< />
2012. augusztus 14.

VDSZSZEMASZ Portré

ÉMÁSZ Szakszervezet, Sárospataki Régió – Greskó Józsefné

Greskó Józsefné, Judit az ÉMÁSZ Hálózati Kft. méréstechnikai csoportjának ügyfélszolgálati előadója Sárospatakon.

-Negyedszázada már, hogy az Észak-magyarországi Áramszolgálatónál dolgozom, meg kell mondjam, szeretek itt dolgozni. Egyébként mindössze két munkahelyem volt életemben.

Már a negyven évnyi „szolgálaton” is túl vagyok. Velem is szalad az idő, de minden kornak megvan a maga szépsége, csak tudni kell kihasználni. Én nyitott vagyok, meglátom mindenben a pozitívat, azaz igyekszem mindenben azt látni. Patak tényleg gyönyörű város, nem hagynám el semmi pénzért. Naponta sétálok a településen, hiszen a lakásomtól gyalog járok be az ÉMÁSZ-hoz.

Jól érzem magam, a munkakörülményeim jók, a főnökök pedig rendesek. Azzal persze nem mondok különösebb újdonságot, hogy a hangulat hajdan családiasabb volt a társaságnál. Évekkel ezelőtt lényegesen többen ügyködtünk itt, az idők, jól tudom, változtak és változnak. Ehhez hozzá kell szoknunk: A csoportban a kollektíva már csak hat főből áll. Voltunk többen is, de a kollégák egy része már nincs a cégnél.

Tizenöt esztendeig voltam testületi tag az üzemi szakszervezeti bizottságban, most azonban csak „sima” szakszervezeti tagsággal rendelkezem, de a számvizsgáló bizottságban benne vagyok. Most egyébként már nincs olyan szoros kapcsolatom a munkavállalókkal, mint a korábbi években.

Manapság nem könnyű az érdekvédelmi munka. De visszakérdezek: a mai magyar valóságban mi megy könnyen? Meggyőződésem, hogy mind az ágazati, mind a vállalati szakszervezeti bizottságokra nagy szükség van, ezért is kell minél több tagot toborozni. A jó tárgyalási pozíciót és az ezt követő eredményt, vagy eredményeket csak egységes fellépéssel lehet elérni.

Gyermekeim már felnőttek, Zoli Budapesten pénzügyi tanácsadóként dolgozik egy biztosítónál. Judit lányom jogász, Dabason él. Unokáim, akikre nagyon büszke vagyok, Dávid és Eszter. A nagyszülők szeme fényei! Családi házban lakunk, itt ilyenkor különösen sok munka adódik. Mire a kedves olvasók szemügyre veszik ezeket a sorokat, néhány ültetésen már túl leszünk a férjemmel. Olyan jó, ha a főzéshez nem kell mindenért a boltba szaladgálni. Egyébként imádjuk a Bodrogot, ezért vettünk a Berekben - ez a folyó holtágánál található - egy hétvégi házat. Amikor kimegyünk oda, akkor érezzük igazán a nyugalmat, csodáljuk a háborítatlan természetet!

Gy. I.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...