< />
2009. július 31.

INTÉZKEDÉSI CSOMAG AZ ÖNGONDOSKODÁS FENNTARTÁSÁÉRT

Május 28-án tartotta a Villamos-, Bányaipari és Közüzemi Dolgozók Önsegélyező Pénztára Küldöttközgyűlését, ahol a küldöttek az előterjesztett napirendi pontokban, lényeges és fontos témákban 7357 tag nevében szavaztak. Ezt követően sor került az igazgatóság ülésére június12-én.
Gál Rezső elnök az első napirendi pont keretében előadta, hogy az ügyvezetés által készített - a 2008-as évre vonatkozó - beszámolót az Igazgatótanács megtárgyalta és azt elfogadta. Mind az Ellenőrző Bizottság, mind a könyvvizsgáló írásban nyilatkozott, hogy a beszámoló szakszerű és törvényes. Az elhangzottak alapján, a 2/2009. Kgy.sz. határozatban a küldöttközgyűlés az Igazgatótanács beszámolóját a pénztár 2008. évi tevékenységéről és gazdálkodásáról jóváhagyta.
A második napirendi pont tartalmazta a pénztár működésével kapcsolatos elképzeléseket a 2009-es évre, valamint a közeljövőre (önsegélyező pénztár átalakítása). Gál Rezső kiemelte a következőket:
„A pénztár veszteséggel nem működtethető.
Az Igazgatótanács által megrendelt tanulmány elősegíti a megalapozott döntés meghozatalát.
A kormány tervezett adóreformja kedvezőtlenül érintheti az önsegélyező pénztárak jövőbeni működését (a munkáltatói támogatások adóztatása).
A működési költségek csökkentésének egyik lehetséges változata a más, önsegélyező pénztárral való egyesülés. A Vasutas Dolgozók Önsegélyező Pénztárával a kapcsolatot már felvettük és keressük azt a megoldást, amely mindkét fél számára elfogadható.”
Kérte a küldötteket, hogy az előterjesztett határozati javaslatot vitassák meg és fogadják el. A javaslatnak az a célja, hogy a küldöttközgyűlés adjon felhatalmazást az Igazgatótanácsnak arra, hogy a pénztár gazdaságos működéséhez szükséges feltételeket kidolgozza és az optimális megoldásra a javaslatot a küldöttközgyűlés elé terjessze.
Az elnöki előterjesztés után a küldöttközgyűlés nyílt szavazással, egyhangúlag hozta meg 3/2009. Kgy.sz. alatti határozatát: A küldöttközgyűlés megbízza az Igazgatótanácsot, készítsen a következő - rendkívüli - küldöttközgyűlés számára egy előterjesztést. Ennek tartalma:
Elvi szinten az Önsegélyező Pénztár értékeinek bemutatása, jövőbeni helye, szerepe.
A pénztár rövid és középtávú stratégiája, amelynek során a középpontban a biztonságos tagi szolgáltatások fenntartása a fő cél.
Lényeges racionalizálási, költségcsökkentési intézkedésekre vár javaslatot a küldöttközgyűlés, továbbá - lehetőség szerint - előzetes szándéknyilatkozat megszerzését a lehetséges partnerrel, a stabil jövőképpel kapcsolatos megoldásra.
Az intézkedési csomagot az Igazgatótanács vitassa meg és 30 napon belül terjessze a rendkívüli küldöttközgyűlés elé.

Az igazgatóság soros ülésére június 12-én került sor.
A küldöttközgyűlés határozata alapján az ügyvezetés elvégezte a vizsgálatot a számba vehető pénztárak együttműködésével kapcsolatban. Minden tekintetben a Vasutas Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Önsegélyező Pénztár (VÖKKÖP) bizonyult a legjobbnak. A két pénztár - VBKD és a VÖKKÖP - aláírta az előzetes együttműködési szándéknyilatkozatot. A VBKD ÖSP igazgatósági ülésen határoztak a rendkívüli küldöttközgyűlés - június 29-i -összehívásáról, ahol majd tájékoztatják a küldötteket az aktuális eseményekről. Stratégiai Bizottságot hoztak létre a két pénztár vezető tisztségviselői és szakértők részételével, amely előkészíteni hivatott az esetleges zökkenőmentes fúziót.
Végleges döntésre várhatóan az ősz folyamán kerülhet sor.
Forrás: 2009. júniuisi szám
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...