TÁMOP -2.5.3.A-13/1-2013-0025 Az EVDSZ társadalmi szerepvállalásának szélesítése a Dél-Dunántúli Régióban
2014. április 10.

TÁMOP Képzések

Képzés - Tisztségviselő I. - Mt., Vezetői ismeretek - 2014. november 05-06.

MT, VEZETŐI ISMERETEK

A képzés 2014. november 05-06-án, Siófokon került megtartásra, amelyen alapszervezeti szakszervezeti tisztségviselők, bizalmiak, főbizalmiak, a vezetőség tagjai, akiknek a gyakorlati munkájához szükség van a munkajogi ismeretekre, valamint az eddigi képzéseinken résztvevő Tagjaink vettek részt.

Az első nap képző intézménye:

az oktató Kisgyörgy Sándor az ÉTOSZ Egyesülés igazgatója.

A képzők célja:

A résztvevők ismerjék meg a munkajog alapjait képező jogszabályi kereteket.

A képzésen résztvevő legyen képes:

- ismertetni a foglalkoztatást szabályzó hatályos törvények rendszerét
- ismertetni a munka törvénykönyve hatályát és felépítését
- elemzően ismertetni a legfontosabb egyéni munkajogi szabályokat
- elemzően ismertetni a kollektív munkajogi szabályokat

A második nap képző intézménye:

trénerei: Adorjáni Mária, a Komárom Megyei Ergonómiai Tanácsadó KKT ügyvezetője
Dr. Nemeskéri Gyula, az Ergofit Kft ügyvezető igazgatója

A képzés gyakorlat-orientált, vagyis a résztvevők a szakszervezeti munkában fontos és hatékonyan alkalmazható megoldásokkal ismerkedtek meg. A képzésen résztvevők olyan praktikus ismereteket kaptak, amelyek eredményeképpen javult az érdekképviseleti munkájuk hatékonysága, a bizalmiakkal, a szakszervezeti tagokkal való együttműködése.

- A képzés során a sikeres és bevált jó gyakorlatait feltártuk, megbeszéltük az alkalmazás feltételeit, és közkinccsé tettük a jó megoldásokat.
- Rövid eseteket dolgoztunk fel és a tréningcsoport maga kereste meg a helyes megoldást.
- Gyakorlatok, szituációs játékok keretein belül a résztvevők kipróbálták a felvetett megoldásokat, a tapasztalatok alapján segítettük a személyes megoldások kidolgozását az egyéni személyiségjellemzők figyelembe vételével.

Kapcsolódó dokumentumok:

Meghívó

Tematika 1. nap

Tematika 2. nap

Oktatási anyag ÉTOSZ

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
ÚJ Széchenyi terv
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség - www.ujszechenyiterv.gov.hu - 06 40 638 638 - Magyarország megújul - A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.