< />
2008. augusztus 7.

PADOSZ Hírek

A nehéz élethelyzetbe kerültek támogatásáért

A paksi atomerőműben 2000. évben alakult a Humán Alapítvány azzal a céllal, hogy az erőmű nehéz élethelyzetbe került munkavállalóinak, nyugdíjasainak és azok családtagjainak segítséget nyújtson.
Az alapítvány elsősorban a rászorultak gyógyulásához, rehabilitációjához, gyógykezeléséhez, a tartósan munkaképtelen vagy csökkent munkaképességű, valamint az elhalálozott munkavállalók gyerekeinek tanításához nyújt anyagi segítséget, egyszeri vagy folyamatos szociális támogatást folyósítva.

- Milyen jelentős változás történt az alapítvány életében? - kérdeztem a kuratórium elnökét, dr. Angyalné Kiss Bernadettet.
- Már biztosan látható, hogy ez évben 36 millió Ft-tal gazdálkodik az alapítvány. Az atomerőmű által eddig biztosított támogatás az idei évben kiegészült, mivel ez évtől az atomerőmű segélyezési rendszere a jóléti osztály kezeléséből az alapítványhoz került. Úgynevezett normatív összeggel vettük át a juttatásokat, melyeket eddig baleseti és betegségi segélyezés keretében kaptak a munkavállalók. A támogatás nettó összege növekedett, mert míg eddig a temetési segélyen kívül a többi segély járulékkötelezett volt, mostantól az alapítvány által nyújtott támogatásokat adókötelezettség nem terheli. Az igényeknek megfelelően külön formanyomtatványok vonatkoznak a normatív és külön a mérlegelés alapján történő támogatásokra. A normatív támogatást csak az aktív munkavállalók vehetik igénybe. A nyugdíjasoknál mérlegelés alapján történik a támogatás kiutalása. A normatív igényekről minősítés szerint dönt a kuratórium, a mérlegelés útján történő támogatásnál pedig az indok és a jövedelmi helyzet az elsődleges szempont. Itt például figyelembe veszszük a család egy főre jutó jövedelmét, a betegség költségeit, stb. A kuratórium a támogatások tekintetében vagy egyszeri összeg odaítéléséről, vagy egy évre szóló havi rendszeres támogatásról dönt. Ebben az évben a megváltozott segélyezési rend miatt az első 5 hónapban 202 igény érkezett.

- Milyen bevételekhez jut az alapítvány?
- Az alapítványnak az atomerőmű támogatásán felül bevétele származik a magánszemélyek jövedelemadójának 1%-ából. Ez a tavalyi évben 3,3 millió forintot jelentett, amit ezúton is köszönök minden adakozónak. Kaptunk a munkavállalóktól meghatározott céllal is a nehéz helyzetbe került kollégáik, vagy elhalálozott munkatársaik családjának megsegítésére szóló támogatásokat. Három éven keresztül, a munkaerő-kölcsönzés ideje alatt az ATOMIX Kft. is támogatta a kuratóriumot évi másfélmillió forinttal. Az alapítványhoz csatlakozó PADOSZ az induláskor és a rákövető évben 500-500 ezer forintot adott. Az AlternArt Művészeti Egyesület karácsonyi jótékonysági akciója jóvoltából 81 700 Ft-tal nőtt bevételünk, a kivonásra került 1 és 2 forintos pénzérmék gyűjtéséből pedig 70 000 Ft körüli összeg gyarapította bevételünket.

- Hányan és milyen módon kaptak támogatást a múlt évben?
- Az alapítvány a 2007-es évben rokkantak, hosszan tartó betegség alatt állók, családok és gyermekek támogatása, valamint egyéb okok miatt anyagilag rászorultak megsegítése jogcímén öszszesen 78 személy részére utalt ki támogatást.

- Milyen jövőbeni terveitek vannak?
- A megnövekedett feladat miatt tervezzük számítógépes nyilvántartásunk fejlesztését, számlavezetésünk megváltoztatását, és az OTP-vel való internetes kapcsolatunk jobb kihasználását. A betegségi segélyezés vonatkozásában az egynapos sebészeti beavatkozások megjelenésével szükségessé válik a műtéti támogatások felülvizsgálata. Továbbra is keressük a támogatókat, és tevékenységünkről folyamatosan tájékoztatjuk a munkavállalókat. Ezúton is köszönöm az atomerőmű vezetésének és minden támogatónak, hogy hozzájárulásával munkánk eredményességét segítették.

- Lovásziné Anna -
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...