< />
2009. december 21.

Kitüntetettek

Tombor Antal, az MVM Zrt. vezérigazgatói tanácsadója, a MAVIR ZRt. volt elnök-vezérigazgatója kedvesen fogadott irodájában és örömmel beszélt több évtizedes szakmai munkájáról, az érdekvédelem és cégvezetés kapcsolatáról, valamint a jövő energiapolitikájának tudatos alakításáról. Az iparág méltán népszerű személyiségének segítő és önzetlen tevékenységét az EVDSZ VD Aranygyűrű kitüntetéssel ismerte el.
Tombor Antal
- Az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége november 20-i országos értekezletén az érdekvédelem legnagyobb elismerését, a VD Aranygyűrű kitüntetést ítélte meg Önnek. Hogyan érintette ez?
- Teljes meglepetésként ért, nagyon örülök neki. Fiatal korom óta szakszervezeti tag voltam, ez akkor szakadt meg, mikor vezető beosztásba kerültem és hivatalból voltam kénytelen azt felfüggeszteni. De mint vezető, mindig jó kapcsolatban voltam mind a helyi, mind az iparági villamosenergia-ipari érdekvédelemmel.

- Ön nyitott a tárgyalásokkal való megoldásokra.
- Ezt tapasztaltam meg Lengyel Gyulától, mindig szükségesnek és fontosnak tartottuk, hogy a szakszervezettel, mely a dolgozói érdekképviseletnek egy, a munkavállalók jelentős részének képviselete, mindig a lehető legjobb kapcsolatunk legyen. Természetesen voltak olyan, kritikusabbnak mondható időszakok, amikor sztrájkfenyegetés volt, de akkor is meg tudtunk egyezni a szakszervezetek vezetőivel, hogy lehetőség szerint a rendszer biztonsága ne kerüljön veszélybe.

- A munkahelyi vezető és munkahelyi kollektíva érdeke hol találkozhat?

- Fontosnak tartottam mindig, hogy jó légkörben dolgozzanak a munkatársak, szívesen jöjjenek a munkahelyükre. Az egy irányba húzó kreatív, innovatív társaság a termelői problémákat közösen oldja meg. Ennek több feltétele van, természetesen a munkahelyi körülmények, mindazzal a technikai eszköztárral, amelyek a munkavégzéshez szükségesek, továbbá a jövedelem, a béren kívüli juttatások. Én is voltam fiatalember, nekem is jól jött a támogatás a lakáshoz való jutás megkönnyítéséhez, hogy a családnak köny-nyebb legyen. A fizetés kérdését nem lehet megkerülni: A cég lehetőségeit és a munkavállalók igényeit valahogy össze kell hangolni. Nem is a végöszszegeken voltak eltérések, hanem legfeljebb a rendelkezésre álló keretnek, az elosztási módszerében.

- Tanácsaival segíti a sztrájkszabályzat előkészítését. Ez hogyan történik?
- Nagyon örülök, hogy a munkavállalók képviseletében Gál Rezső elnök úr rám gondolt, amikor megkeresett, mint olyat, aki valamelyest ért a témához. A sztrájk hatásainak különböző szintjei vannak -, egyrészről vannak amelyek „kerítésen belül" elintézhetők és olyanok, melyek a villamosenergia-rendszer biztonságát veszélyeztethetik. Ez kényes kérdés, nem a krízishelyzetben kell kialakítani, mikor a munkáltató és munkavállalói érdekképviselet a vita állapotában van. Előre meg kell határozni a folyamatot. A szakszervezet azon a véleményen van, hogy a sztrájk komollyá fordulhat egészen addig, mely fogyasztói korlátozással járhat, ezzel próbálva nyomást gyakorolni a munkaadókra. Nyilván nem a lakossági fogyasztókat kell korlátozni, de jól körülhatárolt megfogalmazással a krízishelyzetek közé előre meghatározott elégséges szolgáltatási feltételt lehet biztosítani. Egy olyan körforgásszerű kikapcsolási folyamat indulhat be, mely meghatározott ideig áll fenn egy-egy eleve kijelölt fogyasztó esetében az érvényes korlátozási rendelet szerint. A szabályzat létrehozásához a társaságok vezetőit is szükséges bevonni.

- Egy vezetőnek mennyire nehéz megtalálnia azt a középutat, ahol szakmai utasítást kiadó tekintélyként magukénak is érzik döntéseit a munkavállalók?

