< />
2009. július 13.

MVMDSZ Hírek

Büntető feljelentést tett az MVM

A lépés előzménye, hogy az MVM Igazgatósága április 8-i ülésén a tárgyban döntést hozott, melyben tudomásul vette és megerősítette az társaság Felügyelő Bizottságának április 6-i ülésén hozott, az FB vizsgálatot lezáró határozatában foglaltakat. A döntés értelmében az MVM korábbi vezetésének időszakában kötött, a nyilvánosság előtt is széles körben ismertté vált kétes ügyletek tárgyában a polgári peres, illetve fegyelmi eljárások mellett nyomozati eljárás kezdeményezése is indokolt.
Az MVM Igazgatósága döntésével teljesítette a társaság Felügyelő Bizottságának határozatában foglaltakat. Az FB ugyanis - lezárva a 2008. október 8-án indított vizsgálatot - határozatában kérte fel a társaság Igazgatóságát a fenti eljárás kezdeményezésére figyelemmel arra, hogy "a vizsgált ügyletek tekintetében a kompetencia szabályok megsértésén túl egyes ügyleteknél felmerülhet a büntető törvénykönyvi tényállások megvalósulásának a gyanúja is.” Az FB döntésében egyrészt a vizsgálat során feltárt tényekre, másrészt a független jogi szakértő által adott szakvéleményre támaszkodott.
A társaság Felügyelő Bizottságának elnöke az Igazgatósági ülésen az FB álláspontját tolmácsolva megállapította: "a Társaság jelenlegi Igazgatósága és ügyvezetése mindent megtett az ügyek feltárása, a károk mérséklése és a jövőbeni hasonló esetek előfordulásának megakadályozása érdekében".
A társaságcsoport vezetésének eltökélt szándéka, hogy a szóban forgó ügyletekben a kárenyhítés minden lehetséges eszközét igénybe véve folytassa a helyzet rendezésére irányuló erőfeszítéseket. Az MVM vezető testületeinek döntése alapján, a mai napon megtett lépés e folyamat fontos eleme. A döntéssel elérhető közelségbe került, hogy a cégcsoport véglegesen lezárja a cég gazdálkodását és megítélését is hátrányosan érintő ügyleteket. Mindez azért is rendkívül fontos, hogy a cégcsoport teljes figyelmével a hazai villamos energia ellátásbiztonság növelése és a versenyképes, környezetbarát villamosenergia-ellátás érdekében szükséges fejlesztésekre tudjon koncentrálni.

Budapest, 2009. április 9.
Küldje tovább! Nyomtatható verzió Vissza a lap tetejére
Hozzászólás írása:
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete AES-Tisza Erőmű Kft. VDSZSZ Tagszakszervezet Ajkai Hőerőmű Munkavállalóinak Szakszervezete Budapesti Erőművek Szakszervezete Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Energetikai Kft. Szakszervezeti Bizottsága Dél-dunántúli Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Dél-magyarországi Áramszolgáltató Társaságcsoport Szakszervezete Dunamenti Hőerőmű Vállalat Munkástanács Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Elektromos Szakszervezet Energiaipari Karbantartók Szakszervezete Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Dolgozóinak Szakszervezete Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Ifjúsági Tagozat Komlói Fűtőerőmű Zrt. Dolgozóinak Szakszervezete Miskolci Erőmű Szakszervezet Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Mátrai Erőmű Villamos Szakszervezete MVM Magyar Villamos Művek Dolgozóinak Szakszervezete MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozat VDSZSZ OVIT Rt. Tagszakszervezet Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete Pannonpower Rt. Villamosenergia-ipari Dolgozóinak Szakszervezete Schneider Electric Rt. Szakszervezet Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ERBE Kft. Szakszervezete Villkesz Kft. Szakszervezete Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete Villamosenergia-ipari Munkavédelmi Képviselők Fóruma Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete Villamosenergia-ipari Üzemi Tanácsok Fóruma
A Szakszervezetek.hu Press legfrissebb hírei

Szolgáltatások

2016.01.13 07:01 - Aliraza521

Csalnak-e a munkáltatók?

2015.01.06 07:39 - mariamunir

Erőművek és Szolgáltatók

2015.01.02 12:51 - qudsia

Mi újság a PADOSZ-nál?

2015.01.02 12:51 - qudsia
Még több téma...