< />
2011. november 1.

Scneider Portré

Kaposvári Tiborné titkár

"A munkavállalók jogos érdekeinek érvényesítése során nem ismer megalkuvást, meghátrálást."

1982-től a Villamos Erőmű Tervező és Szerelő Vállalat (VERTESZ), 1991-től, a vállalat privatizációját követően pedig a Schneider Electric Hungária Villamossági Zrt. munkavállalója.
Kezdetben, mint statisztikus, majd értékesítési előadó, a privatizáció után az átszervezéseket követően a Controlling Igazgatóságon számlázó, majd könyvelői munkakörökben dolgozott, és dolgozik a mai napig.
Közgazdasági szakközépiskolai érettségivel rendelkezik, szakmai tudását felsőfokú szakirányú tanfolyamok elvégzésével fejlesztette tovább.
Munkába állása óta tagja a szakszervezetnek.
Már nagyon hamar aktívan bekapcsolódott az érdekvédelmi munkába.
A kirívóan erős szociális érzékenységének, elkötelezettségének köszönhetően 1985-ben bizalminak, 1991-ben főbizalminak választották. Az SZB munkabizottságok állandó résztvevője volt.
A szakszervezet korábbi titkárának nyugdíjba vonulását követően 2005-ben titkárnak választották.
A választások előtt, a tagság akaratának megfelelően, a függetlenített titkári pozíciónak a létrehozása volt a cél.
Sajnos a szakszervezet anyagi korlátai miatt ez csak részben teljesülhetett. Így a jelenlegi titkári státuszhoz kapcsolódó feladatok végrehajtása csak 2/3-ad részben történik függetlenített munkaidőben és a szakszervezet alkalmazottjaként, a további 1/3-ad részben a Társaság munkavállalójaként végzi gazdasági feladatait. Valójában nem ismer időkorlátot sem a gazdasági, sem a szakszervezeti munkája során, ha a munkavállalók érdekei azt kívánják.
Titkári teendőit a sikerre vivő elszántság, az igazság melletti kiállás, az őszinteség, a kitartás és a hitelesség jellemzik. Ugyanakkor a reá jellemző józan gondolkodás, nagyon sok esetben ésszerű kompromisszum-kereséssel párosulva, hozott a munkavállalók részére akár még vesztett helyzetből adódóan is pozitív eredményeket.

1996 óta a mindenkori üzemi tanács tagja, az elmúlt két ciklusban pedig az üzemi tanács elnökhelyettese. Személyének köszönhetően a két érdekképviseleti szervezet együttműködése nagyon hatékonyan tud megvalósulni.
Családi állapota férjezett, egyetlen fia pedig már kirepült a családi fészekből.
Különleges hobbija nincs, szabadidejét leginkább olvasással, zenehallgatással tölti. Szívesen és gyakran jár színházba és koncertekre és szeretne többet kirándulni, és sportolni, mint amennyit az ideje engedi.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...