< />
2010. szeptember 29.

Árvíz- és viharkárok Észak-Magyarországon és a Dél-Dunántúlon

A homokkal félig teli zsákokat vitte a víz

Az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (EVDSZ) határozatot hozott, felkérte a tagszervezeteit, hogy tájékoztassanak a munkavállalókat ért károkról, melyet áttekintve a szövetség saját pénzügyi alapjának felét felajánlottuk az árvíz- és viharkárokat szenvedett tagjainknak.

- A mai napon meghívásunkra többen eljöttek hozzánk és jelképesen átvették felajánlásainkat, melyet egy-egy téglával szimbolizálunk az újjáépítés megkezdésének alternatívájaként. Az EVDSZ-tégla emlékeztessen mindannyiunkat arra, hogy a természet erejét megtapasztalhatja akármelyikünk, de az összefogás és szolidaritás által egymást segíthetjük meg - mondta Gál Rezső EVDSZ elnök szeptember 7-én Budapesten, azon a szövetségi vezetőségi ülésen, melyre meghívást kapott az iparág több árvíz- és viharkárosult dolgozója is. A vezetőség tagjai ezt követően több alternatívát is ajánlottak még a pénzügyi segítség mellett. Szobabútorokat, háztartási eszközöket, tisztítószereket és a felújítási munkálatokban való részvételt.

A meghívottak csendben hallgatták a felajánlásokat, majd érdeklődő tekintettel várták a kérdéseket. Hogyan is kezdhetné el az ember a kíváncsiskodást, hogyan kérdezzen rá mindazon történésekre, melyek felidézése fájdalmas emlékeket idéz? Mégis tudni akarjuk, hogy történt, miért alakult így? Mert tiszteletet érzünk azon emberek iránt, akik helytálltak, kitartanak, nem csüggednek el a rettentő fájdalom és veszteség ellenére sem, hanem újra kezdik, felépítik összeomlott életüket, bizakodással, összetartással, hittel, szeretettel.
Konkrét történetek hangzottak el.

A Ludányhalászi mellett folyó Ipoly igazán nem félelmetes patak, évente megmutatkozik a rétet elöntve, de soha nem kellett tőle tartani. A településen kiépített gát ilyen-olyan, leginkább a középületeket védi, a családi házakat nem, a meglévő zsilip véd ugyan, de ki gondolta volna, hogy ekkora mennyiségű vízzel kell megbirkóznia? Miután jött az éves kiöntés, a zsilip lezárásra került, minek következtében az visszaduzzadt, és az Ipollyal együtt két oldalról közelítette meg Ludányhalászit. Szeptemberben még tíz centiméteres víz áll a pincékben, a földek vizesek, a kert szinte mocsaras. A helyreállítás nehéz és küzdelmekkel teli. Mégsem gondol senki arra, hogy elköltözzön innen. Több generáció, egy élet munkája, családok élete kötődik ehhez a földhöz.

Felsőzsolcán utcáról utcára terjedt az áradat, az emberek hirtelenjében egymást értesítették a vízről. Egyik pillanatban még a szomszédos telken, majd a sajátban is emelkedett az özön, elborítva a kertet, körbevéve a házat, beömölve a lakásba, elfoglalva a szobákat, eltüntetve tárgyakat, úsztatva kisebb bútorokat. Mentve ami menthető, elrettenve sejlett fel az emberekben, hogy oda az autó, mert elzárja a víz, ázik a fal, mert nincs kiépített gát, derékig jön a víz, mert nem ástak elvezető csatornát a közeledő folyamnak. A felső-zsolcaiak meg vannak győződve róla, lakóhelyüket áldozták fel azért, hogy a Miskolc közelében levő szennyvíztelepre ne jusson el az áradás. Sokan tudtak a közeledő veszélyről, ám a katasztrófavédelem nem védekezni érkezett, hanem utólag, menteni azt, amit már nem lehetett. Még az árhullám ottlétekor is adtak ki építési engedélyt a közelben lévő árterületre. Érthetetlen és értelmetlen volt a felsőzsolcai utat keresztben homokzsákokkal elzárni a víz elől, az árvíz nem állt meg néhány későn felépített fal előtt. Miért nem a település melletti területen vezették el a vizet? Több száz ház megmenekült volna.

– Ki hall meg minket, ki segíthet? Ki érez együtt velünk, mi teszünk most, mi lesz az életünkkel? Felköltözve a ház emeletére vödörben kapva a kenyeret egy hétig, félve kinézni az ablakon, mert nem látni mást, csak a tenger vizet, mely nem kímél minket. Nem a bútorok, a drága háztartási eszközök bántanak leginkább, hanem a nagymamám által hímzett terítő, a régi családi fényképek, emléket, melyek összekötnek minket - ezeket nem kapjuk vissza soha többé. Aki itt született, aki maga építette fel a házát, dolgozott évtizedeken át két kezével építve fel életét, akinek egész családja itt lakik fásultan és meggyötörten nézi, ahogy a nemrég felújított falakat körbeveszi a víz, és nem érti, hogyan történhetett meg, hogy fél év leforgása alatt háromszor önti el lakóhelyét a Sajó.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szállított ivóvizet, környékbeli vállalkozók hoztak élelmiszert még távoli településekről is és volt, aki teherautókkal homokot ajánlott fel, de a polgármester nem fogadta el, mert számla nem járt hozzá… A házak üresen állnak, nem maradt semmi, mégis lesz miből építkezni: Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató azonnali segítsége, az EVDSZ felajánlása mind olyan támogatás, mely új lendületet adhat a felépüléshez.
– Nálunk a Pécs melletti Mánfa egy völgyben található, a víz „csak” alámosta a házat, két hétig jártunk benne, mivel nem volt az elszivárgásnak útja. Egy erdő alatt lakunk, éppen éjszakai műszakban voltam és hívott kétségbeesve a feleségem, hogy a „víz bejött az ajtón": Mit is gondolhatna ilyenkor az ember? A családja veszélyben, talán nincs is hova hazamennie. Sokat jelent az erőmű és az EVDSZ segítsége. Nehéz az anyagbeszerzés. A kollégáim együtt dolgoznak velünk a házon, a településen. Mégis vannak jó szándékú emberek.

A televízióban mutatott segítségnyújtás „valódi” volt, azonban a helyiek el voltak foglalva a mentéssel, nem értesítették őket sem az időpontokról, sem a helyszínről. Egyes csoportok azonban szervezetten szállították el a kapott élelmiszert. A többségnek nem jutott semmi. A honvédelem kétéltű járműveken és csónakokon vitte a házakhoz az élelmet. A Sajó még a szintben ötszáz méterrel magasabban fekvő házakat is elöntötte, ami addig elképzelhetetlen volt. Egy hét után a fertőtlenítés feladata következett, mely még most is tart.
Azon a sötét éjszakán lehetett hallani a víz hangját. Ahogy hömpölyög, ahogy tör-zúz, ahogy utat vág magának. Állni a feketeségben a kerítés mellett, vakon pakolni néhány zsákot és várni. Várni az elképzelhetetlent, nem látni semmit, de hallani mindent. Ahogy házak teteje roggyan meg, leszakadt tartozékok úsznak, a fák menete a hullámok között. Várni, hogy hirtelen elborítson a víz? Mindent, több ezer életet. De túlélték és újrakezdik.

Lyv

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...