Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete – Klicsu Zsoltné Szóka Alice

- Miként alakult az „MVM-es” pályád?

- Először a számviteli osztályon dolgoztam bérelszámolóként, aztán csoportvezető lettem. Gyes után a pénzügyi osztályra kerültem, ahol jelenleg is dolgozom. Azt nem lehet mondani, hogy unalmas a munkám: többek között a leányvállalatok garanciáinak nyomon követése és a pénztárellenőri feladat tartoznak tevékenységi körömbe.

- Bizonyára sok munkavállalót ismersz a cégnél?

- Már sajnos egyre kevesebbet, mert az induló csapat - még a régi trösztben -, már nagyon elfogyott, sok az ismeretlen számomra is. Ebben közrejátszik a helyi kollektíva is, mert régebben, a nagy cég ellenére, családiasabb volt a hangulat, jobban ismerték egymást a dolgozók, beszélgettek, a személyes kapcsolatok őszintébbek voltak. A cég létszáma jelenleg kisebb, mégsem ismerjük egymást. Mindenki dolgozik látástól vakulásig. A csapatok hiányoznak.

- Véleményed szerint miért van ez így?

- Az utóbbi húsz év hozott magával mindenféle szemléletváltást. Az emberek zöme a saját teljesítményére figyel csak, munkakapcsolatok vannak, barátiak kevésbé. A hétvégére mindez halmozottan igaz, „ha letettem a ceruzát, mennék haza”. Egyes rendezvényeken a vezetés próbálja összehozni a csapatot, de a programokon sokkal kevesebben jelennek meg, mint amire az ember gondolna.

- Miben lehetne más?

- A munkakörnyezet és a jó hangulat. A csapatszellem, ha kialakul, jobban kötődik az ember a hely miliőjéhez is. Motivál a jobb teljesítményre. A vezetőváltások gyakorisága miatt a menedzsment nem tud hosszú távú projekteket véghezvinni ez ügyben.

- Miként lettél szakszervezeti tag?

- A munkába álláskor megkerestek azonnal, miként a korábbi munkahelyemen is.

- Hogyan gondolkozol a szakszervezeti díj mértékéről?

- Nem úgy nézek a dologra, hogy megéri-e, hanem hogy veszíthetek-e vele? Mivel úgy látom, hogy nem veszítek vele semmit, sőt inkább hasznomra van a tagság, nem gondolkodom a 0,8%-on. Végül is ennyit minden hónapban elköltök felesleges dolgokra is, miként mások. Ezen kívül tájékozott voltam abban, mi pontosan a szakszervezet tevékenysége – az informáltság ebben is előny.

- Hogyan látod ezt?

- A szakszervezet alapvetően érdekvédelmi intézmény. Úgy vélem, ez nem eléggé nyilvános és főként nem feltűnő. A másik, a „potyautasság”. Ha reprezentatív a szakszervezet, tárgyalhat a munkáltatóval a Kollektív szerződésről, a bérekről, stb., mely eredmények adott cégnél minden munkavállalóra érvényesek. Ha nem így működne, azaz csak a tagokra lenne érvényes a Kollektív szerződés, ők kapnának csak 13. havi fizetést és a többi juttatást, amit a szakszervezet a tárgyalásokkal ér el, rögtön nem sokallná senki a 0,8%-ot. Kevés ember eredménye érinti a sokak érdekét – innen is táplálkozhat az érdektelenség.

- Előfordul, hogy erről beszélgetsz a kollégákkal?

- Nem, ez nem téma. A beszélgetések kialakulása is egyre ritkább, sőt már az pozitív, ha köszönnek egymásnak a dolgozók. Ilyen körben akkor miről beszélgessünk? Inkább hallgatás van. Illetve a korcsoportoknak meg van a saját gondja-baja.

- Az üzemi tanácsról tudnak információkat a dolgozók?

- Az üzemi tanácsról talán kicsit többet, jelenleg nagyon felfutott az előkészület. A sok jelölt az eredménytelen első kört vetíti előre véleményem szerint. De a jelenleg hatályos Munkatörvénykönyv is rendelkezik arról, milyen képviselet szükséges az üzemi tanácsban a szakszervezet részéről a reprezentativitáshoz, azaz a kollektív szerződés kötéséhez és a bértárgyaláshoz egyaránt. Az érdekérvényesítés és képviselet akkor működik igazán, ha megfelelő információ is van, ami az üzemi tanácsokat illeti meg igazán. Az egyik a konszenzuskereső, a másik az érdekérvényesítő – mindegyikre nagy szükség van. Nem látható a tulajdonképpeni munka, az eredmények propagálása hiányzik.

- A transzparenciára és a jobb kommunikációra gondolsz?

- Igen, a népszerűsítésre, láttatásra. Láthatunk a híradóban külföldi szakszervezeti megmozdulásokat és hogy mennyi dolgozó áll mögéjük – eredményesek, hiszen a nagy taglétszám bázist ad.

Klicsu Zsoltné Szóka Alice nagy eredménnyel tudja összeegyeztetni a családi életet, házimunkát, kikapcsolódást a munkahelyi helytállással. Öt gyermeke van, a legidősebb, Zsolt huszonöt éves, már családos, a legfiatalabb a tizenhat éves Dorottya. „Középen” érkeztek a nagycsaládba Erzsébet, Anna, Zsófia. Nagy segítség volt Alice számára az édesanyja – többgenerációs otthonban élnek. A munka és családi élet mellett hobbiként űzi a hímzést, abból is leginkább a keresztszemest és a gobelint. A keresztrejtvényen kívül a sudoku és az olvasás, illetve a TV-ben a tudomány közeli sorozatok kötik le igazán, de ha kimarad egy-egy rész, „nem áll meg a világ”.

Facebook - VD - Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége