< />
2008. augusztus 5.

VDSZSZEMASZ Hírek

Már csak a két szakszervezet önálló



Névjegykártya


Dr. Ládi István (67 éves) villamosmérnök-közgazdász. 1960-tól 1988-ig az ÉMÁSZ dolgozója, legmagasabb beosztása: főosztályvezető.

1988-1992. között a TITÁSZ főosztályvezetője, majd a Magyar Villamos Művek osztályvezetője, közgazdasági-pénzügyi igazgatóhelyettese.

1992-95 között az ÉMÁSZ Rt. Igazgatóságának elnöke. 1997-ben vonult nyugdíjba.









A nagy idők nagy tanúja készséggel vállalkozott a beszélgetésre. Dr. Ládi Istvánnal természetesen lehet vitatkozni, szavainak, véleményének azonban, ahogyan mondani szoktuk, napjainkban is súlya van.

- Lassan tíz esztendővel a történtek után hogyan ítéli meg: helyes döntés volt-e az áramszolgáltatás privatizációja?
- A válaszom egyszerű, nem. Megértéséhez vázolom az ismert képletet: Erőművek-nagy-kereskedő-szolgáltató, a rendszer három lépcsője. Magyarországon a szolgáltatókat, vagyis a „pénztárat” adtuk el, pedig valójában ebből él a rendszer, ide érkezik az a bevétel, mely hivatott fedezni a három lépcső összes költségét. Ezt akkoriban is láttam, de nem tehettem semmit, a döntést a politika hozta meg.

Nem kívánt asszisztálni

A profiltisztítás többe kerül

Természetes fogyás

A tulajdonos szíve-joga...

A nagykereskedőt kár lenne eladni

Kolodzey Tamás
(Forrás: "forró drót" újság 9. évf. 7-8.sz.)

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...