< />
2012. június 11.

NyugdijatTagozat Hírek

Kedves 2,7 millió és a nagy többség!

Kérlek, álljatok meg egy percre, gyertek be az udvarról, balkonról, fürdőszobából, ahol éppen az egy szem kecskéteket fejitek! (1) És ti, akik most a Nagykörúton görnyedve gombásztok (2), hagyjátok abba kis időre, és pihenjetek meg egy percre. Jómagam, amolyan nyikhaj, senkiházi, utolsó, tollforgató terroristaként (3) semmihez sem értek, most mégis szeretnélek kicsit terrorizálni benneteket, és feltenni az egyetlen feltehető kérdést: ezt akartátok?

Komolyan nem zavar benneteket a 2700 milliárdos, 12 éven át kuporgatott magánnyugdíj-megtakarításotok elrablása? Mert zokszó nélkül tűrtétek. A pénzetekből 500 milliárdért vásárolt Mol-részvények sem izgatnak? Valóban helyeslitek, hogy a felső tízezer jólétének növelése érdekében bevezetett 16 százalékos szja évi 600, azaz az elmúlt két évben eddig 1200 milliárdját ti fizetitek, ti, az alul tengődő 9,5 millió ember? Szerintetek ez igazságos? Egyetértetek a mintegy 25 új adónem bevezetésével és számos, meglévő adó kulcsának felsrófolásával, az áfa 27 százalékosra emelésével, amelynek mértéke Európában egyedülálló? Így képzeltétek a jövőt? Mondjátok, ti, 2,7 millióan, erre adtátok a voksotokat?

Mit szóltok a megemelkedett energiaárakhoz – gáz, víz, áram –, nem beszélve a benzinről és a gázolajról, amelyért nemcsak a régióban, hanem lassan európai viszonylatban is a legtöbbet fizetünk? Hogy tetszik a legújabb sárgacsekk- és telefonadó ötlete? Tapsoltok neki? Mert nem hallani a hangotokat.

Ujjongtatok a bankadónak, a telekommunikációs adóknak? Hát nem tudjátok, hogy azt is ti fizetitek? És nektek, evások, akik hajdan boldogan választottátok ezt a 15 százalékkal indult adózási formát, hogy tetszik a mai 37 százalék? Jó ez nektek? Még mindig megéri? Vagy a „válsággal” magyarázzátok?

Kedves 2,7 millió, higgyétek el, nincs válság. Illetve van, de azt az általatok megszavazott kormány okozza, többek között a forint árfolyamának szándékos és tudatos rángatásával – „Görögország sorsára juthat Magyarország” (4) – és a totálisan elhibázott gazdaság- és adópolitikájával. Na, és hogy örültetek a hárombetűs intézmény (5) kipaterolásának (6) ? Tudjátok, hogy ez havi 20 milliárdba fájt nektek a mai napig? Hol is tartunk eddig? Már úgy 4500 milliárdnál. És ti, devizahitelesek, miért hallgattok?

Mondjátok, ti komolyan gyarmatnak képzelitek magatokat? Hát nem tudjátok, hogy Magyarország nettó haszonélvezője az uniós tagságnak? Vagyis többet kap vissza, mint amennyit befizet az EU-ba. Ez lenne a gyarmatosítás? Ezt komolyan elhiszitek? Azt sem tudjátok, hogy brit, francia, svéd, német adófizetők pénzéből szépült meg városkátok főtere, épültek a wellnessfürdőitek, újult meg a templomotok? Ilyenek lennének a gyarmatosítók? Ellenük meneteltetek békésen, árpádsávos zászlókkal?

Nincs közöttetek nyugdíjas rendőr, tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász, akinek most megadóztatják a nyugdíját, vagy ismét dolgozni kényszerítik, bár munkát nem tudnak adni? Nincs közöttetek rokkantnyugdíjas, akit akár halálos betegen is most munkaképesnek nyilvánítottak? Nincs közöttetek munkanélküli, akinek kilencről három hónapra csökkentették a segélyét? Nincs közöttetek egyetlen úgynevezett közmunkás, aki havi 27 ezerért kubikol, de a hírek szerint azt sem mindig fizetik ki neki? Nincs a családotokban kamaszkorú csemete, akit most elvágtak a továbbtanulás lehetőségétől, és 15 évesen elmehet segédmunkásnak?

Nincs egyetemista gyereketek, akinek az oktatása – ha felveszik egyáltalán – évente fél-, egymillió forintba kerül nektek, a nagy többségnek, akik anno leszavaztátok a 10 ezer forintos tandíjat, nem beszélve a 300 forintos vizitdíjról? Most miért hallgattok? Nincs ostoba bohóc (7), orvos, rezidens az ismerőseitek között, akik az ígéreteken kívül semmi mást nem kaptak? Ezt akartátok? Tényleg annyit értek, amennyitek van? (8) Ennyire taksáljátok saját magatokat?

Hogy tudtok büszke magyarok lenni az Európai Bizottság, az Európai Parlament, az Európai Bíróság, az Egyesült Államok, a Velencei Bizottság, az Európa Tanács, az EBESZ és számos nemzetközi emberi jogi, a sajtó és a vélemény szabadságát védő szervezet folyamatos és jogos kritikája mellett? Ilyen országot akartatok? Nem kínos nektek, ha külföldön járva azt kérdezi mindenki: mi folyik nálatok?

