< />
2008. augusztus 5.

VDSZSZEMASZ Hírek

Jól döntött tizennégy évvel ezelőtt

Akadnak riportalanyok, akik pillanatok alatt kitárulkoznak, ezért élvezet velük beszélgetni. Közéjük tartozik Koroknai Lászlóné Anikó, az ÉMÁSZ Rt. szakszervezeti bizottságának titkárnője.
- Ha valaki bekopog az ÉMÁSZ Rt. szakszervezeti irodájának ajtaján, nyomban önnel találkozik. Ez szinte erősíti azt a látszatot, mely szerint emberemlékezet óta itt dolgozik.
- Tizenhét esztendeje vagyok émászos, ebből tizennégyet valóban egy helyen, egy asztalnál töltöttem el. Amikor idekerültem, úgy gondoltam, az lesz a legjobb, ha az ajtóval szembe ülök. Ebbéli megszokásomon pedig már nem akarok változtatni.

Kulturált körülmények
- Az áramszolgáltatást megelőzően hol dolgozott?
- Több helyen. Például a Mátra Füszértnél, a Gabonaforgalmi Vállalatnál, a Csepel Járműalkatrész Nagykernél.
- Akkor van összehasonlítási alapja!
- Remélem, hogy senki nem veszi "udvarlásnak” amikor határozottan kijelentem: az ÉMÁSZ-nál sokkal kulturáltabbak a munkakörülmények, mint a felsorolt és napjainkban már nem létező, vagy átalakult cégeknél.
- Egy kis számtan: tizenhét, mínusz tizennégy, egyenlő három...
- Értem a célzást. Három évig a kereskedelmi főosztályon tevékenykedtem. Úgy kerültem át mostani helyemre, hogy az elődöm nyugdíjba ment. Kohányi Pál, a szakszervezeti bizottság titkára pedig titkárnőt keresett, rám gondolt és nekem kedvem volt átjönni.
- Akkor a kérdés önmagát kínálja: helyesen döntött, netalán megbánta?
- Nagyon jól tettem! Ez a munka nekem való, mintha csak, már elnézést a hasonlatért, a testemre szabták volna.
- Miért érzi ezt?
- Szociálisan érzékeny alkatú vagyok. Megértem az emberek gondjait, problémáit, mindenhez és mindenkihez tudok alkalmazkodni, soha nem éreztetem az esetleges egyéni gondjaimat.
- Hozzátehetem, hogy ha vannak ilyenek, egy-egy mosollyal úgymond mindent a helyére tesz!
- Látott már ön morcos titkárnőt? Ha igen, milyen véleménnyel távozott onnan? Ebben a funkcióban elsődleges szempont a közvetlenség és a nyugalmat árasztó mosoly.

Szeret beszélgetni
- A főnökei mindig férfiak voltak?
- Az ÉMÁSZ-nál igen. Régebben Kohányi Pál, most pedig Gembiczki Tibor. Éppen most, a nemzetközi nőnapon meggyőződéssel hangsúlyozom, hogy megítélésem szerint sokkal jobb a férfiakkal dolgozni, mint a nőkkel. Ebbe az "utcába” azonban részletesen ne menjünk bele.
- Nem is volt szándékomban! Inkább arra vagyok kíváncsi, hogyan jött ki a hajdani szakszervezeti titkárral és miképpen találta meg a közös hangot a mostani elnökkel?
- Nagyon könnyen. Sokat segített, hogy már ismertem őket, amikor a főnökeim lettek. Természetesen más egyéniségek, de ebben semmi különös nincs, hiszen két egyforma ember aligha létezik a földön. A már nyugdíjas Kohányi Pál is bizonyára jó emlékeket őriz rólam, hiszen név- vagy születésnapomon mindig felköszönt és telefonon is sokszor beszélünk.
- Gyakran látom, hogy szívesen elbeszélget a társaság munkavállalóival, legyenek hölgyek, vagy férfiak. Mit tapasztal, milyen benyomásokat szerez?
- Az feltétlenül az igazsághoz tartozik, hogy sokat szigorodtak a munkakörülmények és a dolgozók biztonságérzete is csökkent. Változó világot élünk, piacgazdaságot építünk, s ha tetszik, ha nem, meg kell értenünk, hogy a gazdaság kihívásai örökösen új helyzetet teremtenek.
- Elsorolná a napi teendőit?
- Változatos a munkám, ezért is élvezem. Címszavakban: kapcsolattartás, telefonhívások, a szakszervezeti tagok segélykérelmeinek átvétele, kifizetése, a nyugdíjasok tagdíja, levelek írása, jegyzőkönyvek vezetése, üzemi tanácsi dolgok, önsegélyező pénztár, rendezvények, értekezletek előkészítése, és így tovább. Valamennyit élvezettel csinálom, remélem, innen megyek majd nyugdíjba.
- Ehhez persze még sok idő kell! Mondja, mit adtak a hölgyeknek nőnapra?
- Kávéskészletet. Nagyon szép és praktikus ajándék. Hárman választottuk és azt hiszem, hogy jól döntöttünk.

Kisunokája hatéves
- Családjáról kérdezhetem?
- Miért ne! Két lányom van. Orsolya 26 esztendős, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban ápolónő, Petra 21 éves, levelezőn tanul a szolnoki Idegenforgalmi és Szállodaipari Főiskolán. Azt azonban még ő sem tudja, hol fog dolgozni... Megyénkben ezen a területen elhelyezkedni szinte képtelenség. Családom szemefénye az unokám, a hatesztendős Máté.
- Mivel tölti a szabadidejét?
- Kedvelem a jó filmeket, a zenét, a vízpartot, a napfényt, imádok külföldre utazni, újabban pedig hitet tettem az egészséges életmód mellett.
- Mire gondoljak?
- Ügyelek a táplálkozásra, tavasztól őszig sétálok, kirándulok. Sokan mondják, hogy könnyű nekem, hiszen Miskolc egyik legszebb helyén, a Komlóstetőn lakom. Nos, lakásom ablakából tényleg pompás kilátás nyílik a diósgyőri várra, amely különösen este, kivilágítva meseszép látvány. Aztán a "lábaim” előtt hever a havas bükki táj is. Megnyugtat és feltölt ez a panoráma.
- Szeret főzni?
- Igen, otthonosan mozgok a konyhában, jól áll a kezemben a fakanál! Minden ételt meg tudok csinálni és jóleső érzés tölt el, amikor dicsérik a kosztomat.

Győri István

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...