< />
Szerző: H. L.
2012. június 12.

MVMDSZ Portré

Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete – Halász Linda

-2005-ben kerültem az MVM-hez, a Környezetvédelmi Osztályra és azóta is ott "rontom" a levegőt. Amikor a céghez kerültem, beléptem a szakszervezetbe is. A munkavédelemmel is akkor ismerkedtem meg. Fontosnak tartom, főleg ebben az iparágban, illetve jó dolog, hogy egyre nagyobb szerepet és hangsúlyt kap minden területen a VIMFÓ is.

A jelenre és a jövőre gondolva véleményem szerint az érdekvédelem is hatékonyabb, ha aktív és lelkesedni tudó személy a vezetője, aki kapcsolatot tart a munkavállalókkal, azaz kommunikatív, őszinte. Tudja, hogy mik a célok, ezek elérésére a tagokat tudja aktivizálni, például hatékony munkacsoportok kialakításával és hasonlókkal.

A folyamatos munka és célok szem előtt tartása azért is fontos, mivel a szociális párbeszéd intézménye Európában alapvető fontosságú jelenleg is. Ezért is kiemelendő Magyarország esetében is ez a téma, mivel ez hazánkban még elég gyenge lábakon áll. Elvétve fordul elő egy-egy külön egyeztetés, előzetes döntés előkészítő és véleménykérő tárgyalás a szakszervezetekkel.

Mivel a politika sok esetben inkább megkerülni igyekszik az érdekvédők hatását és a média sem a reklámozást erősíti, szükséges lenne népszerűsíteni a szakszervezeti mozgalmat, a szolidaritást, a munkahelyi összetartozást, a kiállást egymásért, hiszen manapság nem áll a népszerűségi listák élén az érdekvédelem. Éppen ezért is rendkívül örülök, hogy a legutóbbi üzemi tanács választásokon nagyobb volt az érdeklődés, mint számítottam, ez mindenképpen pozitív. A két intézmény kapcsolata kulcsfontosságú egy cég életében és nem csupán munkavállalói szemszögből az.

Az információ fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. Örülök, hogy az EVDSZ mint szövetség életében elmondható, hogy a híráramlás folyamatos. Azt gondolom, hogy időben értesülünk a változásokról, aktualitásokról.

A helyi és országos szakszervezet rendezvényeiről mindig tudok előre, ha időm és a körülmények engedik, a hétvégi programokon is részt veszek. Emlékezetes volt számomra a 2008-ban tartott EVDSZ Kongresszusa Várgesztesen.

Magamról annyit mondanék, Budapest közepén lakom. Ha rövid szabadidőm van akkor kimegyek a városból, ha hosszabb, akkor az országból is, mivel szeretek utazni.

Az aktív pihenés az életem része, több sportot kedvelek, általában igazodom az időhöz és környezethez, illetve a lehetőségekhez. A sportot nagyon szeretem. Az évszakhoz köthetőket is és azokat is amelyeket folyamatosan lehet az egész évben művelni - szeretek síelni, futni.

Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...