< />
2008. augusztus 5.

PADOSZ Hírek

A jó közösségről, hogy még jobb legyen

A Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete (PADOSZ) vezetőségébe új elnökhelyettesnek választották Weisz Mátyást.
Az előzőekben az új munkaköréről, most inkább személyéről, családjáról kérdeztük a 46 éves Matyit, és arra is kíváncsiak voltunk, hogy szerinte milyen egy jó közösség.

- Tősgyökeres paksi vagyok. A szekszárdi Rózsa Ferenc Szakközépiskolában szerzett finommechanikai műszerész képesítéssel a Paksi Konzervgyárban kezdtem dolgozni, 1976-ban. De régóta tervezgettem, hogy a gyerekkorom óta szemeim előtt épülő atomerőműben dolgozom majd. Ez két év múlva vált lehetővé. Az üzembe helyezési munkák kezdetétől 25 évet dolgoztam ugyanazon a munkahelyen, vezérléstechnikai műszerészként, majd csoportvezetőként. Közben erősáramú berendezés-szerelői és karbantartó technikusi képesítést szereztem.
Szerencsésnek érzem magam, hogy abban a városban találtam meg a munkám és a megélhetést, ahol születtem, és ahol a családom él több generációra visszamenőleg. Feleségem is paksi születésű, óvónő a Mesevár óvodában. Gyermekeink, Miklós 19, Katalin 17, Ágnes 14 évesek. A nagyobbak éppen pályaválasztás előtt állnak. Mindhárman aktív sportolók különböző sportágakban. A sport szeretete - főként anyai ágon - családi vonás. Ez valószínűleg rányomja bélyegét a pályaválasztásukra is. Nagyon kötődünk a Dunához. A nyári szabadidőnk szinte minden percét a vízen töltjük.

Mindig végeztem valamilyen közösségi tevékenységet. Sportszervezőit vagy szakszervezeti munkát, vagy ezt a kettőt párhuzamosan. A PADOSZ-nak tisztségviselője vagyok megalakulása óta, 1993-tól a szakszervezeti bizottság tagja. Az ez évi választáson a Szigeti Józsi nyugdíjba vonulása miatt megüresedett helyre választottak a PADOSZ elnökhelyettesévé.
Hogy milyen egy jó közösség? Biztosan sokféleképpen lehet jó közösség egy csapat, társaság, de a jó közösségi ember átérzi a társai örömét, sikereit, bánatát, kudarcát, és hogy ezek ne véletlenül, kiszámíthatatlanul érjék magát és társait, azért hajlandó tenni is. Ha több ilyen ember találkozik, akkor jó közösséggé formálhat akár egy tömeget is. Én a munkám során, különösen a szakszervezeti tagok között sok ilyen emberrel találkoztam.

(Forrás: "forró drót" újság 9. évf. 4.sz.´)

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...