< />
2008. augusztus 5.

AHMSZ Hírek

"A bányászat nem a múlt, hanem a jövő ipara"

Ünnepeltek a bányászok A magyar szénbányászat egykori központja, Tatabánya adott otthont az 53. bányásznapi ünnepségeknek szeptember 4-én. A központi ünnepségeket a Népházban rendezték, amelyen tiszteletét tette és beszédet mondott dr. Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter és Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter is. E jeles eseményre eljöttek a bányászat országos szakmai és érdekképviseleti szervezeteinek elnökei, a térség országgyűlési képviselői, a házigazda Vértesi Erőmű Rt. vezetői.
Megnyitó beszédet mondott Rabi Ferenc, a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke.
A bányászokat köszöntötték, azokat, akik a nehéz, de szép szakma írott és íratlan törvényei, a bányászhagyományok, a veszélyes és nehéz munkakörülmények formáltak közösségé, amelyben a munkás és a munkát irányító azonos módon gondolkodik, önmagáért, másokért is felelősséget vállal.
A múlt, a jelen értékelése után a jövő biztonsága is szóba került. Amint azt a munkaügyi miniszter említette, ahhoz, hogy jövőre, vagy tíz év múlva nyugodtan ünnepelhessünk, a kormánytagoknak is bizonyos kérdésekben helyt kell állniuk. Majd bejelentette azt, hogy előző napon a kormány részéről aláírásra került az a megállapodás, amely hosszú távon biztosítani kívánja a bányász és villamosenergia-ipari kollektívának a kiszámíthatóbb jövőt.

A bányászszakszervezet - mai nevén a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezete - történelmi múltjának, történelmi kezdeteinek három jelentős állomására emlékezett ez év szeptember 11-én tartott Jubileumi Emlékülésén.
Az évtizedes múltra visszatekintő szakmakultúra történetének már a korai szakaszában megjelent a bányatulajdonosok és a bányamunkások antagonisztikus ellentéte, amelyek kezdetben a bányamunkásság spontán megmozdulásaiban jutott kifejezésre. Az első bányászmozgalmakról 1525-ben tettek említést, a Besztercebánya, Selmecbánya és a körmöcbányai munkásság összefogásáról, majd az 1700-as években az erdélyi só- és ércbányászok munkásainak bérharcai következtek, később 1800-as évek végének salgótarjáni, Pécs-vidéki, tatabányai munkásmegmozdulásai jelezték a bányászok fokozódó elégedetlenségét.
A századfordulón Erdélyben, Pécsett, Dorogon, Salgótarjánban, Ózdon szakegyletek jöttek létre, szociális szervezetek alakulására tettek kísérletet, amelyek sürgetően vetették fel a szakszervezet létrehozásának igényét.
A Szakszervezeti Tanács 1903. december 26-27-én hívta össze a magyarországi bányamunkások első országos konferenciáját.

Ez volt száz évvel ezelőtt az első kezdeményező lépés a bányászszakszervezet létrehozása felé. (A belügyminiszter azonban nem járult hozzá a szövetség megalakulásához.)
A Szakszervezeti Tanács látva, hogy legális szervezet létrehozására nincs lehetoség, elhatározta, hogy lapot adnak ki és a lapot előfizető bányamunkásokból kezdték meg a szakszervezeti tagság szervezését, szabad szakszervezet létrehozását. Kilencven évvel ezelőtt, 1913. szeptember 4-én jelent meg a Bányamunkás, amely öt évig illegális szakszervezetként működött. (Hivatalosan ez időtől tartjuk számon a szakszervezet működését.)
85 évvel ezelőtt 1918. január 28-án a belügyminiszter jóváhagyta a Magyarországi Bánya- és Kohómunkások Országos Szövetségének alapszabályát és 1918. szeptember 21-23-án került sor a szövetség első közgyűlésére, ahol a szervezet megválasztotta saját testületeit és vezetőit és megkezdte önálló szervezetként való működését.
A bányászszakszervezet évszázados fennállása alatt mindig a bányamunkásság, tagság érdekeit szolgálta.
Ha kellett éhségsztrájkokkal, tüntetéssel, csendőrsortűzzel, ha kellett széncsatákkal, munkaversennyel, lobbizással, ha kellett érdekegyeztetéssel, szakértői tárgyalással, és ha szükséges volt, demonstrációval, sztrájkkal lépett fel a bányászok jogos érdekeinek védelmében.
A bányászszakszervezet hivatalos elnevezése többször is változott az elmúlt évtizedek során, szerepe, hitvallása és küldetése azonban mindvégig változatlan maradt. A tagság, a bányászok ügyének elkötelezett szolgálata.
A Jubileumi Emlékülésen - melyet a BDSZ ugyancsak jubiláló, ötvenöt éves székházában tartottak - részt vettek az Országos Tanács tagjai, a szakszervezet egykori vezetői, a Bányamunkás volt szerkesztői, s az érdekvédelmi munkában kiemelkedő teljesítményt nyújtó nyugdíjas alapszervezetek képviselői.
Ott voltak a bányász érdekképviseletek munkaadói szervezeteinek vezetői, a nemzetközi szervezet, a kormány képviselői is.
A megemlékezés a székház bejáratánál lévő emlékhely megkoszorúzásával kezdődött, ahol a bányásztársadalom mai képviselői hajtottak fejet az életüket társaikért, hivatásukért feláldozó, mártírhalált halt bányásztársaik emléke előtt.
Az elnökségben helyet foglaló hozzászólók - Csizmár Gábor FMM államtitkár, Kádár Zsuzsa, az EMCEF regionális koordinátora, Wittich Tamás, az MSZOSZ elnöke, Gál Rezső, a Magyar Energiaipari Szakszervezeti Szövetség elnöke, Szalay József, a Bányamunkás egykori szerkesztője, Kovács László, a bányásznyugdíjasok és Kármán Csaba az aktív dolgozók képviseletében - saját szervezetük, közegük látószögéből beszéltek a bányászat, a bányászszakszervezet fontosságáról, a múlt emlékeiről.
Rabi Ferenc, a BDSZ elnöke - huszonnyolc nyugdíjas tisztségviselőnek - kedves megemlékezésként ezüst bányászgyűrűt adott át. A végig jó hangulatú ünnepség, melynek valamennyi résztvevője jubileumi emlékkorsót kapott, egy kellemes ebéddel, s az azt követő, s még hosszan tartó baráti beszélgetésekkel ért véget.

(Forrás: "forró drót" újság 9. évf. 9.sz.)



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...