< />
2014. február 13.

VIMÉSZ Hírek

2014 január Interjú Kovács Ferenccel a Forró Drótban

Interjú Kovács Ferenccel a Forró Drótban


1., Mit jelent Neked ez a kitüntetés?

Nagy megtiszteltetés volt számomra a kongresszuson az EVDSZ Aranygyűrű kitüntetését átvenni. Több évtizedes munka eredményének tekintem ezt a kitüntetést. A VIMÉSZ szakszervezet története olvasható a honlapunkon. Valaki egyszer erről azt mondta „elolvasni sem volt könnyű, hát még végig csinálni”. Ez a kitüntetés nem csak az Én érdemem, ha nem úgy gondolom, hogy mindannyiunk, a tagság és a többi tisztségviselő kitüntetése is. Elsősorban nekik köszönhető, hogy a VIMÉSZ mindig meg tudott újulni és tovább tudott fejlődni, hogy ellássa érdekvédelmi feladatát.

2., Melyik pillanatot tartod a legemlékezetesebbnek a VII. Tisztújító Kongresszuson?

A kongresszus legemlékezetesebb pillanatának tartom Gál Rezsőnek a méltatását, szakmai és emberi elismerését, megérdemelve mindazért, amit elvhűen, kitartóan és következetesen tett hosszú évtizedeken keresztül a villamosiparág dolgozóiért, a szövetség magas szakmai színvonaláért, országos elismertségéért. Ez úton is gratulálok - e páratlan szakmai munkásságához. Emlékezetes pillanatnak tartom még az új elnök és elnökhelyettes megválasztását. Kívánom számukra, hogy jó egészségben, Rezsőhöz hasonló módon tudják végezni munkájukat, minket egységben tartva tovább vinni a szövetség vezetését megőrizve villamosenergia-ipari vívmányainkat.

KF.


Tatabánya, 2014. 01. 15.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...