< />
2010. június 30.

KERECSENSÓLYOM-GYŰRŰZÉS NAGYFESZÜLTSÉG ALATT

A fokozottan védett, példányonként egymillió forint eszmei értékű madárfaj előszeretettel foglalja el a villamosenergia-rendszer nagyfeszültségű távvezetéki oszlopain 35-40 méter magasságban részükre elhelyezett műfészkeket. A szakemberek a távvezeték kikapcsolása nélkül, különleges védőruhában végzik el a ritka madárfaj fiókáinak megjelölését, ezzel biztosítva a későbbi megfigyelésüket.

A kerecsensólymok kedvelik ezeket a fészkelő helyeket, hiszen a sík terület, ahol ezek az oszlopok állnak, ideális körülményeket nyújtanak vadászterületük megfigyelésére, és nem kell félniük azoktól a ragadozóktól sem, amelyek a fákon egyébként becserkészhetnék fiókáikat. Azáltal, hogy ezek a madarak elfogadják a nekik felkínált mesterséges fészkelési lehetőséget, a szakemberek számára lehetővé teszik azt is, hogy tanulmányozzák életüket, szokásaikat. A hazai kerecsensólymok fele ma már a MAVIR oszlopain „lakik".

A MAVIR 2009-ben több mint 100 millió forintot fordított környezetvédelemre, ezen belül pedig 12 milliót fordított közvetlenül madárvédelemre - ezek a számok várhatóan 2010-ben is nagyjából azonosak lesznek. A szakemberek részt vesznek a madarak megfigyeléséhez elengedhetetlenül szükséges megjelölésükben, valamint műfészkek és madáreltérítők telepítésében is segítenek az MME aktivistáinak.
A MAVIR és az MME együttműködik a program és megfigyelés eredményeinek tudományos-ismeretterjesztési célú kommunikációjában is. A program támogatásának jelképeként a MAVIR örökbe fogadta Dórát, a világhálón nagy ismertségnek örvendő kerecsensólymot. Dórát évekkel ezelőtt a LIFE projekt keretében a MAVIR szakértői segítségével gyűrűzték meg és látták el jeladóval, s ő az első olyan kerecsen a világon, akit a kirepüléstől az első sikeres fészkelésig nyomon követtek.

A MAVIR ZRt. vezérigazgatója, Tari Gábor hangsúlyozta a vállalat természeti értékek megőrzése és fejlesztése iránti elkötelezettségét és az MME-vel közel két évtizede fennálló szakmai kapcsolatok elmélyítésének fontosságát - ennek is köszönhető ugyanis, hogy az Európában is kiemelkedő értéket képviselő magyarországi ragadozómadár-állomány védelme és gyarapítása eredményesen történik.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...