Húsvét hétfőjén szinte a légy zümmögését is hallani lehetett volna az ÉMÁSZ NyRt. miskolci központjában, a hétemeletes épületben ugyanis mindöszsze néhányan dolgoztak. Csendben, nyugalomban teltek az órák.
- Üdvözlöm, mi járatban? - kérdezte a társaság portáján Tokaji Lászlóné, amikor meglátott.
- Éppen önt keresem! - feleltem, majd hozzátettem: - Ha megengedi, meglocsolom és a magam meg a "forró drót” nevében kellemes ünnepeket kívánok!
- Szóval a "forró drót” nevében? Kedvelem a szakszervezet lapját, rendre sok érdekes, olvasmányos cikk van benne. Mellesleg tizenöt éves koromtól vagyok munkaviszonyban és immáron harmincnyolc esztendeje mondhatom magam szervezett dolgozónak. Mondja, csak nem rólam akar írni?
- Eltalálta! Idefelé azon drukkoltam, hogy hölgy legyen az ügyeletes, ilyenkor ugyanis kissé szerencsétlen lett volna egy férfivel beszélgetni.
Szereti a húsvétot
- Rendben, minden kérdésére válaszolok, de csak akkor, ha elfogadja ezt a csokitojást.
- Szeretem a csokit, meg is
eszem nyomban. Mondja csak, Jolika, ma reggel hányra jött dolgozni?
- Háromnegyed hatra. Hajnalban kellett kelnem, mivel Tiszalúcon lakom. Ez nem panasz, megszoktam már.
- Meddig marad?
- Késő délután jön a váltásom.
- Nem akart cserélni? Elvégre ilyenkor illik otthon lenni...
- Így jött ki a lépés. Majd jövőre biztosan nem rám esik a beosztás.
- Szereti a húsvétot?
- Igen! Hagyományos, kedves, hangulatos, változatos ünnep. Még akkor is, ha "régi fénye” mintha picit megkopott volna. Napjainkban már divat ilyenkor elutazni, kirándulni.
- Kölni, vagy szódavíz?
- Hát..., inkább kölni, bár nekem egykor szódás locsolkodásban is részem volt. Az illatok nem zavarnak, mindig a hajamra kérem az öntözést.
- Hazatérése után vár vendéget?
- A szomszédok, a sógorom és az apósom természetesen bejön. A lányomhoz is biztosan többen becsengetnek.
Tojás és vendéglátás
- Mivel köszöni meg a figyelmességüket?
- Csokitojással és vendéglátással.
- Apropó, tojás! Hányat hozott magával?
- Kilencet.
- Elég lesz?
- Biztosan! Számoljunk csak! Egyet adtam önnek. Jelenleg a KDSZ-ben hárman, az ISC-ben pedig ketten vannak ügyeletben. Ha mindenki meglocsol, sőt váratlan "vendég” is érkezik, akkor sem jövök zavarba.
- ...és otthon, már ami a finomságokat illeti?
- Van minden, ami szem-szájnak ingere. Sonka, tojás, sült- és töltötthús, franciasaláta, csülök, töltött káposzta, húsleves, fasírt.
- Te jó ég, ennyi minden talán még a híres-neves Gundel étteremben sincs az étlapon.
- Ez azért alapos túlzás, de az tény, hogy napokig nem kell főznöm. Másfél napig készültem. Szombaton reggel mentem haza, délután már készültem és vasárnapra is maradt tennivalóm.
- Egyet kifelejtett a felsorolásból, éspedig a tormát.
- Ja, persze. Nem szoktam reszelni, megveszem a boltban az üvegest. Többféle kapható, igazán jó minőségűek.
Lúdláb, túrós, gesztenye
- Italok?
- Tömény, sör, bor, üdítők. Ki mit kíván, azt fogyaszthat.
- Sütemények, édesség?
- Vásároltam néhány csemegét. Például lúdlábat, "nagymama túrósát”, gesztenyekockát.
- Hosszú még a nap. Mit hozott magával?
- Tojást, sonkát, fasírtot, savanyút és kenyeret. Nem fogok éhezni...
- Mivel telnek az órái?
- Egy-két hivatalos teendő mindig akad, jönnek az ügyeletesek, sokszor szól a telefon is.
- Ragyogó az idő, nem sajnálja, hogy benn kell lennie?
- Nem, dehogy! Szeretek dolgozni, jól érzem magam az ÉMÁSZ-nál. Egyáltalán nem kesergek azon, hogy most, az ünnepekben éppen én vagyok ügyeletben. Folyamatos üzemben dolgozunk, a munkánkkal jár, hogy ha szólít a kötelesség, jövünk.
- Én pedig elköszönök, már megyek is, hiszen a keresztlányomat is meg kell locsolnom!
Kép és szöveg: Győri István