< />
2015. január 7.

Szerződések / megállapodások

Bérmegállapodás,tárgyalások az Mt-ről, a sztrájktörvényről, a korkedvezmény kiváltásáról

2015-ben 105 ezer forint a minimálbér, a garantált bérminimum összege 122 ezer forint, a vállalkozási szférának ajánlott béremelés mértéke pedig 3-4 százalék. A Szakszervezetek országos akciósorozata után a megállapodásba bekerült, hogy a VKF keretei között rövidesen konzultációt kezdenek a követelésekről.

Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke a munkavállalók képviseletében kiemelte: megfelelő megállapodást kötöttek, aminek eredményeképpen 3-4 százalék közötti bérajánlás is született, azaz sikerült egy olyan orientációt adni a munkahelyi tárgyalásokra, ami a gazdasági potenciált is figyelembe véve irányszámot ad a tárgyaló partnereknek. Hozzátette: az utóbbi években a gyakorlat mindig felülírta a megállapodásokat, mindig több volt az átlagos bérnövekedés, mint amit az ajánlás tartalmazott. Reméli, hogy 2015-ben 5 százalék körüli lesz az átlagos keresetnövekedés.

Gaskó István kiemelte: tárgyalni fognak a sztrájkjog problémás kérdéseiről, valamint a Munka törvénykönyvének felülvizsgálatáról is. Hozzátette: elrendezték a „nagy port kavart” korkedvezményes nyugdíj ügyét is, a felek tudomásul vették, hogy december 31-vel a rendszer kivezetésre kerül. Azonban egyetértés van abban, hogy jogszabályi garanciát kell adni arra, hogy az erős fizikai valamint pszichikai igénybevételnek kitett munkakörökben dolgozóknak valamiféle védelmi rendszert állítsanak fel, aminek a részleteit a tárgyalóasztalnál fogják tisztázni a szociális partnerek - tette hozzá.

Gaskó István közölte azt is, hogy az elmúlt hetekben-hónapokban szervezett tiltakozó akciókat most lezárják, de fenntartotta annak a lehetőségét, hogy ha „nem kellő irányt vesznek” a tárgyalások, akkor folytassák a törvényben megengedett eszközökkel az érdekérvényesítést.

Ezzel szemben az MSZOSZ elnöke azt mondta, hogy akár már januárban újra tüntethetnek a szakszervezetek. Azért vonulnak utcára és népszavazást is kezdeményeznek azért, hogy a legkisebb nettó jövedelem ne lehessen alacsonyabb a létminimumnál.

Kapcsolódó cikkek:

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nyilatkozata az aláírás után

A LIGA Szakszervezetek cikke a bérmegállapodás aláírásáról és a további egyeztetésekről

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) Ügyvivő Testülete (ÜT) állásfoglalása

válasz.hu cikke

Rtl Klub híre a szakszervezetek nyomásgyakorlási szándékáról

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...