< />
2008. augusztus 5.

VDSZSZEMASZ Hírek

43. ÉMÁSZ Sportnapok, Miskolc, július 7-9.

A Miskolci Egyetemen tartják az immáron 43. ÉMÁSZ Sportnapokat, amelynek fővédnöke Emmerich Endresz, a társaság igazgatóságának elnöke.
A rendezői tisztet ezúttal a miskolci régióközpont tölti be. A versenyzők és az érdeklődők számára a tudnivalókat Szepesi István, a szervezőbizottság elnöke, régióvezető, az esemény védnöke, valamint a bizottság tagjai, Bakos János, Kléri Pál és Pásztor István ismertették.

A hagyományok szerint
A sportnapokat a hagyományoknak megfelelően tervezték, ugyanakkor remélik, hogy sikerül "egyedi” hangulatot teremteniük. A Miskolci Egyetem lehetőségei, Tapolca közelsége, környezeti adottságai kellemes időtöltést kínálnak.
- Társaságunk méltán lehet büszke arra a nagyszerű rendezvénysorozatra, amely 43 éven keresztül minden évben munkát, szervezést és felkészülést jelent, élményt nyújt a győzteseknek és a résztvevőknek egyaránt - mondta Szepesi István. - A házigazdák nevében kívánunk sikeres versenyzést, a szurkolóknak lelkes buzdítást és valamennyi jelenlévőnek kellemes együttlétet. Erősödjenek a munkatársi kapcsolatok, tovább mélyüljenek a barátságok.

Hét sportágban
Az összesített pontversenybe számító sportágak: asztalitenisz (férfi és női csapat), atlétika (csapatverseny), céllövészet (férfi és női csapat), labdarúgás, lábtenisz, sakk (csapatverseny), tájfutás (férfi és női csapat). Az összesített pontversenybe nem számító sportágak: öregfiúk labdarúgó-mérkőzés, a csapatversenyeken belüli egyéni vetélkedők és a rendező által kiírt, egyéb versenyek.
A részletes program
Július 7., péntek 13 óra: technikai értekezlet (E/1-es kollégium). 14 óra: megnyitó (sportcsarnok szabadtér). 14 óra 30: labdarúgás (sportcsarnok, szabadtér), asztalitenisz (sportcsarnok). 18 óra: öregfiúk labdarúgás (sportcsarnok szabadtér).
Július 8., 7 óra 30: tájfutás (Bükk). 8 óra: céllövészet (Nyírfa utcai lőtér).
8 óra: asztalitenisz (sportcsarnok), sakk (sportcsarnok), 8 óra 30: atlétika (sportcsarnok, szabadtér), lábtenisz (sportcsarnok, teniszpálya). 14 óra 30: labdarúgás (sportcsarnok, szabadtér), asztalitenisz (sportcsarnok). 18 óra: női labdarúgás (sportcsarnok, szabadtér).
Július 9., 10 óra: eredményhirdetés (egyetemi étterem).
A küzdelmeken kilenc együttes (Rt. központ, Miskolc, Eger, Gyöngyös, Salgótarján, Sárospatak, ISC, GA, SAG) várhatóan négyszázötven-ötszáz sportolója vesz részt.
Győri István

Rendezők lesznek az elkövetkezendő években:

2007: ISC Hungária Kft.
2008: Egri régióközpont.
2009: Sárospataki régióközpont.
2010: TESSAG Hungária Kft.
2011: Rt. központ.
2012: Gyöngyösi régióközpont.
2013: GA Magyarország Kft.
2014: Salgótarjáni régióközpont.

(Forrás: "forró drót" újság 12. évf. 6.sz.)

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...