< />
Szerző: Makkai Zoltán Norbert
2010. április 7.

TIVISZ Portré

TIVISZ Ifjúsági Tagozat - Makkai Zoltán Norbert

2002 óta dolgozom az E.On Tiszántúli Áramhálózati Zrt.-nél, különböző státuszokban. 2003-ban lettem TIVISZ tag, mert úgy éreztem, hogy „együtt többek vagyunk” elv valóban működik. Csak egy nagyobb közösségben tudunk érdemben bármit is tenni az élethelyzetünk, munkakörülményeink javítása érdekében, pláne az újra és újra megújuló elvárásokkal szemben, ezért is lettem tisztségviselő!

2004-2005 ben lettem az Ifjúsági Tagozat Képviselője, bár megválasztva csak 2006-ban lettem az Összbizalmi Testületi ülésen.

2008-ban Főbizalmivá választott a Tagság, melyet nagy megtisztelésnek és kihívásnak veszek.

Az érdekképviseleti munkában is, csak úgy mint a szakmaiban is, egyre több a teendő és egyre magasabbak az elvárások, de igyekszünk mindennel megbirkózni.

Az Erősáramú Villamosmérnöki Karon végeztem a Nagyváradi Egyetemen, 1996-2001 között.

Családom még nincs, remélem az a helyzet hamarosan megváltozik.

Hobbim az autók, horgászat, zene, könyvek, villamosság, elektronika stb…

Emellett nagy tisztelője vagyok a gyengébbik nemnek, kedvességük és szépségük nélkül hova lenne a világ!

Néhány gondolat az érdekképviseleti munkáról és a tevékenységéről:

Szerintem feltétlenül elengedhetetlen egy ilyen „tömörülés” a mai globalizált világban, ahol egyre inkább és egyre nagyobb mértékben jellemző a munkavállalókra kirótt megnövelt terhek, mind anyagi mint munkateher szempontjából, nem is beszélve a mai kor egyik legnagyobb problémájáról, a folyamatos létbiztonság hiányáról, az egyre növekvő munkanélküliségről….

Ezen hatások minimalizálása érdekében csak ÖSSZEFOGÁSSAL tudunk elérni bármit is. Minél többen szállnak be a virtuális szakszervezeti autóba és segítenek a haladásban, annál gyorsabban és annál messzebbre tudunk jutni!

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...