Nem zavar benneteket, hogy a parlamentben szabadon árad a nyílt zsidózás, cigányozás, komcsizás? Hogy a T. Ház méltóságára kínosan ügyelő házelnökét csak a baloldali képviselők – akiket a választók szavaztak be – jelenléte zavarja? Nektek ez demokrácia? Mert nem hallani a tiltakozásotokat.

Vajon tudjátok-e, hogy az új, egypárti alaptörvény számos ponton jogfosztottá tett benneteket? Persze el kell ismerni, hogy ennek tiszteletére az egykori színházrendező ötlete alapján számos halhatatlan, a magyar kultúrát gazdagító festmény született, de természetesen ezt a cechet is ti álltátok. Ez tetszik nektek? Megelégedtek azzal, hogy benne van a Himnusz kottája? Tudjátok, hogy a nyugdíjjárulék és társadalombiztosítás címén befizetett pénzetek immár nem járulék, hanem adó, amiért az állam nem vállal semmilyen garanciát? Még érthetőbben: az új alaptörvény nem garantál sem egészségügyi ellátást, sem nyugdíjat a befizetett adótokért! Ezt tudjátok? Mert ezt is belefoglalták a kottás alaptörvénybe. Tisztában vagytok azzal, hogy az új munkatörvénykönyv kiszolgáltatottá és alattvalóvá tesz minden munkavállalót? Hogy az amúgy is gyenge szakszervezeteket még jobban meggyengítették, megosztották, és számos jogosítványuktól megfosztották? Nincs köztetek BKV-buszsofőr, akit műszakilag totálisan lerobbant járművel küldenek ki a forgalomba, de ha baleset történik, a felelősség az övé?

Szerintetek rendben van az AB kiherélése, a Költségvetési Tanács tagjainak lecserélése, az egyszínű Médiatanács, az ügyészség, az OBH kisajátítása, a választási törvény igazságtalan és a választói akaratot torzító átrajzolása, az MNB függetlenségének állandó vegzálása? Mert nem hallani a hangotokat.

Nem fáj nektek, hogy a rezsim által preferált vidéktől, családi gazdaságoktól elveszik a legelőt, a földet, és új hűbérbirtokosok kerülnek a helyükre, akik addig maximum a muskátlicserépben láttak földet? És nem fájnak az előre lezsírozott pályáztatások, a TEK, a Közgép, a Malév, a 400 bezárt vasútvonal sem?

Tényleg jó az nektek, hogy nincs magyar filmgyártás, hogy fuldoklik az a néhány, írmagnak megmaradt baloldali sajtóorgánum és az egyetlen ellenzéki rádió? Ez volna a nemzeti együttműködés? Hogy haldokolnak a kulturális intézmények, múzeumok, könyvtárak, színházak? (Jó, leszámítva azt az egy újnáci színházat Budapesten, amelynek már a megszületése is elképesztő a 21. század Európájában!) Nem szomorít el benneteket az egykor pezsgő fővárosi kulturális élet elsorvasztása? A Kamaraszínház, a Zöld Pardon, a Gödör, az alternatív alkotóműhelyek bezárása? Ilyen mértékű adóztatás mellett őszintén elhiszitek, hogy nincs pénz semmire? Sem egészségügyre, sem oktatásra, sem kultúrára, sem semmire? Mert nem hallani a hangotokat.

És ne mondjátok, ti, 2,7 millióan és ti, a nagy többség, hogy nem tudtátok, mire szavaztatok – vagy nem szavaztatok. Hiszen Ő sohasem hazudik. És ez igaz. Megmondta, hogy egypártrendszert akar. Jó, nem így mondta, „centrális erőteret” említett, de hát az ugyanaz. Vajon miért nem értettétek? Igaz, hogy néha elsüt egy-két nem létező, humormentes dakota viccet, de egyébként nem szokott Ő viccelni. Miért nem tanultatok az első regnálásából, a nyolc, ellenzékben töltött év kíméletlen szabotálásából és aknamunkájából? Hogy felejthettétek el? „Egyszer kell nyerni, de akkor nagyot.” (9) „Húsz évre bebetonozzuk magunkat.” (10) Emlékeztek? Miért nem hittétek el?

Nem tartalak fel bennetek tovább. Elvégre egy munkaalapú társadalomban (11) – Arbeit macht frei – dolgozni kell. Térjetek vissza a kecskefejéshez, a gombaszedéshez, és aki nagyon jól megél a havi 47 ezer forintjából (12), az induljon dőzsölni a postára, és gyorsan fizesse be a 40 ezer forintos gázszámláját, amíg még nincs megterhelve a sárgacsekk-adóval is. Útközben pedig érdemes elgondolkoznia mind a 2,7 milliónak, mind a nagy többségnek azon, hogy mi lett ebből az országból két év alatt. A The Independent című brit lap szerint „Magyarország földönkívüli horror”.

Ezt akartátok?

Megj.:

1. Pintér Sándor belügyminiszter
2. Parragh László, az MKI elnöke
3.Kövér László, az Országgyűlés elnöke
4. Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, debreceni polgármestere
5. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter
6.Orbán Viktor miniszterelnök
7. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár kifejezése a pedagógusokra
8. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, hódmezővásárhelyi polgármester
9. Orbán Viktor miniszterelnök
10. Mikola István, az első Orbán-kormány egészségügyi minisztere, OECD-nagykövet Párizsban
11.Orbán Viktor miniszterelnök
12.Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter



Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...