< />
2007. november 4.

DUVISZ Hírek

A munkásmozgalmaktól a szakszervezetekig, avagy honnan jöttünk..

A munkásmozgalmaktól a szakszervezetekig

Eddig is léteztek kisebb-nagyobb munkásszervezetek, lezajlottak sztrájkok, történtek véres összecsapások. A munkásság azonban mint a társadalom más részeitől elkülönült, törekvéseit és érdekeit önállóan artikuláló, számbeli súlya következtében is impozáns erő az 1890-1900-as évek fordulóján lépett először a kontinens történetének színpadára.

1895-1896-ban megszűnt az 1873 óta tartó ún. "nagy depresszió", amelyet stagnálás, árzuhanás és csökkenő tőkehozam jellemzett. A lendületesen induló konjunktúra hajtóerői a gép-, a vegyi, az elektromos, majd az 1910-es évektől a gépkocsiipar. Ezekre épült a második ipari forradalom, melynek eredményeként a századelőn születőben volt az ipari társadalom is. A legtöbb országban lényegesen növekedett az ipari munkásság létszáma. Minden országban kialakultak a jellegzetes iparvidékek, a zömmel munkások lakta települések. A fővárosokat ipari előváros-gyűrűk övezték.

A 19. század végén, a konjunktúra kezdeti szakaszában a bérek növekedése meghaladta az árakét, így a reálbérek emelkedtek. Viszont 1900-1914 között, a gazdasági növekedés ellenére, a reálbérek stagnáltak vagy csökkentek. Ehhez járult még a 10-12 órás munkaidő, a rossz munkahelyi körülmények, a munkavédelem szinte teljes hiánya, a gyermekmunka elterjedtsége stb. Az élet- és munkakörülmények uniformizáltsága következtében a kétkezi munkájukból élők világában kialakult az összetartozás érzülete. Megszületett a kollektív cselekvés eszméje, amely munkás pártszervezetekben és szakszervezetekben, szövetkezetekben, kulturális egyesületekben és társaskörökben öltött alakot.

A munkásság szervezetei
A munkás-munkaadó konfliktus nemzeti szinten szintén az 1890-1900-as évek jelensége. Ebből következően ez időben konstituálódtak a korábban is létező lokális, jobbára csupán egyetlen szakmára szorítkozó szakegyletek, segélypénztárak helyett az országos szakszervezetek. Ezek nemzeti szinten egész iparágakat vagy rokon ágazatokat tömörítettek.

Szakszervezetek
A szakszervezeteken kívül szinte minden tevékenységre, a színjátszástól a dalolásig, a bélyeggyűjtéstől a sakkozáson át a kerékpározásig és a házinyúltenyésztésig létrejöttek kizárólag munkás tagokból álló egyesületek, körök, klubok, társaságok.

Munkástömegpártok
A szakszervezetek megerősödése a munkásmozgalom egyik vonulatát alkotta. A 19. század második felében a szavazati jog kiterjesztése szükségessé tette, hogy a munkásság eddig meglehetősen szűk keretek között létező politikai szervezetei modern tömegpártokká bővüljenek. Az átalakulás az 1890-1900-as években zajlott le. A folyamatban jelentős szerepet játszott az 1889-ben megalakult II. Internacionálé, a marxi szocializmus elvi alapján működő pártok nemzetközi szervezete. A munkástömegpárt modelljét az 1875-ben megalakult, majd 1890-ben átszervezett Németországi Szociáldemokrata Párt jelentette.

Szakszervezeti történelem Magyarországon
Az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc a jobbágyrendszert és a feudális kiváltságok egy részét felszámolta. Ezzel megteremtődtek a magyar társadalom és gazdaság polgári fejlődésének feltételei. Az 1867-es kiegyezés konszolidálta a polgári fejlődés feltételeit. Lehetővé tette a modern nagyipar fejlődését, amely együtt járt a munkásság számának gyors növekedésével. 1873-ban az összmunkásság létszáma 360 ezer, a gyári munkásoké 70 ezer volt, melynek 30 százaléka Budapestre koncentrálódott. A századfordulóra Magyarországon mind a kisüzem, mind a nagyipari szervezetek jelenléte volt a meghatározó. E fejlődés sajátossága volt, hogy a kezdeti kapitalizmusra jellemző forma a kisüzem elterjedt maradt, ugyanakkor a gazdaság legmodernebb szektoraiban létrejöttek a legkorszerűbb vállalati formák. E kettősség is befolyásolta a későbbiekben a szakszervezetek fejlődését.

A századfordulóig egy 1875-ös belügyminiszteri rendelet alapján a munkásoknak érdekeik védelmére csak a segélyező és a szakegyletek működését engedélyezték. A hatóságok az alapszabályokból mindig kihagyták a sztrájkra vonatkozó pontokat. A sztrájk egyébként nem volt tilos. A szakmai szabadszervezetek 1906-1907-re fejlődtek ki. A szakszervezetek ez időtől "a szabadszervezetekkel kiegészített szakegyesület, amelyben a szabadszervezeteké volt a hatóságilag tiltott tevékenység: bérmozgalmak, sztrájkok irányítása, ellenállási alap kezelése."

