< />
Szerző: Gy. I.
2012. augusztus 2.

VDSZSZEMASZ Portré

ÉMÁSZ Szakszervezet – Garai András

Garai András az ÉMÁSZ Szakszervezeti Bizottságának gyöngyösi tagjaként tevékenykedik.

-Negyven esztendeje, 1972-ben a szakközépiskolai érettségi után „betévedtem” a gyöngyösi Gyár utca 7-ben lévő telephelyre, ahová azóta is járok. Akkor még aligha gondoltam, hogy ez a „házasság” ilyen hosszú lesz.

Először a fogyasztói csoportban voltam szerelő, aztán két évet töltöttem a seregben, majd elvégeztem a villamosipari technikumot és az üzemviteli osztályon lettem technikus, később a nyugdíjba vonult idősebb munkatársak után üzemirányító diszpécsernek neveztek ki. 1980 óta ebben a munkakörben szolgálom a villamosenergia-ipart és felügyelem az ÉMÁSZ Hálózati Kft. Gyöngyösi Üzemirányítási Központ területén a szolgáltatást. Munkatársaimmal együtt folyamatos váltószolgálatban dolgozom.

Annak ellenére, hogy mindvégig ugyanazon a helyen teszem a dolgom, ebben a munkakörben is megtalál a változás szele, hiába, ez már csak egy ilyen világ. A privatizáció, a szakmai kihívások, a technológiai fejlesztések, a telemechanika, a kommunikációs és általános tényezők, az átszervezések, az összevonások és így tovább, vég nélkül. Összességében nem panaszkodom arra, hogy unalmas az életem. Az elvárások a munkámmal szemben mind nagyobbak, egyre jobban kell figyelni, mert a megterhelés fokozatosan növekszik. A fogyasztók is egyre érzékenyebbek a villamosenergia-szolgáltatás minőségére, esetleges hiányára - de ez így van jól! Ez a dolgom, amelyet a legjobb tudásom szerint igyekszem elvégezni.

Az érdekvédelemhez fűzódő viszonyom is elég régi. A „sima” szakszervezeti tagság mellett eleinte csak mellékesen figyeltem a szervezet tevékenységét, majd amikor már munkahelyi és általános élettapasztalatra is szert tettem, akkor alkatomból adódóan is véleményt formáltam és nyilvánítottam. Ez tetszett munkatársaimnak és a főnökeim is respektálták, ezért a kollégáim bizalminak választottak.

1983-tól üzemi szakszervezeti bizottsági elnök is voltam egy ciklusban. A kilencvenes évek elején ugyan kissé visszavonultam a szakszervezeti munkától, majd később beválasztottak az üzemi tanácsba, így megint én képviseltem érdekeinket a lehetséges fórumokon. A vállalat átszervezését követően az érdekképviselet delegáltjaként az ÉMÁSZ Hálózati Kft. felügyelőbizottságának tagja is vagyok.

A folyamatos váltóműszakos beosztásomból adódóan vannak nehézségeim az együttműködésben, a kommunikációban a szakszervezeti tevékenységet illetően, de ezeket a gondokat az évtizedek alatt kialakult rutinnal, kollégáim segítségével még mindig megoldottuk a műszakok cseréjével, vagy azok átvállalásával. Számomra fontos, hogy a főnökeim is támogatnak a tevékenységeimben.

Feleségemmel, aki óvónő és egy nagy intézmény vezetője, középiskolás korunk óta ismerjük egymást. Mindketten nagy családból származunk, több testvérrel, kiterjedt rokonsággal, élvezve ennek minden örömét és gondját. Két felnőtt gyermekünk már elrepült otthonról. A nagyobb fiam családos, van két gyönyörű és okos kisunokánk tőlük.

A szabadidőmről annyit, fiatal koromban aktívan sportoltam, a második vonalban röplabdáztam sok éven át, de a „futóművem” már megkopott, kíméletre szorul, ezért csak időnként járok be a srácokhoz sípot fújni. Néha kirándulok a Mátrába, otthon pedig a főzésben vagyok jó, a feleségemnek így tudok a legtöbbet besegíteni a házimunkába.

A jövővel kapcsolatban minden vágyam az, hogy egészségben lássam felnőni az unokáimat!

Azt is szeretném, ha még több fiatal kerülne a szakmánkba, mert ők a jövő letéteményesei. Ha még nyugdíj is lesz akkor, amikor én sorra kerülök, az már csak hab lesz a tortán. Addig persze még szeretnék egy kicsit dolgozni magamért, a családomért és másokért is.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...