< />
2017. március 23.

MVM TSZSZ Hírek

Tájékoztató az MVM Csoport 2017-2019. évi bértárgyalásról

Orbán Viktornál a labda...

1.) 2016. október 27-én Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Bloombergnek adott interjújában mondta: Öt éven belül 40 százalékos reálbér-emelkedést akar elérni a magyar kormány, hogy orvosolja a munkaerőhiányt és növelje az ország versenyképességét.

2.) 2016. november 3-án Lázár János – a szokásos sajtótájékoztatóján – bejelentette, hogy „Reális a 30-40 százalékos béremelkedés, hogy öt éven belül 30-40 százalékkal emelkedjenek a reálbérek Magyarországon. Hozzátette, a kormány nem fog belenyúlni a piaci folyamatokba. Szerinte 2014-2015-ig az ország úgy tudott versenyképes maradni, hogy alacsonyak voltak a bérek, ám ma már ez tarthatatlan, mert a hazai munkaerő el fogja hagyni az országot.”

3.) 2016. november 24-én Orbán Viktor miniszterelnök személyes részvételével megszületett az VKF szintű megállapodás. Ennek bevezetőjében az szerepel, hogy az „aláíró felek elkötelezik magukat a bérek növelésében és a bérekre rakódó terhek mérséklésében.”

A terhek mérséklésében

  • a társasági adókulcs 2017. évben egységes 9% legyen (ez az MVM csoport esetében 2016-ban 19% volt)
  • munkaadó által fizetett szociális hozzájárulási adó mérséklésének csökkenése. Ez 2017-re 5% lesz, majd további részletszabályok kerültek aláírásra

4.) 2017. január 18-án a Magyar Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, dr. Fónagy János levelet írt a gazdasági társaságok részére, melyben felszólította a munkáltatókat, hogy folytassanak tárgyalásokat A tárgyalások célja: mielőbb megszülethessenek a helyi bérmegállapodások. Az államtitkári levélben az szerepelt, hogy a közösen dokumentált iratok február 5-éig érkezzenek meg minisztériumba. Ezt követően ÉKF tárgyalásokra került sor, melynek során a szakszervezeti oldal letette javaslatát a 3 évre 30%-os keresetszínvonal növekedést 2017-re 11%, 2018-ra 10%, 2019-re 9% mértékben.

5.) A munkáltató ellenjavaslata drasztikusan alacsony: 2017-re 4%, 2018-ra 2%, 2019-re 0% volt, azzal, hogy évenként esetleges az EBITDA változás függvényében +2%-ra van lehetőség. A szakszervezeti oldal szerint ez elfogadhatatlan és nem felel meg a kormány ígéreteinek. A munkáltatói oldal javaslata miatt bejelentette a munkaügyi konfliktust.

6.) 2017. február 2-án Varga Mihály szakminiszter bejelentette, hogy „6 éves bérfelzárkóztatási programot indított a kormány, melyhez azzal járul, hogy az időszak végére kevesebb, mint felére csökkenti a munkáltatói terheket, sok száz milliárd forintot hagy a munkahelyeket fenntartó gazdasági szereplőknél.” (Magyar Idők)

7.) 2017. február 3-án a munkáltatói oldal javaslatát megemelte 2017 évben 7%, 2018 évben 5%, 2019 évben is 5%-ra. E témában tájékoztató levelet írt az NFM miniszterének. Csiba Péter az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója Pakson bejelentette, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy végső megállapodás kétszámjegyű vagy annak közelébe eső legyen. Kérte a szakszervezeti oldalt, hogy a sztrájkbizottsági tevékenységét függessze fel. Aláírásra került még a 2016-os csoportszintű bérmegállapodásban rögzített egyszeri EBITDA túlteljesítésből származó 50.000,- Ft/fő kifizetés (ez azonban a mai napig nem került kifizetésre, mert a munkáltató vár "a kormány jóváhagyására". A szakszervezeti oldal úgy döntött, hogy a munkáltató kérésére a sztrájkkal kapcsolatos szervezést felfüggeszti és csupán szakértői konzultációk zajlanak a közeljövőben, mely az elégséges szolgáltatásra és a sztrájk társaságcsoport szintű szabályozására vonatkozik. Az ezzel kapcsolatos tárgyalások a munkáltatói oldallal megkezdődtek és folyamatban vannak.

8.) "Brutális béremelés jön minden állami cégnél" - ezt Lázár János jelentette be a kormányinfon 2017. február 16-án, mondván, hogy minden állami cégnél 30%-kal emelkednek a bérek 2019-ig.

