A PADOSZ-nak már a céghez kerülése óta tagja, lelkes híve, aminek folytonosságát még nyugdíjazása sem szakítja meg. A szakszervezeti élettől ugyanis nem szándékozik elszakadni, nyugdíjasként is aktív szakszervezeti életet kíván élni.
- Kedves Kati! Milyen pályaút áll mögötted? Hogyan lettél elszánt szakszervezetis?
- Nagyon büszke vagyok arra, hogy én egyetemistaként léptem be a szakszervezetbe. Ebben talán annak is szerepe volt, hogy édesanyám szakszervezeti tisztségviselő volt a munkahelyén. A Műszaki Egyetem utolsó éves hallgatójaként váltam a pedagógus szakszervezet tagjává.
Az egyetem befejezése után Paksra jöttem dolgozni, a 22-es Állami Építőipari Vállalathoz (ÁÉV), és azonnal szakszervezeti tag lettem, majd bizalmivá választottak. Atomerőműves éveim alatt mindvégig építész munkakörben dolgoztam. Miután a 22-es ÁÉV paksi telephelye teljesen leépült és ezzel megszűnt a munkahelyem, 1992 áprilisában sikerült felvételt nyertem a Paksi Atomerőmű Rt.-hez, mint előkészítő mérnök. 1993-tól az Üzemellenőrzési Osztályon, majd az Állapot Ellenőrzési Osztályon dolgoztam. 1995-ben kerültem az akkori átszervezés folytán újonnan alakuló Építész Műszaki Osztályra, és ott dolgoztam egészen nyugdíjba vonulásomig. Két évvel ezelőtt csoportvezetővé neveztek ki.
Mihelyt a PA Rt.-hez kerültem, rögtön beléptem a szakszervezetbe. Akkor még csak egy szakszervezet működött, a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete (PADOSZ). Később alakult meg a Munkástanács és a Műszakosok Érdekvédelmi Szervezete. Az Üzemellenőrzési Osztályon lettem bizalmi, és még ugyanabban az évben főbizalmivá választottak a Műszaki Igazgatóságon. Azóta láttam el a Műszaki Igazgatóság főbizalmi tisztségét, bár az igazgatóság neve többször változott az átszervezések során. Az eltelt idő alatt hat igazgató mellett végeztem mozgalmi tevékenységemet.
- Tartalmas időszak áll mögötted a tekintetben, hogy átélted, mennyire változó lehet a vezetők és a dolgozók közötti kapcsolattartás, az érdekképviselet ellátása.
- Nagyon érdekes volt az a helyzet, amikor megváltoztak a társadalmi körülmények. Értem ez alatt, hogy megalakult például az üzemi tanács, és a szakszervezeteknek is módosult a szerepük, hisz nemcsak üdültetéssel és segélyezéssel foglalkoztak, hanem bér és jóléti ügyekkel is. Ez a helyzet az újonnan kinevezett vezetőkre is új feladatot hárított.
Vezetője voltam a segélyezési bizottságnak, és én képviseltem a szakszervezetet a cégszintű segélyezési bizottságban. A szakszervezet részéről jogi képviseletet is elláttam a cég felé irányuló ügyekben.
- Nemcsak helyi, erőműves, de országos szinten is végeztél szakszervezeti munkát. 1995-től az Autonóm Szakszervezetekben is tevékenykedtél.
- Négy éven keresztül az Autonóm Szakszervezetek Nőszervezetének voltam az elnöke. Természetesen a nők világával, elsősorban a munkahelyekre való bekerüléssel és bennmaradással foglalkoztunk, és az Autonóm Szakszervezetekhez tartozó iparágak nődolgozóinak szerveztünk különféle hasznos - jogi, egészségügyi, stb. - előadásokat.
Évekig főszervezője voltam a balatonfüredi szakszervezeti továbbképzések kulturális programjának, melybe elméleti feladatokat és játékos vetélkedőket is beillesztettem. Amikor e tevékenységemről a VDSZSZ-nél hírt szereztek, felkértek az ifjúsági találkozó kulturális programjának megszervezésére. Így került sor arra, hogy az I. és II. VDSZSZ Ifjúsági Találkozó szórakoztató részét összeállítottam, és moderátorként közreműködtem benne.
Minden VDSZSZ kongresszuson részt vettem, és nagy örömömre a november végén megrendezésre kerülőn is ott lehetek.
Amikor a Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége közreműködésével megalakult a Villamos-, Bányaipari és Közüzemi Dolgozók Önsegélyező Pénztárának paksi területi bizottsága, akkor engem választottak annak a vezetőjévé, és ezt a tisztséget a mai napig ellátom. Két évvel ezelőtt ért az a megtiszteltetés, hogy ennek a pénztárnak az igazgatósági tagja lettem. Nyugdíjba vonulásom miatt tagságomról a soron következő ülés alkalmával lemondok.
- Milyen terveid vannak a nyugdíjas évekre?
- Mindenképpen szeretnék szakszervezeti vonalon munkát vállalni. Egy konkrét feladatot már kaptunk is férjemmel, Kókai Péterrel, aki szintén szakszervezetis és nyugdíjas, éspedig a PADOSZ-klub vezetését. Reméljük, hogy sikerül felpezsdíteni a klubéletet különböző érdekes programokkal, beszélgetésekkel. Úgy tervezzük, hogy a kifejezetten szakszervezeti célból meghirdetett rendezvényt kiegészítjük más programokkal, akár filmvetítéssel, élménybeszámolóval. Célunk ezzel egyben a tagtoborzás erősítése is. Ezek az összejövetelek hétköznap délután lennének a Tekézőben, vagy az "ATOMFITT” Centrum közösségi helyiségében.
- Hogyan gondolsz vissza az erőműben eltöltött időkre, szakszervezeti munkád elismerésére?
- Annak idején Kiváló Szakember kitüntetésben részesültem, és még a 22-es ÁÉV-nél kaptam egy szovjet szakszervezeti kitüntetést. Akkoriban ugyanis sok orosz szakember dolgozott Pakson, és a Paksi Atomerőmű Vállalat létrehozott egy bizottságot, melynek én is tagja voltam. Akkor a szakszervezetet olyan társadalomformáló erőnek tekintettük, ami összefogja a dolgozókat, és kulturális programokat, szórakozási lehetőséget biztosít számukra, valamint gondoskodik az ünnepek lebonyolításáról. Ebbe beletartozott a szovjet kollégákkal való kapcsolattartás, foglalkozás is. Ilyen irányú munkámat ismerték el a kitüntetéssel. Én erre nagyon büszke vagyok. Ennek ma már különleges értéke van. Két évvel ezelőtt megkaptam a VDSZSZ aranygyűrűt, és birtokosa vagyok a PADOSZ Kiváló Aktivistája emlékplakettnek. Köszönöm, hogy mindig érezhettem, elismerik a munkámat!