Az 1870-es, 80-as években felerősödtek a munkásszervezkedések
Az első szakszervezetet a nyomdászok hozták létre 1862-ben. A cipészek 1868-ban, a szövőmunkások és a zsinórkészítők 1871-ben, a vasasok 1877-ben, a szabósegédek és szabómunkások 1890-ben hoztak létre szakegyletet. A közalkalmazotti területen 1869-ben jött létre az Első Magyar Általános Tisztviselői Egylet, 1886-ban alakult meg a Magyar Királyi Állami Tisztviselők Központi Egyesülete.

A szakszervezetbe való belépés igényt jelentett a rövidebb munkaidőn, a választójogon kívül a szellemi életben való felemelkedéshez. A szakszervezetek széleskörű kulturális tevékenységet folytattak, a munkáskultúra alakítói lettek. Az első szervezetek alapvető feladatuknak az oktatást tekintették és politikai előadássorozatokat is tartottak. A szervezett munkások egy politikai párthoz, a Magyarországi Szociáldemokrata Párthoz tartoztak. A szakszervezetek és az MSZDP viszonyában a XX. század első éveire alakult ki az a forma, amely a párt egész szervezeti felépítését 1948-ig jellemezte.

A Szaktanács megalakulása
Az 1898-ban létrejött a Szakszervezeti Tanács, melyet 126 szakmai egylet 23603 fizető taggal hozott létre, fő feladatának a szakmai szervezetek kiépítését, alapszabályaik kidolgozását, a szervezett munkások politikai nevelését, a munkássajtó terjesztését, a bér- és sztrájkmozgalmak szervezését tekintette. A Munkásügyi Panaszbizottságokban a munkások képviselőiként a szakszervezetek voltak jelen a munkáltatók és a kormány képviselői mellett. Hatására jelentősen nőtt a taglétszám, míg 1916-ban 55.338, 1917-ben 215.222 szakszervezeti tagot tartanak nyilván.

Harc a fennmaradásért
A szakszervezetek ellen tudtak állni a felszámolásukra irányuló törekvéseknek. A Gömbös-kormány /1932/ a szakszervezetek helyett olasz mintára munkáskamarákat akart felállítani. Elképzelése szerint minden munkás és munkaadó köteles lett volna belépni a kamarába. El akarták venni a szakszervezetektől a kollektív szerződés kötés jogát, el kívánták törölni a sztrájkjogot, a vezetőséget a kormány nevezte volna ki. Az elképzelés a szakszervezetek ellenállásának köszönhetően megbukott.

Talpon maradtak a szakszervezetek azoknak az intézkedéseknek idején is, amelyek megbénították volna a szervezeteket. Így az 1938 végén életbe lépett új sajtótörvény idején, amikor is a Népszaván és 2-3 szakszervezeti közlönyön kívül minden sajtóterméküket betiltották, tovább szűkült az agitáció, politizálás lehetősége. Felfüggesztették ezidőben a szakszervezetek önkormányzatát, ellenőrizték gazdálkodásukat.

Még a II. világháborúba való aktív belépés /1941. június 27./ ellenére sem szakadt meg a szakszervezeti élet folyamatossága, sőt a Szaktanács 1941 decemberében tagtoborzást is kezdeményezett. Még be sem fejeződött a II. világháború, megkezdődött a szakmai szakszervezeti központok életre keltése. Az 1944. október 10-én a szociáldemokraták és a kommunisták között létrejött megállapodás szerint a szakszervezetekben mind a két munkáspárt igyekezett nagyobb befolyást elérni. A két munkáspárt támogatta a létszámában is egyre erősödő szakszervezeteket abban, hogy az államhatalom részeként működjenek. A szakszervezetek vezetői felvállalták a termelést segítő tevékenységet, mint főfeladatot. Csökkent a szakszervezetek önállósága, amely végülis teljes torzuláshoz vezetett a mozgalomban.

Érdekvédelem helyett
Megindult a támadás e folyamattal egyidejűleg az üzemi bizottságok és a szociáldemokrata szakszervezeti vezetők ellen. A tisztogatás érintette az üzemek szociáldemokrata tagjait is. Eltűntek, szétszóródtak a több évtizedes mozgalmi múltat magukkal vivő "szakik", akik valódi küzdelemben tanulták meg a szakszervezeti érdekvédelmet.

A szakszervezeti vezetők 1948. március 20-21-i Országos Értekezletén, majd a XVII. kongresszuson már az érdekvédelem "átértékelésére" került sor. Nyíltan megfogalmazódott, hogy az adott politikai struktúrába az érdeket védelmező, -képviselő, autonóm szakszervezetek nem illeszthetők. A szakszervezeteknek a párt és az állam közötti hajtószíj szerepre kellett berendezkedni. Az 1948-tól tartó folyamat betetőzése az 1950. július 24-i párthatározat volt, mely 1966-ig kijelölte a szakszervezetek mozgásterét. Alapvetően átformálódott a szakszervezetek szervezeti felépítése. A felsővezetés integrálódott a hatalomba, megszűnt az alulról építkező mozgalmi jelleg. A szakszervezeti vezetők pártfunkcionáriusok voltak, akik a szakszervezetben kapták meg a pártmunkát. Miután a bérezés, a munkaidő, a munkafeltételek javítása kérdésekbe nem szólhattak bele a szakszervezetek, az államtól kapott feladatokat végezték. Voltak jelzések az alapszervezeti információs jelentésekben, melyből nyomon követhető a tagság elégedetlensége. Tenni azonban az adott politikai viszonyok között nem lehetett.