- Csak azt tudom mondani, a munkatársaim, akikkel együtt dolgoztam, egyenrangúak voltak, nem én voltam a legelső a társaságban. Nagyon sok tehetséges, sokoldalú, több szakmaterületen érvényes tudással rendelkező kolléga volt körülöttem, akikkel együtt oldottuk meg a problémákat. Azonban egyedül marad az ember, mikor döntenie kell. Ez nem könnyű, de az odáig vezető út könnyebbé tehető, ha meghallgatunk másokat is.

- Mint több évtizede az iparágban tevékenykedő szakember, számos helyen adja át tudását a fiatalabbaknak. Hogyan lehet megújulni a tanításban?
- Módszerem nincs, sok esetben az élet adja az érdekességeket és a legmegfelelőbb szemléltető példákat, melyek meg is maradnak a hallgatókban. A valós esetek jól érzékeltetik a folyamatot, a rendszert. Az elméleti, a matematikai modellt meg lehet tanítani, de a bekövetkezett üzemzavar káoszában az ember nem a képletre gondol.

- Nagyon jellegzetes bemutató volt a villanylekapcsolással kezdődő előadás.

– A Mindentudás Egyeteme előadására készültem és gondolkodtam, miként lehetne érdekesen megközelíteni a bemutatást magáról a villamosenergia-rendszerről, mi is ez valójában? Egyik különlegessége a sorozatnak, hogy a nívós tudományos sorozatot olyanok is nézik, akik nem feltétlenül szakmabeliek, nem elkötelezettek a téma iránt. Kialakult egy előzetes koncepcióm, mutattam néhány vázlatot a rendezőnek, aki azt kérdezte: "Te, csak nem képleteket akarsz előhozni?" Ezek után tovább ment az ötletkeresés, néhány professzorral beszélgettem erről, akik szintén szerepeltek már ebben a műsorban és összeállt a kép. A lámpát eloltottuk, meggyújtottam a gyertyát, kész volt az in medias res.

- Ön kompetens arra, hogy átadja a tudást. Hogyan látja a jövő szakmai utánpótlás-helyzetét az energiapolitika területén?
- Csak erősíteni tudom számos szakmabeli elkeseredését a mai hallgatósággal kapcsolatban. Nemrégen be kellett ugranom az egyetemre előadást tartani. Őszintén szólva nem tartom magam egy nagyon konzervatív hozzáállású embernek, de elég érdekes irányba haladunk: Az üdítő az asztalra csapva, eszegetnek, ki-be járkálnak, mint egy kocsmában és a terem utolsó sorában mi történt, már nem is említem. Egészen furcsának találom ezt és megvallom, eszembe jutott, miért is nem fizetnek az oktatásért az ilyen ki-be császkáló hallgatók? Miért vannak olyan tanulók, akik huszonnyolc éves korukra sem végezték el az egyetemet? A Műegyetemen a kreditrendszer már úgy-ahogy működik, de ki tudja az iparban a bolognai alapképzést komolyan használni. Valamelyest növekedett a műszaki pályák iránti érdeklődés, de azt is látni kell és megint csak az oktatási rendszert érintő döntéseket érheti kritika, hogy nincs olyan év, mely újítások nélkül telne el, - ez pedig a középszintű oktatást is érinti elég negatív irányban. Az alapokat a középiskolában kellene lefektetni. A Magyar Természettudományi Társulat Műszaki Szakosztályának vezetőjeként tudom, hogy folyamatosan keressük a kapcsolatot a fizikatanárokkal. Ebben a társulatban akadémikusok találhatók többnyire, ennek ellenére a fizikatanárok nem is válaszoltak a felhívásainkra. A társulat közép- és általános iskolások részére is szervez országos tanulmányi versenyeket - nívós intézmény, több, mint százéves. Az egyetemek és főiskolák készítettek egy felmérést, több mint ezer, műszaki pályára felvett hallgatóval. Az eredmény lehangoló. Az alapok nem kielégítők, de nem a felsőoktatás feladata ezeket pótolni.

- Ha így folytatódik, a rendszer, biztonságos és minőségi működtetése miként valósul meg a továbbiakban?

- Az atomerőmű bővítése, melynek most a küszöbén állunk, rengeteg műszaki szakembert igényel, ennyit nem tud kibocsátani a magyar felsőoktatás. Nagyon rövid és záros határidőn belül politikai, kormányzati döntést kell hozni, hogy az oktatás színvonala helyreálljon.

