< />
2008. augusztus 5.

PADOSZ Hírek

Hagyományteremtő bizalmi képzés

Az ATOMIX Kft. munkavállalói közül már több száz fő tagja a PADOSZ-nak.
A dinamikusan növekvő tagságból fakadóan a tisztségviselői kör is folyamatosan bővült az elmúlt 3-4 év alatt. A választott tisztségviselők száma az üzemi tanácsi és munkavédelmi képviselőkkel, a munkavállalói felügyelőbizottsági tagokkal együtt már megközelíti az ötven főt. Az év elején született a gondolat a PADOSZ vezetői részéről, hogy egy ilyen tekintélyes létszámú tisztségviselői körrel az évenkénti szokásos balatonfüredi képzésén túl is foglalkozni kell, hiszen arra szükség és igény van. A kétnaposra tervezett képzésre a festői környezetű faddi Volent-öbölben került sor. Sajnos az eredetileg tervezett létszám a nem várt és így nem tervezhető események miatt kicsit leapadt, azonban a résztvevők aktivitása pótolta azt.
Ilyen jellegű képzésen először vett részt a műszaki igazgatóság fiatal mérnöke Molnár Mihály, aki így emlékszik vissza a két közösen eltöltött napokra:
– A program délutáni kötetlen, éjszakába nyúló beszélgetéssel kezdődött. A következő nap első előadója Vámos István, az ÉTOSZ igazgatóhelyettese volt. Az előadás témája: a Munkatörvénykönyvében megfogalmazott különbségek a „rendes” és a kölcsönzött munkaviszony között. Az előadó beszélt a szakszervezet lehetőségeiről a kölcsönzött munkaviszonyú foglalkoztatás negatív hatásainak csökkentése, kompenzálása érdekében. Előadásának folytatásában pedig ismertette a munkavállalói részvételi intézményeket: Az üzemi tanács, a felügyelő bizottság, a munkavédelmi képviselők törvényekben biztosított jogait, feladatait. A délutáni előadás alkalmával Major Gábor, a VDSZSZ elnökhelyettese ismertette a szakszervezeti mozgalom helyzetét, az érdekegyeztetés országos, ágazati rendszerét Magyarországon. Összehasonlította az ágazatbeli hazai és európai uniós béreket, ismertette a szakszervezeti részvételi intézmények működését Európában. Az első nap programja fórummal zárult, amelyen Major Gábor és a PADOSZ vezetői, dr. Kiss Mihály vezetésével válaszoltak a tisztségviselők kérdéseire. A vacsoráig, majd azt követően is folytatódó fórumon a feltett kérdések az Atomix Kft. dolgozóinak nyugdíjaztatása, a fiatal munkaerő felvétele, a mentori program, a szociális juttatások és a bérek felzárkóztatása témaköreit érintették.
A program harmadik napján Bocsor István, a PADOSZ elnökhelyettese tájékoztatást adott a bizalmik, főbizalmik feladatairól, jogairól. Ismertette az új tagokkal a szervezeti felépítést, a jogosítványokat. A tisztségviselők (és jelöltek) megismerhették a kollektív szerződés tartalmát, funkcióját. Hallhattak a résztvevők a PADOSZ időszerű feladatairól, a 2005. évi bérmegállapodás utómunkálatairól, az önkéntes pénztár munkáltatói támogatásáról szóló tárgyalások helyzetéről. A tisztségviselői kör előzetesen informálódhatott a kft. kollektív szerződésének tervbe vett – a szakszervezet által javasolandó – módosításáról. Az előadás a feltett kérdések megválaszolásával, a vélemények ismertetésével és az elhangzottak értékelésével zárult.
A képzést értékelve a résztvevők egyöntetűen kinyilvánították, hogy azt hasznosnak és sikeresnek tartják. Megítélésük szerint a „külön rájuk szabott” bizalmi képzés nagymértékben segítheti őket az érdekvédelem „útvesztőiben” történő eligazodásban, másrészt az egymás és a vezetők megismerése, a szorosabb, szinte baráti kapcsolatok kialakulása is segíti a jobb együttműködést, az összefogást. Igényként megfogalmazásra került a tisztségviselők által, hogy az ilyen és ehhez hasonló képzésekre a továbbiakban is szükség lesz.
Talán szerénytelenség nélkül kijelenthető és a PADOSZ vezetése is úgy ítéli meg, hogy ezzel az első és jól sikerült képzéssel hasznos és folytatandó hagyomány teremtődött a PADOSZ-Atomix szakszervezeti csoportosulás életében. Köszönet érte a szervezők, az előadók és a résztvevők munkájának.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...