< />
2014. szeptember 23.

VDSZSZEMASZ Hírek

ÉMÁSZ Szakszervezeti Családi nap

A salgótarjáni és az egri alapszervezet szeptember 20-án szombaton szakszervezeti tagjaik és családtagjaik részére a Mátrában Családi Napot szervezett, hogy eltöltsenek egy kellemes napot Mátraalmáson.
A délelőtti órákban a gyülekezőnél már látszott, hogy sokan komolyan vették az alapszervezetek meghívását, mert bérelt autóbusszal, saját gépjárművel sorra érkeztek a családok.

Számos ötletes elfoglaltság várt a rendezvényen résztvevőkre, pl. játékos vetélkedők, rajzverseny a gyerekeknek, főző verseny a felnőtteknek, keresztrejtvény, szakszervezeti TOTO, íjászat, foci, legó építés, „nyuszi vadászat” az erdőben, góllövő verseny, vezetővel séta a kilátóhoz, tájolóval és térképpel való ismerkedés.
A háromfős csapatok első próbatétele a talicskatolás szlalomban, két játékossal és egy kísérővel történt. A fával megrakott talicskát egy kézzel megfogva kellett tolni, ami nem a könnyű feladatok közé tartozott még a férfiak számára sem. Következett a kalapáccsal való diótörés, ez sem tűnt mindig egyszerű feladatnak, főleg ha egy 2m-es csövön gurul a dió a törő játékos elé. A lanovkás vízszállítás is próbára tette a játékosok ügyességét, ez sem tűnt könnyű feladatnak egy csapat számára sem. Nem volt egyszerű feladata azoknak sem, akik a labirintus zegzugain keresztül a kezükben cipelve vitték a két darab 6 m-es farúdat. A csapatoknak minden feladatot időre kellett teljesíteni, ami további nehézséget okozott, de a verseny szellemét lényegesen növelte.
Valóban szép számban (160 fővel) megjelent szakszervezeti munkatársak és családtagjaik, jó kedvvel, vidáman vettek részt a játékos vetélkedőkön.
Emelte a rendezvény hangulatát az egész napos szórakoztató zene, melyet az egyik kollégánk biztosította a jelenlévők részére.

Urvölgyi József

Ételből és innivalóból sem szűkölködtek a rendezvényen résztvevők, volt minden, ami „szem szájnak ingere.”
Három féle ízesítéssel készült babgulyás, töltött káposzta, kemencében sült csülök, pörkölt burgonyával, tarhonyával egybefőve (igen finom), de volt nyúlmáj rókagombával. A finom ételek varázslatos ízek harmóniáját nyújtotta minden résztvevő számára. A belépőként meghirdetett sütemény és pálinka is jól kiegészítette a főételeket.

A játékos versenyek és étkezések ideje alatt is folyamatosan érkeztek a szebbnél szebb rajzok kisseb és nagyobb gyerekektől egyaránt.

A Mátra is a kedvünkbe járt, hiszen egész nap 23-25 fokos kellemes hőmérséklet, igaz néha egy-egy kisebb felhő kíséretében, de megmutatta szebbnél szebb arcát.
Késő délután volt, mikor már a versenyek véget értek, az eredményhirdetést az őszi napsütés aranyló fénye tette még ünnepélyesebbé. A győzteseket és a kisebb helyezést elért gyermekeket és felnőtteket is egyaránt ajándékkal jutalmazták. A szakszervezeti TOTO első három helyezését Erzsébet utalvánnyal, a főzőverseny győzteseit kupákkal, pezsgőkkel és a rajzversenyen helyezést elérő gyermekeket ajándékcsomagokkal, valamint csokoládékkal ajándékozta szakszervezetünk.

A nap végére a jövő évi családi nap rendezése volt a téma több kollégánál, több helyszínben is gondolkoznak, de egy a biztos, közösen minél nagyobb csapattal kell megvalósítanunk a jövő évi családi napunkat. Hiszen ezt mindenki tudja, érzi!

EGYÜTT ERŐSEBBEK VAGYUNK!

Köszönjük minden ÉMÁSZ Szakszervezeti tagunknak az aktív részvételét!

Juhász Gyuláné Stork Gábor Lukács István
SZB Elnök Elnök Elnök

További képek az alábbi linken találhatóak:

https://www.dropbox.com/sh/3c1e4cxpr2jremy/AAAghF8SlaF_0xZd3kNr-8tBa?dl=0

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...