< />
2008. november 25.

DUVISZ Hírek

A kongresszus döntött…

a 143 meghívottból 139 küldött jelent meg, tehát részvételi arány 91%-os volt. Az alapszabály értelmében a döntéshez 75%-os részvétel kell, tehát ilyen szempontból nem lehetett probléma. A kongresszuson, a LIGA-át (Gaskó István elnöke vezetésével) 4 fő vezetőségi tag képviselte. Az ASZSZ vezetőségét Gál Rezsőn kívül senki nem képviselte. A sajtó munkatársai is jelen voltak.
Az első félóra a kötelező ügyrendi pontok megszavazásával telt. Melynek során megválasztásra kerültek a jegyzőkönyvvezető és hitelesítő, a mandátum ellenőrző - (3fő), az ügyrendi- (3fő), valamint a szavazatszámláló bizottság (3fő).

Ezt követően Gál Rezső VDSZSZ elnök alapos és átfogó beszámolót tartott arról, milyen folyamatok vezettek el a mai kongresszus összehívásához. Valamint beszélt arról is hogyan, milyen megfontolások alapján került sor a LIGÁ-val való együttműködés felvetésére. Ezután Dr. Szilágyi József TIVISZ elnök mondott rövid kiegészítést ugyanebben a témában.

25 perc rövid szünet után 11-50-től a vita lefolytatására került sor. Összesen 10 hozzászólás hangzott el. Röviden összefoglalva, és a teljesség igénye nélkül: Három fő szólalt fel a MEVISZ képviseletében. Mindhárman hangsúlyozták, hogy az ASZSZ-ból való kiválás nem volt könnyű döntés a számukra, de mindegyikük bízik abban, hogy a váltás hatékonyabbá teszi majd az érdekvédelmi munkát. Harmat Péter az Ifjúsági Tagozat vezetője hozzászólásában támogatta a LIGA-hoz való csatlakozást és jelezte szükségesnek tart későbbi konzultációkat az Ifjúsági Tagozat helyzetének, feladatainak meghatározásában. A PADOSZ képviseletében Lőrinc László azon tapasztalatának adott hangot, hogy a Paksi szakszervezetek összefogásával - az Üzemi Tanács választásokon, már most elvezetett az első sikerekhez. Reményét fejezte ki, hogy a LIGÁ-ba való belépéssel, az összefogás erősödésével, hasonló sikerek várhatunk a VDSZSZ-től is.
Gaskó István is a felszólalók között volt gondolatainak lényege, hogy a LIGA feltett szándéka a munkavállalók hiteles mindenre elszánt következetes képviselete. Felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy a munkavállalók helyzete nagyon nehéz és a LIGA minden erejével azon van, hogy ezt a kiszolgáltatottságot csökkentse. A VDSZSZ belépését üdvözli és partneri viszonyt kínál. Kijelentette, hogy -véleménye szerint- az 1997-ben meghirdetett konföderációs együttműködés ügye sajnos kátyúba jutott, s ezért a LIGA az egységesülés elvét nem feladva más taktikát alkalmaz. Figyelmét az ágazati szakszervezetekre összpontosítja, e folyamat történelmi jelentőségű kezdetét jelentheti a VDSZSZ csatlakozása. S talán ennek köszönhetően is egy új szakszervezeti központ kezd majd kialakulni.
A DDSZ is két megszólalalóval képviseltette magát. Mikulásik Gábor erős kritikáját az elnök Babják Béla meglepő bejelentéssel fokozta. A DDSZ vezetője kijelentette hogy szervezete kilép a VDSZSZ-ből - megjegyzés; 3 hónap áll a rendelkezésünkre, hogy tisztázó tárgyalásokat folytassunk a DDSZ-el (reméljük, hogy a folyamat vége nem a sárdobálás lesz).
A bejelentésre Gál Rezső azonnal reagált. Mondanivalójának lényege, hogy nem kívánja a DDSZ kilépését és bízik abban, hogy döntésüket megváltoztatják. Egyúttal a vitát is lezárta.

Ezt követte a szavazás, melynek eredménye 128 igen szavazat, 2 tartózkodás és 1 ellenszavazat mellett, a következő:

"a VDSZSZ rendkívüli kongresszusán lefolytatott vita alapján 2007. szeptember 21-i. hatállyal megszünteti az ASZSZ-ben lévő tagságát és kéri felvételét a LIGA konföderációba”

Továbbá: A VDSZSZ kilép az ASZSZ-ból és felvételét kéri a LIGÁ-ba.
Gál Rezső végszavában fontos állomásnak nevezte a döntést, és emlékeztette a tagságot arra, hogy új kihívások feladatok várnak a VDSZSZ-re.
Kérte a küldötteket, hogy kiválásunkkal ne kezdődjön el a - politikában sajnos már szinte megszokott- méltatlan vádaskodás. Ennek jegyében és szellemben készített sajtóközlemény szövegét is felolvasta Sajtóközlemény
Amit a küldöttek 1 ellenszavazattal elfogadtak.

Körtvélyfáy Zoltán- Körte




Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...