2008. augusztus 5.

Idén, a 2003-as Bányásznap előtt egy héttel - augusztus 28-án - a könyv kiadását támogató Vértesi Erőmű Részvénytársaság megrendezi a Tatabányai Múzeum Szabadtéri Bányászati Múzeuma ipari skanzenjában Ladányi András író, szerkesztő Tatabányai eocén bányászok című kötetének bemutatóját. Irodalmi műsor, majd Fürészné Molnár Anikó múzeumigazgató megnyitója után a szerzőn kívül a közönségnek a könyvről beszélnek: Baranyi Ferenc költő, dr. Nemcsik Pál író, Vas László a VÉRt. vezérigazgatója, Szabó Csaba, az OMBKE tatabányai helyi csoportjának elnöke, Vasas Mihály, a BDSZ tatabányai elnöke, kulturális tanácsnok. A Rozmaringos Bányász Egylet bányászdalokat énekel, pohárköszöntőt mond Sánta Béla, a Mányi Bányaüzem felelős műszaki vezetője. Az érdeklődők megtekinthetik Fehér János könyvben szereplő fotóit és Mészáros Károly Mányi Bányaüzemről szóló videó összeállítását.
Ladányi András sorrendben kilencedik kötetében a tatabányai és Tatabánya környéki bányász-kodás megszűnéséről, befejezéséről ír. Megismerhetjük a tatabányai bányászat utolsó negyed évszázadát. Megtapasztalhatjuk az utolsó Tatabánya környéki bánya, a Mányi I/a akna bezárásának technikai, emberi, erkölcsi oldalát. Több, mint ötven interjúalanyt, közöttük vájárokat, műszakiakat és a bányászathoz kapcsolódó egyéb szakmák képviselőit szólaltatja meg a könyvben.
Az 57 éves szerző élete, írói munkássága összeforrt a bányászattal. Fiatal vájárként a Tatabányai Szénbányák VI-os aknán, majd a Csordakúti Bányaüzemben tizenöt évig dolgozott. Közben cikkeket, tudósításokat írt a bányászok munkájáról, hétköznapjaikról az 1913 óta megjelenő Bányamunkásba - a bányászszakszervezet újságjába - és munka mellett tanulva képezte magát (bányász) népművelővé. A bánya után Budapesten a bányászszakszervezet kulturális osztályán a közművelődéssel foglalkozott. A Bányamunkásnak 1983-tól 2002-ig volt a főszerkesztője. Ez alatt az idő alatt a lap hiteles krónikása volt a magyar szénbányászat felfelé ívelésének, mélyrepülésének egyaránt, a sikereknek és kudarcoknak, tragikus bányász-szerencsétlenségeknek.
A könyv interjúalanyaitól megtudható, hogy 1780-ban a mai Tatabányához közeli Vértessomlyón, az akkori nevén Zsemlye községben kezdődött a Tatabánya környéki bányászat, és először Tatabányán 1896 karácsonyán hoztak szenet felszínre. A folyamatos termelés megszakítását jelzi 1987 augusztus 14-én, a belső tatabányai bánya - XII /a akna - bezárása, előre vetítve a végső stáció beteljesülését, hiszen 2003 szeptember végén-október közepén végleg bezár a Mányi Bányaüzem és ezzel befejeződik a tatabányai térségben a bányász-kodás.
A kötet részletezi az eocén bányászkodás történetét, bemutatja a jelentős beruházással létesített csordakúti-, nagyegyházi bányákat, az ország legnagyobb szénkészletével rendelkező Mányi Bányaüzemet. Képet kapunk a karsztvíz alatti termelésről, a bányákban bekövetkezett karsztvíz-betörésekről. Olvashatunk a hatalmas költségek miatt elhatározott bányabezárási folyamatról, amelynek végén egy ideig a továbbélést egyedül jelentő, karsztvízszint fölött megnyitott Mány I/a akna volt kivétel, de a közeljövőben ezt is bezárják, mert kimerül a szénvagyon.
