< />
2010. június 8.

TIVISZ Hírek

Látogatás a kiskörei vízerőműben

2010. május 07-én MI, az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. Debreceni Régió munkavállalói közössége, egy csapatépítő tréning alkalmával látogatást tettünk a Kiskörei vízerőműben, majd azt követően a Tisza-tavon egy nagyobb volumenű kiránduláson vettünk részt.
Erőmű látogatásunk kezdetén a Tiszavíz Vízerőmű Kft. kezelésében működő Kiskörei Vízerőmű vezetője, Berényi József tartott előadást a létesítésről, annak építéséről és jelenlegi üzemeltetéséről.
Az erőmű bemutatása során, megtekinthettük a létesítmény gépeit, berendezéseit és „testközelből” hallhattuk, amint a Tisza vize meghajtja a hatalmas turbinákat, és a generátorokon keresztül villamos energiát termel.
Ezt követően átsétáltunk egy másik épületbe ahol is,a KÖTIKÖVIZIG által kezelt duzzasztóművet és a Tisza-tavat mutatták be részünkre – sajnos idő szűke miatt csupán néhány – nagyon szemléletes maketten.
Ebédidő tájékán, alakalmunk volt a Tisza-tavon sétahajózni, melyet megszakítottunk egy igen romantikus környezetben eltöltött ebéddel, a tó egyik szigetén. Szabad ég alatt, jó hangulatban fogyasztottuk el a” jól megérdemelt” halászlevünket, majd levezetésképen, a tanösvényen végighaladva láthattuk a tó legjellegzetesebb növényeit. Néhány szerencsés pillanatban egy-egy madárkülönlegességet is lencsevégre kaphattunk.
Összességében egy nagyon érdekes, és élményekben gazdag kirándulást tehettünk. Nem csak szakmai kíváncsiságunkat elégíthettük ki, hanem gyönyörködhettünk a Tisza-tó magával ragadó szépségében is.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...