9.) 2017. február 20-án dr. Fónagy János az INFO Rádió riporterének kérdésre elmondta, hogy az MVM csoportra is érvényes a 3 év alatt 30%-os bérfejlesztés megvalósításának az elve.

10.) 2017. március 3-án a szakszervezeti oldal újból levelet írt az NFM miniszterének segítségét kérve a konfliktus feloldásában. Ezekre a levelekre válasz nem érkezett. Ezért az MVM TSZSZ támogatására közös levelet írt a miniszternek a LIGA elnöke, dr. Mészáros Melinda és az EVDSZ elnöke, dr. Szilágyi József.

11.) 2017. március 8-án látszólagos fordulat állt be a tárgyalások menetében, ugyanis a NFM minisztere levelet írt az MVM Zrt. igazgatósági elnökének, melyben kérte hogy: „gondoskodjon a munkavállalói érdekképviseletekkel megkezdett tárgyalások lezárásáról, azzal, hogy a bérmegállapodások három éves időtartamra kerüljenek megkötésre… továbbá, hogy a bérfejlesztés mértéke nem haladhatja a 2017. évben 13%-ot, 2017 évben a 12% és 2019. évben az 5%-ot.”

12.) Fentiek alapján a szakszervezeti oldal módosította javaslatát, mely végeredményt tekintve a három évre ugyanúgy 30%-os bérfejlesztést jelent, csak a belső arányokat változtatta meg (13%,12%,5%) a miniszteri levél hatására. A következő tárgyalások során a munkáltatói oldal időt kért a tekintetben, hogy az MVM felső vezetése további egyeztetéseket folytat az illetékes miniszterrel, valamint a MNV Zrt. vezérigazgatójával.

13.) A szakszervezet ledöbbenésére március 17-én a munkáltatói oldal bejelentette, hogy korábbi ígéreteivel és a kormány álláspontjával eltérően továbbra is csak 7-5-5%-ot javasol a következő 3 évre. A tárgyalások során a munkáltató szakértői előterjesztést is bemutatott az MVM Csoport jövőbeni EBITDA témakörében, mely a várható eladósodás miatt szintén aggasztónak tűnt a szakszervezet számára. A munkavállalói oldal gyakorlatilag a hitegetések miatt elveszített másfél hónapot és a munkavállalói elégedetlenség egyre nagyobb mértékben kitapintható.

14.) Az MVM TSZSZ döntött arról, hogy a számára a munkáltatói oldal javaslata elfogadhatatlan, ezért levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, bemutatva az érveket és segítségét kérte. Ezen levelet tájékoztatásul megküldte Bártfai-Mager Andrea kormánybiztos úrhölgynek, Lázár János miniszter úrnak és dr. Seszták Miklós NFM miniszter úrnak.

15.) A szakszervezet bízik abban, hogy a munkaügyi konfliktus végül tárgyalások útján megoldódik, azonban a tagság elvárása alapján további érdekérvényesítő lépéseket kíván tenni. Ennek első lépéseként napjainkban egy tüntetés előkészítése zajlik, melynek időpontja 2017. március 31, helyszíne a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium előtti útszakasz. Erre vonatkozóan a rendőrségi engedély megérkezett. Ezzel párhuzamosan a tagság körében aláírásgyűjtési akciót indítottunk.

16.) 2017. március 24-én az interneten napvilágot látott egy hír, miszerint dr. Fónagy János NFM államtitkár úr elmondta, hogy az állami vállalatok nagy részénél már megkötötték a bérmegállapodást 3 évre 13-12-5 százalékos mértékben. A 220 állami tulajdonú vállalatból 79 vállalat jelezte, hogy saját forrásból nem tudja megvalósítani a bérfejlesztést, így számukra a 30 százalékos béremeléshez az állam biztosítja a fedezetét. Újságírói kérdésre az államtitkár úr bejelentette, hogy az MVM Csoportnál még nincs megállapodás, azonban a tárgyalások alapján 18-20 százalékos béremelés lehet 3 év alatt a cégnél. Ez az MVM Csoportban dolgozók számára egy üzenet, hogy a minisztérium nem enged az álláspontjából. Ennek okán egyre inkább bizonyos, hogy a 2017. március 31-ére tervezett tüntetés megtartásra kerül, melynek részleteit hamarosan nyilvánosságra hozzuk.

Gál Rezső

MVM TSZSZ elnök

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...