- Milyen módszereket ajánl?
- Meg kell erősíteni a természettudományos tárgyak tanítását a középiskolákban. A legnehezebb a gondolkodásra való nevelés, mégis szükséges, ha nem akarjuk a tengerentúlon meghonosodott folyamatokat felerősíteni, nekünk hazai mérnökökre van szükségünk. Az atomerőmű bővítésére visszatérve, a cég akár saját oktatóbázissal is rendelkezhet, de a szakmunkások is hiányoznak, és itt ezres nagyságrendekre gondolok. Sürgős intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy a számunkra legfontosabb követelmények, a biztonság, minőség és kiszámíthatóság, mely most kiváló, megmaradjon a villamosenergia-iparban.

Tombor Antal igényesen berendezett irodájának feltűnő kellékei egy hatalmas, ezüst éremmel kitüntettet szarvastrófea és vaddisznóagyar. Miután megtekintjük a gondosan kiválasztott művészi alkotásokat, festményeket, illetve a MAVIR korábbi székházának egy kis alkatrészét is, szem nem kerülheti el az állatvilág ide került trófeáit és elkerülhetetlen a kérdés: Vajon Ön terítette le ezeket a vadakat? A válasz „igen” és ahogy Tombor Antal mondja, „láthatja, egy gyilkossal van dolga”. Ez kicsit zavarba ejt, de további érdeklődésre kiderül, már negyven éve egyetlen hobbija van, a vadászat.
Ne gondolja senki, hogy a vadászat kizárja a természet és az állatvilág szeretetét. A vadászok vigyázzák az erdők lakóit. A puskával felfegyverzett vadász erdőjárása közben a természet részévé válik egy kicsit: Megfigyelve a változásokat, a „lakók” mozgását és tevékenységét felismerve, milyen gyönyörű és élettel teli a hazai táj.



Moskovszky Ernőnét az ünnepi pillanatok után kérdeztük.

Moskovszky Ernőné
– Rendkívül nagy örömet okozott számomra az elismerés és ezen kívül igazi meglepetésként éltem meg, hiszen az utolsó pillanatig tartották a titkot a kedves kollégák. Meghatódtam, mikor Gál Rezső elnök úr kedves szavakkal és egy gyönyörű virágcsokorral fordult hozzám, őszintén szólva egy kissé el is érzékenyültem.

– Miként emlékszel vissza az elmúlt évtizedekre?

– Az iparág az életem részeként jelenik meg, ugyanúgy, mint az utóbbi tizenhét év, melyet az EVDSZ-nél töltöttem. A nyugdíjas szakszervezeti tagokkal tartottam a kapcsolatot, a felmerülő problémák során próbáltam segíteni, de természetesen nem csak azon alkalmakkor kerestük egymást minden fórumon és beszéltünk, hanem a közös tevékenység, a programok kézben tartása is a feladatom volt. Nagyon sok örömet, felejthetetlen élményt jelentett a kollektíva és az egymás iránti odafigyelés kifejeződése, mely kialakult az országos hálózaton keresztül.

– Az idősebb kollégák hogyan fogadták a kezdeményezéseket?
– A találkozókra mindig nagy számmal érkeztek tagjaink, ilyenkor mindenkinek saját és különböző véleménye hangzott el, és ezek a gondolatok az érdekvédelemről, a közös élményekről szóltak, melyeket együtt beszéltünk meg. Az évenkénti nagyobb programok, szakmai eszmecserék során előkerültek az aktuális élethelyzetek, a nyugdíjasokkal kapcsolatos intézkedések, mindennapi tapasztalatok, az iparág fejlődése - a sok-sok témát felsorolni is nehéz. Tagjaink nagy része ezeken az összejöveteleken találkozhatott régi kollégájával, harcostársával, melyek azon ritka alkalmak egyikeként szerepelt a naptárban, mikor újra láthatják egymást, mint kedves ismerősök és barátok. Ilyenkor, de egyéb fórumokon is kifejezték köszönetüket részemre azért, hogy létrejöhetnek ezek a programok.

– A munkahelyi kapcsolok miként alakultak számodra?

– Nagyon jól éreztem magam a kollégák körében, igen segítőkész emberek vettek körül. A lehető legjobb légkörben dolgozhattam, az emberiesség és egymási iránti tisztelet mindig jellemző volt itt. Elmondhatom, minden napra szívesen emlékezem vissza és mégegyszer szeretném megköszönni az elismerést az EVDSZ vezetőségének és az egész tagságnak is.
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...