< />
2010. január 28.

Egyeztetés és tolerancia

Lengyel József, a Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szakszervezetének (MÉSZ) alelnöke a szervezetnek alapítása óta tagja. Először az „F” műszak küldöttje volt. 2004-ben a tisztségviselői választáson elnökségi tagságért szállt ringbe, de nem jutott a főtáblára, viszont póttag lett. A lemondások miatt 2006-ban elnökségi taggá, 2007 szeptemberétől alelnökké választotta meg a tagság.
Egy műszak után az atomerőműben vele beszélgetünk.

– Miért csinálod ezt a munkát, mi motivál, és mit szeretnél elérni?
– Szeretek emberekkel foglalkozni. Kihívást jelentő problémákat megoldani. Ha egy sikeres tárgyalás után az elégedettségét fejezi ki a tagság, ez további lökést ad a feladatok ellátásához. Az egész munkával azt szeretném elérni, hogy a tartós munkabéke mellett a dolgozóknak csak a munkájukkal és családjukkal kelljen foglalkozniuk, nem pedig azzal, hogy már megint milyen juttatást szüntetnek meg.


– Milyen feladataid vannak?
– Fő feladatom részt venni a munkáltatóval folytatott egyeztetéseken és tárgyalásokon, valamint a kulturális és sportrendezvények szervezése és lebonyolítása. Az üzemi tanácsnak is tagja vagyok, ezek szintén feladatokat rónak rám.

– Hogy vagy megelégedve a kollektívával?
– Személy szerint elégedett vagyok. Igaz vannak az örök elégedetlenek, panaszkodók, csendes szemlélők és aktív érdeklődők. De ez így van jól, mivel nem vagyunk egyformák. Amikor 2006-ban hívtuk a kollektívát a probléma megoldására, mindenki beállt a sorba és egységesen kiálltak a jobb eredmény elérése céljából. Ezzel megmutatták, hogy egységes kollektívát képviselünk.


– Szerinted, miért lesznek tagjai a dolgozók a MÉSZ-nek, illetve ha valaki kilép, azt miért teszi?
– A szervezetségünk országos szinthez képest is elég jó, kb. 80%. Lehetne jobb is, és ezért dolgozunk. Ez köszönhető a sok munkának, eredménynek, amit az érdekképviseletek elértek. Pl. a kollektív szerződés megvédése, jóléti és a szociális juttatások magas összege, és az országos viszonylatban jónak mondható bér, a kulturális és a szabadidős tevékenységek, a kollektíva gyermekeinek megajándékozása. Szervezetünk a bajban sem hagyja magára a tagjait és a családtagokat, ezért hoztuk létre a műszakosok alapítványát.
Miért lépnek ki? Ezért elsősorban a törvényalkotó a hibás, mivel amit a szakszervezetek kiharcolnak, az minden munkavállalóra érvényes. Aki nem tag, „potyautas”, dörzsöli a markát, ő is megkapja azokat a juttatásokat és még tagdíjat sem kell érte fizetni. Másodsorban azok, akik azért lépnek ki, mert sikerül a munkáltatóval megállapodni bizonyos értékekről, és már nincs szüksége a dolgozónak a szakszervezetre, végül is megkapta, amit akart. Pedig a „nem tagoknak” is fel kellene ébredniük, mert mi lenne a szakszervezetek nélkül? Lásd az elmúlt évi eseményeket. Megmaradt a 36 óra munkaidő 40 óra helyett, az eü-i szabadság, és a korkedvezménynyel kapcsolatban is pozitív előrelépések történtek. Egyesek nem azt nézik, hogy milyen eredmények születtek, hanem azt, hogy mit nem sikerült megoldani.

– Mennyi időt vesz el a szakszervezeti és az üt-munkád a családtól?
– Sajnos sok időt, mivel az alelnöki és az üt. funkciókat munka mellett végzem el. 1986-tól mint vezető elektrikus beosztásban dolgozom az 1-es blokk vezénylőben, folyamatos három műszakban. Sok a feladat, a munkahelyen is helyt kell állnom. Ez csak úgy lehetséges, ha egy megértő családi háttér van mögöttem. Sok családi egyeztetés és tolerancia.


-sezóm-

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...