthető és átlátható előadást tartott Decsi Gábor. Az üzemvezető a MAVIR szervezetének bemutatása során kitért arra a széles körű tevékenységre, melyet a társasághoz tartozó igazgatóságok és dolgozói végeznek. Az áramellátás és szolgáltatás folyamatát törvény szabályozza, illetve az utóbbi évek történéseinek eredményeképpen a liberalizált árampiac is beleszól a munkába. A kialakult rendszerben kell a MAVIR-nak helyt állnia, hiszen a cél az előírt, szükséges áram eljuttatása a fogyasztóhoz, ami a villamos energia sajátosságaiból adódóan nem könnyű feladat. A vezetékek nem ismerik az államhatár fogalmát, miként az áram útja pontos számításokkal és menetrendekkel szabályozva is tartogathat meglepetéseket. Az Országos Villamos Teherelosztó (OVT) utódjaként, a 2009-ben a rendszerirányítás 60 éves jubileumát ünneplő MAVIR-ban dolgozók fontos feladata a biztonságos és minőségi rendszerszabályozás. A villamosenergia-piac új szemlélete eredményeképpen ma már nem csupán a műszaki közreműködés szükséges, hiszen a termelők és hálózat a piac igényei szerint működnek. A MAVIR jól végzi a dolgát, ami abból is látszik, hogy a fogyasztók a folyamatokat nem érzékelik, az igény pillanatában megkapják a szükséges mennyiségű áramot.
A látogatók érdeklődve hallgatták a komoly témáról szóló, de hangulatos előadást, mely kitért a világban lezajlott különleges esetek elemzésére is: Miként zajlott le a nagy olaszországi áramszünet, milyen hatásai lehetnek egy-egy időjárási kilengésnek? A jelenlévők megtudhatták azt is, miként kapcsolódik össze az európai-kontinentális hálózati rendszer, milyen hatással van a hazai rendszerirányításra a marokkói, vagy akár a líbiai hálózat.
– A rendszerben együtt sírunk, együtt nevetünk - jelentette ki az előadó, utalva az összekapcsolt hálózatra. Az elmúlt évtizedekben felhalmozott tapasztalat szintén szükséges ahhoz, hogy az egyre túlterheltebbé váló hálózat és megnövekedett áramigény mellett a folyamat zökkenőmentes legyen.
Mindezek mellett az EVDSZ Ifjúsági Tagozatának fiataljai például olyan érdekességekre is választ kaptak, miért volt szükséges a régebbi időkben az üzemeltetőnek figyelnie a televízió- és rádió műsorait, illetve mi köze volt, lehetett a diszpécsernek az egykori, népszerű „Ki mit tud?” című vetélkedő döntőjéhez.
Rendkívül érdekes és hasznos órákat töltött el a látogató csoport a MAVIR-ban, a vezénylő megtekintése és az ügyeletes dolgozók ismertetője is különleges ismeretanyagot közölt.


- lyv -

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...