Ahogy a könyv egyik interjúalanya mondta: a tatabányai bányászatnak tulajdonképpen az energiakoncepció-változás volt a veszte, hogy nem építették meg a Bicskére tervezett Dunántúli Gyűjtőerőművet. Ezért kellett visszafogni az új eocén bányákban az új erőműnek szánt termelést és a megváltozott terv szerint a meglévő erőműveket kellett ellátni és a lakossági igényeket kielégíteni.
A bányamérnökök, vezérigazgatók álláspontja, a bányatervezés-építés mellett egyszerű emberekről, munkájukról, hétköznapjaikról is képet ad a könyv. Például a korszerű, termelékeny gépek, berendezések mennyire egybeforrtak a bányásszal és szól a frontmesterről, iparosról, villamos szakemberről. Megszólal a csillés, sőt a takarítónő is. És súlyottan beszél a könyv a hagyományos bányász-szolidaritásról. A megszólalók közt van a XII / a aknán 1978-ban bekövetkezett sújtólég - robbanást túlélő frontmester is, aztán a robbanás helyszínére először érkezett bányamentő parancsnok és mások, akik megmozdultak a tragédiában érintett bányászok, családjuk megsegítése érdekében.
A könyv egyik fejezete a VÉRt-hez tartozó Bánhidai Erőmű 2003 szilveszterén tervezett bezárását is érinti, amihez a Mányi Bányaüzem termeli a szenet. A szomorú befejezés is plasztikusan mutatja a bánya és az erőmű működésének összefüggését, sorsközösségét. Amikor integrációba került a Mányi Bányaüzem, a Tatabányai Erőmű és a Bánhidai Erőmű, a létrehozott Energetikai Kft. egy idő után véglegesen a VÉRt-be szerveződött. A bánya és az erőmű létének összefüggését jelenti, hogy a tatabányai medencében az energiatermelés a szénen alapult, aminek kifogyásával, a bányászat leállításával megpecsételődik a Bánhidai Erőmű sorsa is. Az erőmű tervezett működése 2004-ig szól, de környezetvédelmi indokok alapján a bezárási határidőt 2003. december 31-re előre hozták.
Élettörténetek, közösségek, egyéni sorsok sokaságának kapcsolódásáról is szól a könyv. Bemutatja azt a hősies küzdelmet, amelyet a természet erőivel folytatnak az utolsó pillanatig a tatabányai eocén bányászok.
Külön fejezet szól az érdekképviseletekről, a bányászszakszervezetről, a munkástanácsról - mert a Mányi Bányaüzemben ez is van - , és az üzemi tanácsról. Ezek a szervezetek mindent megtesznek a dolgozók érdekeiért a bányabezárás utolsó pillanatáig.
Milyen sors vár Tatabányára, lakóira a bányabezárások után? A bányamérnök Bársony László - az előző két ciklus Tatabánya alpolgármestere - szerint a város mára túljutott az elmúlt évek, évtizedek bányabezárásai okozta sokkhatáson. Ütemesen halad a tájsebek begyógyítása, a rekultiváció, a jelek szerint valamilyen módon rendeződik a Mányi I /a akna bezárása következtében érintett emberek sorsa.
Tatabánya hűséggel, szeretettel kívánja ápolni a bányászat hagyományait, amire nagyon szép, a maga nemében eredeti példa a volt XV-ös akna területén megnyílt, a helyi bányászat emlékeit bemutató Szabadtéri Bányászati Múzeum. A tatabányai bányász-szerencsétlenségek áldozatainak nevét megörökítő emlékműnél pedig Bányásznapon minden évben, idén is, felcsendül az emlékezők sokasága által együtt énekelt Bányászhimnusz…
A 2003. évi központi bányásznapi ünnepség Tatabányán lesz - ezzel is emlékeznek az elmúló tatabányai szénbányászatra -és minden meghívottat megajándékoz Ladányi András Tatabányai eocén bányászok című könyvével a vendéglátó Vértesi Erőmű Részvénytársaság.
Bubor Gyula

Hozzászólás írása:

Facebook - VD - Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége