< />
2012. április 25.

Egy szervezetben az MVM munkavállalói érdekképviselet

Előkészületek az üzemi tanács választásokra

Az MVM DSZ képviseli a továbbiakban a Magyar Villamos Művek Zrt.-nél dolgozó munkavállalókat, lefolytatja a bér- és szociális megállapodásokat, jogosult a kollektív szerződés kötésére és tagja az EVDSZ-nek, mely országos szinten képviseli egységesen a villamosenergia-iparban a dolgozókat.

– Célunk olyan szervezet létrehozása volt, mely színesebb kapcsolatot kínál a munkavállalókkal, közösségkovácsoló érdekvédelmi szervezet, illetve egységet alkot – jelentette ki az új szakszervezet ideiglenesen, a tisztségviselő választó kongresszusig megválasztott egyik ügyvivője, Gál Rezső, az EVDSZ elnöke. A másik ügyvivő Bara Zoltán lett, a korábbi FIMUSZ elnöke. Az MVM DSZ képviselői határozatban fogadták el az alapszabályt és megválasztotta a jelölőbizottságot a tisztújító kongresszusig, ennek tagjai: Vargáné Stöckler Ágnes, Vajnai Attila, Varga Antónia.

Az új szervezet azonos időben tartott kongresszusán a részt vevő elnökök ismertetőt adtak a két megszűnt szervezet múltban végzett tevékenységéről, történetéről. A szervezetek három évtizedes működésük alatt sok szolgálatot végeztek a villamos művek munkavállalóinak, különféle programokat ajánlottak fel, szolgáltatásokat adtak, küzdöttek a munkavállalók minél versenyképesebb béréért, munkahelyi körülményeik javításáért. Az egy hónap múlva esedékes tisztújító kongresszusig az MVM DSZ ügyvivő testülete gondoskodik a költségvetés, a pénzügyi terv, a program elkészítéséről, illetve felkészül az elnök, az ügyvivő, a gazdasági ellenőrző bizottság elnöke és tagjai, a tagozatvezetők - ifjúsági és nyugdíjas - megválasztására. A reprezentativitás megtartása érdekében az újonnan alakult szervezet erőteljes tagszervezésbe kezd, szakszervezeti jelölteket állít a hamarosan esedékes MVM Üzemi Tanács tisztségviselőinek megválasztására. Az üzemi tanácshoz az MVM DSZ a következő jelölteket állítja: dr. Fogarasi Attila, Halász Linda, Klicsu Zsoltné Szóka Alice, Kun Miklós, Vargáné Stöckler Ágnes, dr. Nagyné Szeberényi Ilona, Vajnai Attila és Pintér Inez.

Fotók és szöveg: Györki E.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...