< />
2012. július 20.

VDSZSZEMASZ Portré

ÉMÁSZ Szakszervezet – Lukács István

– 1988-ban, vagyis 23 esztendővel ezelőtt kezdtem a cégnél dolgozni. Mivel most taposom a negyvenkettedik évemet, így könnyű kiszámolni, hogy 19 éves koromtól tartozom az ÉMÁSZ nagy családjához.


Először az volt a célom, hogy szakmát tanuljak, így lettem villanyszerelő. A gyakorlati oktatás három éve alatt elsajátítottam ennek a nagyon szép munkának az alapjait, a „törvényeit” és itt ragadtam. Kirendeltségi szerelőként kezdtem Mezőkövesden, aztán négy évig karbantartási csoportvezető voltam, majd önálló szerelő, később pedig elektrikus lettem. A nyugdíjazások után a régióvezetőm – úgymond - megkínált a területfelelősi beosztással. Ehhez persze az is kellett, hogy technikusi minősítést szerezzek, így újra beültem az iskolapadba és a munkám mellett tanultam.

Változatos, érdekes, felelősségteljes, testhezálló munka ez, azt is mondhatom, hogy ebben nőttem fel. A dokumentációs és az informatikai munkát az egri irodámban végzem, egyébként pedig sokat járok a területemre. Címszavakban arról, hogy mit csinálok: karbantartás, tervezés, helyszíni állapotfelmérés, hibahelyek behatárolása, anyagigény, megrendelés és így tovább. Mezőkövesd déli területfelelőse vagyok. Az általam ellátott vidék közepes nagyságúnak mondható. Tizennyolc település tartozik hozzám például Bükkábrány, Kács, Tiszadorogma, Vatta.
Magam mezőnyárádi vagyok. A mezőkövesdi Széchenyi István Szakközépiskolába jártam, a mostani „székhelyem” Egerben van, de a községeimben is nagyon gyakran megfordulok.
Huszonhárom éve vagyok szervezett munkavállaló. Amikor beléptem a céghez, egyben beléptem a szakszervezetbe is.
A társaság szakszervezeti bizottságának is évek óta tagja vagyok, pontosan 2009-ben lettem az. A miskolci Vigadóban volt az ülésünk és százszázalékos arányban kaptam bizalmat. Ezt nagyon jóleső érzéssel fogadtam.
Minden érdekvédőnek, érdekképviselőnek az az elsődleges célja, hogy teljes erejével védje a munkahelyeket. Ezzel így vagyok én is, valamint ugyanezt az álláspontot képviseli az ÉMÁSZ Szakszervezeti Bizottságának valamennyi tagja. Most nehéz a gazdasági helyzet, de legyünk őszinték: mikor volt könnyű? Évekkel, vagy évtizedekkel ezelőtt sem ment minden úgy, mint a karikacsapás. Most igazán fontos, hogy mindenki lépjen be a szakszervezetbe, mert csak így képviselhetjük a társaság valamennyi munkavállalóját és szintén így tudunk a lehető legtöbbet megtenni a biztonságos megélhetésért. Harcolunk a magasabb bérekért, a szociális juttatások bővítéséért és a tisztesség határán belül elmegyünk addig, ameddig csak lehet. Testületünkben is van munkamegosztás! A bizottsági üléseinken mi javaslatokkal állunk elő, valamint választunk a feltálalt lehetőségek közül. Az ön által említett harc már nem rám, vagy ránk marad, hanem személyesen Gembiczki Tiborra, az ÉMÁSZ szakszervezeti elnökére.
A hivatalos munka és az érdekképviseleti tevékenység nem zárja ki egymást, különösen akkor, ha egyik tevékenység összeegyeztethető a másikkal. Ami azt illeti, nagyon igyekszem, így nem érheti szó a ház elejét. Aztán vannak prioritások. Ha például kötelező oktatáson kell részt vennem, akkor természetesen nem mentem ki magam azért, mert a szakszervezeti bizottság tagjaként akad dolgom. Itt említhetem meg, hogy főnökeim megértőek, szóval semmilyen nehézséget nem okoznak nekem az érdekvédelmi feladataim ellátása során. Egyébként pedig nem csupán az ÉMÁSZ szb-ben ügyködöm, üzemi tanácstag vagyok az ELMŰ-ÉMÁSZ Hálózati Szolgáltató Kft.-ben is.

Lányom, Renáta tizenhat esztendős. A mezőkövesdi Széchenyi Szakközépiskolában kereskedelmet és marketinget tanul. Ezek jó szakok, párosítások, mindkét szakmának nagy jövője van, remélem, hogy a lányom ezen a területen majd megtalálja a számítását. István fiam öt évvel idősebb, már dolgozik.

Nagy Feró ugyan arról énekelt, hogy nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás, de ez napjainkban már nem így van. Mindenkinek „ezer” teendője van, nekem is, persze azért magammal is igyekszem törődni. Nagyon szeretek horgászni, aztán olvasni, sőt a mozit is kedvelem. A sport is közel áll hozzám, a tenisz és különösen a foci. 1996 óta az öregfiúkkal kispályázom, télen pedig teremben játszom. Ez a műfaj azért jó, mert még akár hetvenévesen, vagy később is űzhető.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...