< />
2011. március 16.

OVIT Hírek

KÜLDÖTTÉRTEKEZLET - TISZTSÉGVISELŐK VÁLASZTÁSA

Társaságunknál 2011 februárjában lezajlott a főbizalmiak és bizalmiak választása, küldöttek jelölése a soron következő feladat elvégzésére, a szakszervezet elnökének és főbb tisztségviselőinek megválasztása.


Az értekezlet helyszíne az OVIT ZRt. Gödi telephelye, vendéglátóink a Termelési Igazgatóság munkatársai voltak.
Az ország minden részéből érkező küldöttek meghallgatták az Ovit menedzsmentjét képviselő László Ferenc termelési igazgató úr beszámolóját az előttünk álló feladatokról, az új piacok kereséséről, a készülő üzleti tervről.
Gál Rezső úr az EVDSZ elnöke az MVM cégcsoporton belüli bértárgyalások pillanatnyi állását ismertette, valamint az április 9-i Eu-s szakszervezeti demonstráció céljáról, részleteiről szólt.


A leköszönő elnök Horváth József úr a 2006 óta eltelt időszak történéseit, eredményeit, nehézségeit ismertette. Példaként kiemelte az aktív dolgozói nyitó létszám 176 főről a mostani 486 főre történt emelkedését, mely szervezetünk jelentős eredménye, ami jól jellemzi a befektetett munkát. A jelenlegi 26 telephelyünkön 18 főbizalmi és bizalmi dolgozik, fontos feladatuk és minden szakszervezeti tagnak, hogy a jövőben is folytassák a szakszervezeti tagság bővítését.
Polczer Ferenc úr, a nyugdíjas tagozat vezetője köszönetet mondott a társaság, ill. a szakszervezet részéről történő gondoskodásért, amit a régi, a mai eredményeket megalapozó már nyugdíjas kollégák felé gyakorolnak.
Ilyés Éva gazdasági vezető a pénzügyi helyzetünkről számolt be, a 2006-ban átvett lekötött betéteink megmaradtak, ill. kismértékben gyarapodtak is, kiadásaink a tagdíjakból lettek fedezve. Az árvízkárosultaknak ill. vörösiszapkárosultaknak egyénileg, ill. szervezeti szinten egyaránt nyújtottunk gyorssegélyt.
A Munkavédelmi képviselő Leipniker László úr és az Ifjúsági tagozat vezetője Petrovicsné Skuczi Ágnes beszámolt az elmúlt időszakban végzett munkájukról, utána Debnár Péter, a Választási Bizottság elnöke vette át a szót.

Beszámolt a területi, helyi választások lebonyolításáról, bemutatta a megválasztott tisztségviselőket. Javaslatot tett a szakszervezet elnökére, elnökhelyettesére, számvizsgálójára és gazdasági vezetőjére.
A jelenlévő küldöttek titkos szavazással egyöntetűen megválasztották Horváth József urat elnöknek, Juhász Judit asszonyt elnökhelyettesnek, Petrovitsné Gyulai Magdolna asszonyt számvizsgálónak és Ilyés Éva asszonyt gazdasági vezetőnek.
A küldöttgyűlés eredményes zárása után a gödi telep újabb fejlesztéseinek Orszáczky József úr által történt bemutatása következett.

Az értékes ismereteket és a szívélyes ellátást ezúton is köszönjük vendéglátóinknak!

Szerző: Juhász Judit

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...