< />
Szerző: Győri István
2013. március 19.

VDSZSZEMASZ Portré

ÉMÁSZ Szakszervezet – Barkó József

– Csaknem harminc éve, 1984-ben kezdtem az ÉMÁSZ-nál, tehát az idei esztendő közepén lesz a társaságnál 29 bedolgozott évem. Először a sárospataki igazgatóság nagyfogyasztói csoportjában, mint nagyfogyasztói ellenőr tevékenykedtem. Röpke másfél év után, az akkor még kötelező 18 hónapos sorkatonai szolgálat következett számomra. 1987 májusától ismét a már említett csoporthoz jöttem vissza, mint vezető-helyettes.

Az ÉMÁSZ-nál egyedüliként Sárospatakon 1993-ban létrehozott fogyasztói marketing és tanácsadó iroda tevékenységét is segítettem csaknem két évig. 1998. márciustól a sátoraljaújhelyi kirendeltség értékesítési csoportjának vezetésével bíztak meg. A kirendeltség megszűnése után az akkor alakult sárospataki ügyfélszolgálati iroda működtetése és műszaki ügyei tartoztak hozzám. Jelenleg a Szerencs-Sátoraljaújhely irodacsoporton dolgozom, mint szerződéskötő. A szakmai múltam változatosságára nem panaszkodhatom és az újabb kihívások továbbra is nagy várakozással töltenek el. Az ügyfélszolgálati oldalon, az irodák sűrűségét és földrajzi elhelyezkedését elsősorban a vonzáskörzet fogyasztói létszáma határozza meg. A jogszabályi változások miatt nálunk ez a folyamat már korábban elindult. Térségünkből jelentős az elvándorlás, továbbá a piacnyitás miatt is csökken a fogyasztóink száma. Az irodacsoportok létrehozása részben ennek köszönhető. Így kollégáink többsége kénytelen ingázni a lakása és a munkahelye között. Ez nyilvánvalóan fárasztó és időigényes.

Ma is rangot jelent az iparág munkavállalójának lenni. Ágazatunk stratégiai: A villamos energiára szükség van és szükség lesz a jövőben is. Mivel az ágazat részese vagyok, joggal érzem a rangot és a személyes fontosságot. Munkám kapcsán is tapasztalom a megbecsülést, hiszen ügyfeleinknek rengeteg kérdése van szolgáltatásunkkal, tarifáinkkal, árainkkal és műszaki megoldásainkkal kapcsolatban. Válaszaimat érdeklődéssel és bizalommal fogadják. A munkahelyen kívüli, civil életemben is sokszor fordulnak hozzám tanácsokért, ötletekért.

A szakszervezeti tagságom, munkába állásom óta fennáll. Eleinte, mint tag próbáltam a közösségért tenni a magam szerény eszközeivel. Később, vélhetően a korábbi időszakban nyújtott teljesítményemnek köszönhetően, kollégáim bizalminak választottak, amelyet örömmel elvállaltam. A kis idő múlva sorra kerülő választáson a sárospataki elnökség tagjává választott a bizalmi testület. 1998-tól vagyok az üzemi tanács tagja. Elsőként az ÉMÁSZ KÜT tagja lettem, majd a KSG Kft. kilenc tagú tanácsának egyik tagjává választott a munkavállalói közösség. A TÜT-be a létszámarányos delegálás révén a három tag egyikeként kerültem be. Tisztségeimet jelenleg is ellátom. Az érdekvédelem helyzete cégünknél sem könnyű, de szerencsére a munkáltatói oldal partnerként kezeli szervezeteinket.

A munkámban való helytállás mellett szeretnék továbbra is aktív részese lenni a dolgozói érdekképviseletnek. Mindent megteszek azért, a jelenlegi tisztségeimet kollégáim megelégedésére lássam el. A KSG Kft. felügyelő bizottsága munkavállalói tagjának is szeretném jelöltetni magam. Ha megválasztanak, az eddigi tevékenységem visszaigazolását jelentené és egyben megmutatná, hogy a megkezdett irányban haladjak tovább.

Magamról: Sárospatakon élek a családommal. Feleségem helyben, a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumának munkavállalója. Két gyermekünk van: Fiam 21, lányom 14 éves. Gábor már félig kiröppent, a Debreceni Egyetem harmadéves vegyészmérnök hallgatója, így ő többnyire Debrecenben él. Barbara az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium nyolcadik osztályos tanulója. Kedvenc időtöltéseim közé a labdajátékok tartoznak. Elsősorban a focit szeretem. Téli időszakban általában a szakiskola tornatermét vesszük igénybe. Az erdei kirándulások sem állnak távol tőlem. Az otthoni elfoglaltságok mellett, szívesen olvasok, nézek filmeket. A zenés, táncos mulatságokon is jól érezem magam.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...