< />
2010. szeptember 17.

DUVISZ Hírek

Oroszlány példáján mutatta be az EU búcsúját a szénenergiától a NYT

Eredeti NYT cikk itt olvasható

A Vértesi Erőmű és az oroszlányi szénbánya bezárásának példáján mutatta be csütörtökön a The New York Times címlapon induló tudósítása az Európai Unió azon elhatározásának következményeit, hogy a fosszilisről fokozatosan áttér a megújuló energiára. Az oroszlányi szénbányát az év végén bezárják, az utolsó magyar szénerőmű kapacitását pedig 2010 végétől kezdve, három év alatt fokozatosan leépítik, írta Elisabeth Rosenthal.

A szerző rámutatott, hogy az erőmű és a bánya, amely csak évi 30 millió dolláros állami támogatással volt fenntartható, a 20 ezres város mintegy 3 ezer lakójának megélhetését és mintegy 5 ezer lakás és üzem fűtését biztosította.

"Tudjuk, hogy a szén elavult technológia, amely fenntarthatatlan, de nem találtunk rá alternatívát" - idézte a lap Rajnai Gábor polgármestert. - "Mindenki arra gondol, hogy mivel fogunk fűteni télen."

A Vértesi Erőmű korlátozott kapacitással a bánya bezárása után még három évig üzemelhet, időt biztosítva a városnak arra, hogy alternatív megoldást találjanak a fűtésre.

Az Európai Bizottság eltökélte, hogy csökkenti az unió szénfüggőségét, ezért bonyolult műveletbe kezdett a szubvenciók leépítésre, amelyek Európában és az Egyesült Államokban egyaránt régóta hozzájárulnak a szénre épülő ipar életben tartásához. Májusban a bizottság bejelentette, hogy az év végétől tiltja a szénbányáknak és szénerőműveknek nyújtott nemzeti támogatásokat és kedvezményeket.

A szén ugyanakkor Magyarországtól Németországon és Kentuckyn át Nyugat-Virginiáig számos település éltető ereje, amely munkát, világítást és fűtést biztosít lakóik számára. A lap emlékeztet rá, hogy Barack Obama elnök tavalyi költségvetési javaslata el akart törölni néhány, a széniparnak nyújtott adóhitelt és kedvezményt, ám ez a széntermelő tagállamok ellenállása miatt megbukott a törvényhozásban. Az elnök az idén is hasonló költségvetést készít.

Noha az EU-ban általában tilos a nemzeti szubvenció, a nélkülözhetetlen energiaforrásnak tekintett szén sokáig kivételnek számított. A globális felmelegedés keltette aggodalmak miatt azonban a figyelem egyre inkább a megújuló energiaforrások felé fordul.

2007-ben az EU úgy határozott, hogy 2020-ig 20 százalékkal, az 1990-es szint alá csökkenti az üvegházhatásért felelős gázok kibocsátását, s hogy a villamos energia 20 százalékát megújuló energiaforrásokból nyeri majd.

"Ha csökkenteni akarjuk a szén-dioxid-kibocsátást, akkor miért kap az összes iparág közül egyedül a szénipar ilyen kedvezményes bánásmódot? - tette fel a kérdést Connie Hedegaard, az EU klímaváltozás elleni küzdelemért felelős biztosa.

Szakértők szerint ma már nem minden esetben igaz az az állítás, hogy a szén olcsó fűtőanyag, figyelembe véve a környezeti károkat és a helyben is hozzáférhető olcsóbb forrásokat. A lap rámutat, hogy az EU károsanyagkibocsátás-kereskedelmi rendszere fizetésre kényszeríti az erőműveket, ha kibocsátásuk túllépi a normát. Az Egyesült Államokban nincs ilyen büntetési rendszer, de sok helyen így is olcsóbb lenne szélerőműveket építeni a szén költséges behozatala helyett.

Az EU nem akarja teljes egészében felszámolni a szénipart, hanem ahol ez gazdaságosabb, tisztább energiaforrásokkal kívánja felváltani. De a támogatásokat feladni nem egyszerű.

Németország és Spanyolország határozottan ellenezte a december 31-i határidőt azzal érvelve, hogy recesszió idején nem praktikus megvonni a szubvenciókat. Az Európai Unió áramtermelésének 30, energiafogyasztásának pedig 17 százaléka a szénre épül.

Az EU egyébként először 2002-ben határozott a szénipar támogatásának fokozatos leépítéséről, de a határidő több halasztást szenvedett. Franciaország, Olaszország megszüntette az ágazati kedvezményeket. Több támogatást, beleértve a bányászok átképzésére és a volt bányák körüli tereprendezésre fordíthatókat, ma sem tiltották be.

Az Európai Bizottság júliusban döntött úgy, hogy számos megkötéssel ugyan, de 2014-ig néhány szubvenció még folyósítható. Így például támogatást csak abban az esetben szabad kifizetni, ha az adott üzem számára kidolgoztak egy bezárási ütemtervet, amely úgy kalkulál, hogy 2014-ig teljes lesz a felszámolás. A szubvenció összege 15 havonta 33 százalékkal csökken.

"Európában sok helyen nem versenyképes a szén, de elég sokan dolgoznak a szektorban" - mondta Marlene Holzer, az EU energiaügyi biztosának szóvivője. - "Az elképzelés az volt, hogy a szén fokozatos leépítésével segítjük ezeket a régiókat, nehogy ez súlyos következményeket okozzon a foglalkoztatásban."

Oroszlány vezetése korábban azt tervezte, hogy a szénbányát 2014-ben, az erőművet pedig 2020-ban zárja be. A globális recesszió előtt a város ipari parkot lépesített, hogy munkahelyeket létesítsen a szén utáni korszakra, de ez még kezdeti stádiumában tart.

"Tudtuk, hogy a bánya nem fog örökké működni, de a változás túl gyorsan történt" - mondta a polgármester, aki rámutatott, hogy Magyarország részben az orosz gázzal helyettesíti a szenet, amelynek nem kell megfelelnie az uniós károsanyag-kibocsátási normáknak.

Az oroszlányi erőműben 1990-ben 6500 ember dolgozott, ma már csak 1500, írta a The New York Times. 2009-ben 800-an vesztették el állásukat, akik közül 300-an még mindig nem találtak munkát.

A Vértesi Erőmű vezetői a lap szerint az elmúlt évtizedben sokat tettek annak érdekében, hogy modernizálják és környezetbaráttá alakítsák a létesítményt. 2005-ben egy új, szűrőkkel felszerelt kéménysort avattak, és állami támogatások segítségével pedig úgy alakították át az üzemet, hogy annak fűtőanyaga 50-50 százalékban szénből, illetve megújuló forrásokból álljon, mint a fa és a mezőgazdasági hulladék.

Forrás: mfor.hu/MTI
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Hozzászólások:
#1 Téglás József
2010-09-17 17:21:20
http://www.nytimes.com/2010/09/16/world/europe/16hungary.html?scp=1&sq=v%C3%A9rtesi&st=cse
vissza a lap tetejére
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...