< />
Szerző: J. H.
2009. július 8.

OVIT Portré

Interjú Horváth Józseffel, az OVIT Zrt. Tagszakszervezeti Elnökével

A gazdálkodási mérnök végzettségű Horváth József két éve elnöke az OVIT Zrt. VDSZSZ OVIT Tagszakszervezetnek. Rendszeresen és aktívan résztvesz a szövetségi vezetőség munkájában.
Megkértük, hogy tájékoztasson a cégnél folyó érdekvédelmi munkáról, a munkavállalók élet- és munkakörülményeiről, terveikről és arról, hogy milyen az együttműködésük az új cég vezetéssel?

- Cégünknél az érdekvédelmi munkát jónak tartom. Az elmúlt két év nagyon sok lényeges változást hozott az OVIT munkavállalóinak életében, így szakszervezetünkben is.>
Az OVIT-ból az üzemvitel átkerült a MAVIR kötelékébe, melynek következtében jelentősen csökkent a cég létszáma, ezzel együtt a szakszervezeti tagoké is.
Új fejleményt hozott az MVM döntése, amely a cégcsoporton belül a szolgáltatások végzését az OVIT-ra bízta. Létszámunk azután már folyamatosan emelkedett. Az új csoportokban a szakszervezet is kereste az emberekkel a kapcsolatot, melynek hatására a szakszervezetünk taglétszáma is folyamatosan növekedett. Új szakmakultúrákkal találkoztunk, és új cégszokások jelentkeztek az OVIT-nál. A legnagyobb feladat az volt, hogy a különböző cégektől - MOL Dufi, Schneider Electric, VILLKESZ, Paksi Atomerőmű, Atomix, Vértesi Erőmű - érkező kollégákat "ovitizáljuk”, azaz bevezessük az OVIT életébe.
A létszám bővülése az érdekvédelem területén is számos tennivalót hozott.
Az új OVIT-os kollégák jövedelme, juttatási rendszere más volt, mint amit mi alkalmaztunk. Az MVM, mint tulajdonos az OVIT felé az új egységek jövedelemszintjével kapcsolatban megfogalmazta az elvárásait.

Úgy érzem, hogy OVIT szinten sikerült kialakítani azt a juttatási rendszert, amely az új OVIT-os kollégákat kedvező helyzetbe hozta. Természetesen bizonyára van olyan dolgozó is, aki nem osztja ezt a véleményem, de bízom benne, hogy ezek vannak kevesebben.
Az átalakulások során a szakszervezet az előkészítésben kellően tudta képviselni az OVIT-ba érkezők érdekeit, és ezzel párhuzamosan ellátta az OVIT-ban régebben dolgozók érdekvédelmét is.
Az OVIT hosszú évek óta folyamatosan javította és javítja dolgozóink élet- és munkakörülményeit. Nagy hangsúlyt fektetett az OVIT telephelyeinek európai színvonalra történő fejlesztésére. Technikai eszközállományunk jó, eléri az európai szintet. Az új technológiák bevezetése is folyamatosan javítja az itt dolgozók mindennapi tevékenységét.
Az OVIT vezetése a szakszervezettel és az üzemi tanáccsal közösen korrekt együttműködés keretén belül együtt teremti meg a dolgozók jó élet- és munkakörülményeit.
Bérmegállapodásainkat cégcsoporton belül elsők között kötöttük meg az elmúlt években is. Kollektív szerződésünk jól szolgálja a munkavállalók érdekeit, ez tükröződik a szociális és jóléti megállapodásainkban is. A létszám bővüléséből adódó változások kollektív szerződés-módosítást igényelnek, melynek előkészítése folyamatosan történik. Jó példa erre az OVIT által alkalmazott előnyugdíj rendszer, amelyet cégcsoporton belül több társaság is átvett tőlünk.
Társaságunk juttatási rendszere jónak mondható, jelenleg vizsgáljuk a kafetéria módszer kialakításának feltételeit.

Az OVIT az ország területén elszórtan, több telephellyel rendelkezik. Szakszervezeti munkánkban ez a tagoltság nagyon sok, nehezen megoldható feladatot ad számunkra.

Már egy bizalmi testületi ülés is kellő szervezést kíván az időben, távolságban, feszültségmentesítési munkák időhöz kötése miatt.
Szeretnénk elérni, hogy az OVIT-ba került csoportok az OVIT zászló alatt a régiekkel együtt közösen vegyenek részt minden megmozdulásban.
Természetesen nagyobb erőt tudnánk felmutatni, ha szakszervezeti tagságunk a VDSZSZ OVIT tagszervezeteknél a jövőben is folyamatosan nőne.
Szeretnénk, hogy a megalakult ifjúsági tagozatunk a jövő érdekében minél több fiatal bevonásával jól működne.
2008-ban az OVIT Zrt. Igazgatóságának összetétele és a vezérigazgató személye is változott. Somogyi István vezérigazgató úr nyugállományba vonult.
Az új vezérigazgató, Horváth Miklós úr, aki Paksi Atomerőműből érkezett, 2008. április 14-én kapta meg kinevezését. A személyi változásoknak köszönhetően érezhetően változott a munkáltatóval történt tárgyalások rendszere és módszere is.

A vezérigazgató úr a kinevezése után találkozott a társadalmi szervezetek választott testületeivel. A szakszervezettel és az üzemi tanáccsal közösen keresi a konfliktusmentes megoldásokat.
A legfelsőbb vezetés és a szakszervezet között az egyeztetések lendületesebbek, rendszeresebbek, gyakoribbak, a tárgyalások oldott hangulatúak, és ezért eddig eredményesen is zárultak.

Az OVIT Zrt. Felügyelő Bizottsági tagjaként, a VDSZSZ Szövetségi Vezetőségi tagként és az önsegélyező pénztár területi megbízottjaként sokat utazik. Munkahelye, Felsőzsolca és Budapest közötti távolságot hetente többször is megteszi. De az ország különböző területein lévő telephelyek - amelyeket látogat -, egymástól való távolsága sem elhanyagolható.

A LIGA Szakszervezetek keretén belül fontos szerepet kapott az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságban is, amely három megyére terjed ki, és ezzel kapcsolatban szintén sokat van úton.
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Hozzászólások:
#2 Boga Tibor
2015-11-19 22:09:31
Mikor lesz rend rend az ovitnál. Nagyon sok probléma van a cégnél csak nem akkar beszélni róla senki.
#1 bohus68
2015-05-18 22:50:40
Szarul van elosztva a béremelés
vissza a lap tetejére
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...