Remény a változásra
Nagy Imre reform politikája 1953-ban, majd 1956 októbere villantotta fel a változások reményét. A szakszervezetek érdekvédelmi munkájának visszaállítása, az üzemek munkásellenőrzése, a belső demokrácia kérdése került előtérbe. A szakszervezetek úgy akartak dolgozni, mint 1948 előtt. Ezt jelezte az is, hogy felvették a Magyar Szabad Szakszervezetek elnevezést. 1956. október 30. - november 1. között a megmerevedett iparági szerveződés lazult, új szakosztályok, tagozatok, szakszervezetek jöttek létre. A munkástanácsokat és az üzemi bizottságokat elfogadva leszögezte az akkori Magyar Szabad Szakszervezetek vezetősége: nem fordulhat elő többé az, hogy a szakszervezet nem lép fel a dolgozók egyéni, vagy közös érdekei védelmében.

A szép elképzelések azonban hamarosan szertefoszlottak, és a belső ellenállás sem akadályozhatta meg, hogy az új szakszervezeti vezetés felzárkózzék az MSZMP restaurációs törekvései mellé.

Az erős párt-és felső szakszervezeti vezetés nyomása ellenére az ágazati szakszervezetek az adott keretek között igyekeztek önállóságukkal élni. A szakmák a bérezés, üdülés területén léptek fel a tagságuk érdekében, szociális, egészségügyi és munkavédelmi intézkedéseket foganatosítottak.

A 60-as évek gazdasági reformokkal egyidejűleg a Politikai Bizottság újrafogalmazta a szakszervezetek helyét, szerepét. A határozatban elismerték a társadalom érdektagoltságát. A szakszervezetek feladata az érdekképviselet és a termelést segítő tevékenység lett. A pártirányítás úgy fogalmazódott meg, hogy a szakszervezetek önállóak, de nem függetlenek, és a pártszervezetek határozatai az ott dolgozó MSZMP tagokra kötelezőek. Növelték a szakszervezetek jog- és hatáskörét. Az alapszervezetek egyetértési és véleményezési jogot kaptak. Üzemi szinten részt vettek a kollektív szerződések, munkavédelmi, újítási, törzsgárda szabályzatok kimunkálásában.

Megkapták a vétójogot, mely elvben új lehetőséget biztosított a szakszervezeteknek. Később a bizalmiak a szabályozás szintjén visszakapták azokat a legfontosabb jogokat, melyet 1948-49-ben elvettek tőlük. Visszakapták az egyetértési jogukat a bérek megállapításánál. Elvben tehát a szakszervezetek igen széleskörű jogosítványokkal rendelkeztek. A gyakorlati megvalósítást gátolta, hogy a SZOT határozatai kötelezőek voltak az ágazati szakszervezetekre.

A 70-es években a konzervatív szakszervezeti vezetés nem ismerte fel, hogy a valódi érdekvédelem felkészülés a piaci mozgásokra, a gazdasági versenyre. A tagok mindennapi életét segítő, kézzel fogható szolgáltatások - munkavédelem, üdülés, béren kívüli juttatások, kulturális- és sporttevékenység - a szervezethez kötötték az embereket. A szervezettség megmaradásában közrejátszott az is, hogy bizonyos juttatásoknál előnyt jelentett a szakszervezeti tagság. Mindezek ellenére érezhetően csökkent a szakszervezetek iránti bizalom, csökkent az aktivitás. A tagság alig érzékelte a szakszervezet olykor valóban hatékony lépéseit, ágazati bérezés, a szakmának való külön juttatások területén.

A korszakot mintegy lezáró 1980-as szakszervezeti kongresszus szerint a szakszervezetek "önálló", de nem független hatalmi tényezők lettek. Az MSZMP 1983 októberében hozta meg utolsó állásfoglalását a szakszervezetekről, melyben leszögezte: "a szakszervezeti politikában nincs szükség alapvető változásra". Háttérbe szorultak azok, akik nyíltan követelték a szakszervezeti intézményrendszer demokratizálását.

A szakmai önállósulási törekvések, az egyén felé forduló szakszervezeti munka, a szakmai sajátosságokat kifejezni akaró törekvések párosultak a tagság részéről való nyomással, hogy a szakszervezeti munkát is új alapokra kell helyezni. Nem lehetett megállítani a folyamatot, melyben a szakmai szervezetek, az alapszervezetek felléptek az önálló szakszervezeti politika megteremtése érdekében. A 80-as évek végére a szakszervezetek valódi önállóságot, és valós érdekvédelmet akartak.

Forrás: historia.hu, konfoderaciok.hu
Forrás: HR Portal


Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...